Igényelhető már a Mikrohitel és az ASZK Beruházási Max is!
A vállalkozók a kamara ügyfélszolgálatán tájékozódhatnak az új konstrukciókról.
A vállalkozók a kamara ügyfélszolgálatán tájékozódhatnak az új konstrukciókról.
A hitel-és lízingkérelmek befogadása a szükséges háttérfeltételek megteremtését (pl. informatikai fejlesztések élesítését, bankok felkészülését) követően várhatóan pár napon belül, augusztus első hetében indul. (Az egyes finanszírozók eltérő időpontban fognak bekapcsolódni az egyes konstrukciók forgalmazásába.)
Folytatódik a Széchenyi Kártya Program, amely kedvezményes finanszírozási lehetőségeket biztosít a hazai kkv-szektornak. A Kormány az energiaválság okozta megnövekedett energia többletköltségek finanszírozásának könnyítése, valamint a hatékonyságnövelő és technológiaváltást segítő beruházások elősegítése érdekében két új speciális, kiemelten támogatott hitelkonstrukciót is bevezet (a folyószámlahitel és a beruházási hitel al-konstrukciójaként).
Átmeneti jogcímű támogatás a Széchenyi Kártya Program jelenleg hatályos Üzletszabályzatában foglaltak szerint 2022. június 30-ig létrejött és garantált hitelügyletek vonatkozásában nyújtható. De az ügyintézés határideje akár május 20-a is lehet.
Március 2-tól nincs lehetőség Széchenyi Kártya Program hitelkérelmek befogadására és továbbítására a Sberbank felé.
A Széchenyi Kártya hitelkérelmek befogadásakor gyakori probléma ügyfélszolgálatainkon, hogy a hitelt igénylő vállalkozásnak nincs adóigazolása.
Meghosszabbodnak a hazai vállalkozások újraindítását segítő hiteltermékek a Széchenyi Kártya Programban. Egy 100 millió forintos, tehát átlagos méretű beruházási hitel esetén a teljes futamidő alatt egy kisvállalkozás 25 millió forintot tud megspórolni a piacon elérhető hitelekhez képest. Ez akár több mint 200 ezer forinttal kisebb havi törlesztőt jelent a Széchenyi Kártya Programnak köszönhetően.
A gazdaság újraindítása érdekében a legkisebb vállalkozások számára elindult a Széchenyi Mikrohitel GO! új hitelkonstrukció a Széchenyi Kártya Programban, amely a mikrovállalkozások beruházási céljait segíti – jelentette be György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára.
Szeptember 1-től igényelhető a Széchenyi Lízing GO!. Ez egy alapvetően új terméknek számít az állami kedvezményes Széchenyi Kártya Program keretében, mely 0,5 százalékos kamat mellett érhető el.
Várhatóan szeptembertől új hitelekkel bővül a Széchenyi Kártya Program keretében igényelhető hitelek köre, melyek kezdő vállalkozásoknak nyújtanak lehetőséget.