Career Intelligence – projekthét a vállalkozói ismeretekről, diákoknak
Egy hétig tizenegy fiatal próbálhatta ki, mivel jár, ha az ember vállalkozásra adja a fejét.
Egy hétig tizenegy fiatal próbálhatta ki, mivel jár, ha az ember vállalkozásra adja a fejét.
Az INDUSAC projekt keretében a hazai KKV-knak is lehetőségük van céges kihívások megfogalmazására, amire egy 3 fős egyetemi hallgatókból álló csapat 8 héten belül piacon hasznosítható megoldást dolgoz ki!
Az EU Funding & Tenders portálján már elérhető az I3 eszköz Strand 1 és Strand 2a felhívása.
A szellemi tulajdon és az innováció menedzselése terén világvezető pozíciót betöltő Questel (www.questel.com) iparági összehasonlító jelentést tett közzé idén a mesterséges intelligencia (MI) jelenlétéről, felhasználási lehetőségeiről a szellemi tulajdonban, valamint a szellemi tulajdon kezelésének prioritásairól és a kialakulóban lévő trendekről. A kutatásba több, mint 500 szellemi tulajdonjoggal foglalkozó szakembert vontak be.
A szellemi tulajdon megléte és megfelelő kezelése a vállalkozás üzleti stratégiájának részeként sok előnnyel jár. Az iparjogvédelmi bejelentések növelik a vállalkozás értékét, előfeltétele bizonyos állami finanszírozásoknak és nemzetközi inkubációs pályázatokon való indulásnak, de segíthetnek a magánbefektetések bevonzásában is. Nézzük meg mindezt egy bolgár startup vállalkozás példáján keresztül.
Fiatal vállalkozó vagy egy start-up ötlettel? Szenvedélyesen szeretnéd megoldani a globális kihívásokat, miközben az európai értékeket és elveket is tiszteletben tartod? Ha igen, akkor ez a felhívás neked szól.
Az alábbiakban olvasható a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara nemzetközi gazdasági hírlevele, melyben az európai uniós szakpolitikai aktualitásokról és uniós gazdasági, üzleti vonatkozású hírekről is beszámol. A hírek az alábbi csatolt dokumentumban országonkénti bontásban találhatóak meg. Nemzetközi Gazdasági Hírlevél 2024.07.25. MKIK Külgazdasági hírek
A Career Intelligence projekt keretében augusztus végén egy több napos workshopot szervezünk középiskolás fiataloknak, a vállalkozói ismeretek elsajátítására. Ehhez a már kidolgozott tananyagok mellett a vállalkozások működtetésében tapasztalt mentorok támogatása elengedhetetlen.
A Digitális évtized helyzete 2024 című jelentés nyomon követi az EU előrehaladását az emberek, a vállalkozások és a környezet javát szolgáló digitális átalakulás irányába.
Az alábbiakban olvasható a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara nemzetközi gazdasági hírlevele, melyben az európai uniós szakpolitikai aktualitásokról és uniós gazdasági, üzleti vonatkozású hírekről is beszámol. A hírek az alábbi csatolt dokumentumban országonkénti bontásban találhatóak meg. Nemzetközi Gazdasági Hírlevél 2024.06.27 MKIK Külgazdasági hírek