ösztöndíj

A szerencse a felkészültség és a lehetőség találkozása – átadták a DDGK ösztöndíjait

A szakma iránti valódi érdeklődés sokszor jóval túlmutat azon, amit az iskolai eredmények önmagukban megmutatnak. Ebben fontos szerepük van azoknak az oktatóknak, akik a tananyag átadásán túl arra ösztönzik diákjaikat, hogy kíváncsian forduljanak a szakmájuk felé, fejlődjenek és új tapasztalatokat szerezzenek. A Dél-Dunántúli Gépipari Klaszter ösztöndíjprogramja éppen ezért a tanulókat és az oktatókat egyaránt elismeri. A 2025/2026-os tanév díjait Pécsen és Kaposváron adták át.

Tovább olvasom »
Újabb ösztöndíjra pályázhatnak mától a szakképzésben tanulók

A technikumokban és szakképző iskolában már két évfolyam kap általános ösztöndíjat, a most futó tanév második felétől nagyobb összegű juttatásban is részesülhet mintegy kétezer diák. A havi 16-34 ezer forintos Apáczai ösztöndíjakra a hátrányos helyzetű és jó tanulmányi eredményű kilencedikesek és tizedikesek pályázhatnak – jelentette be Pölöskei Gáborné. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium szakképzésért felelős helyettes államtitkára hozzátette: a program az anyagi ösztönzés mellett, mentorok bevonásával tehetséggondozó támogatást is biztosít a fiatalok számára, 3 milliárd forint forrásból.

Tovább olvasom »
Zsebpénz helyett ösztöndíj!

Íme, kiszámoltuk Nektek, hogy az idei tanévben mennyi pénzt tudtok összeszedni, ha a szakképzésben tanultok. Érdekes, de nem új felfedezést is tettünk: jól tanulsz=sok pénz, jó szakember leszel=sok pénz. És a sok pénz az bizony sok pénz.

Tovább olvasom »