Újabb tagokkal bővült a DDGK
A Dél-Dunántúli Gépipari Klaszter (menedzsmentszerv: PBKIK) két új vállalkozást köszönt a tagjai között, a hidasi Asinox Kft.-t és a nagykanizsai Két Salamon Bt.-t.
A Dél-Dunántúli Gépipari Klaszter (menedzsmentszerv: PBKIK) két új vállalkozást köszönt a tagjai között, a hidasi Asinox Kft.-t és a nagykanizsai Két Salamon Bt.-t.
Az alanyi adómentes adózó az általa teljesített ügyletek számlázása során főszabályként adót nem háríthat át, a kiállított számlákon százalékértéket, illetve áthárított adót nem szerepeltethet. Ezzel együtt az alanyi adómentes adóalanyt adólevonási jog sem illeti meg, azaz a befogadott számlákban feltüntetett előzetesen felszámított adót nem helyezheti levonásba.
A 2025. március 3-7. között megrendezendő ”PÉNZ 7 pénzügyi és vállalkozói témahét” az általános- és középiskolás diákok tudásának bővítését helyezi a középpontba. A kezdeményezés célja, hogy felhívja a fiatalok figyelmét a pénzügyi tudatosság fontosságára, segítse pénzügyi kultúrájuk kialakítását és fejlesztését, alapot teremtsen a vállalkozói kedvhez, és üzleti ismereteket is adjon. A témahét során a diákok tudásának elmélyítését, kompetenciafejlesztését interaktív tananyagok, valamint pénzügyi és vállalkozói önkéntesek segítik.
2025. január 1-jétől a munkáltató a lakhatási kiadások támogatása érdekében, béren kívüli juttatásként a jelenlegi évi 450 ezer forintos kedvezményes felső értékhatár felett, akár havi 150 ezer forintig, azaz éves szinten maximum 1,8 millió forintig albérleti díj vagy lakáshitel törlesztőrészlet-támogatást utalhat 35 év alatti fiatal munkavállalói számára. A kormány által biztosított új béren kívüli juttatási forma a SZÉP-kártyához hasonlóan rendkívül kedvező adózás mellett adható, ahhoz hasonlóan kizárólag 15 százalékos SZJA-t és 13 százalékos szociális hozzájárulási adót kell utána megfizetni, azaz összességében mindössze 28 százaléknyi adó terheli. Az új intézkedés a munkáltatók számára is vonzó lehetőséget biztosít munkavállalóik teljesítményének elismerésére. További részletek: Januártól új, 150 ezer forintos lakhatási támogatással segíti a kormány a magyar fiatalok lakáskörülményeinek javítását
A GINOP Plusz-1.1.5-24 pályázat fókuszt ad a klaszterek számára, amely segíti őket, hogy tisztábban meghatározzák a céljaikat és motiválja őket a nemzetközi láthatóság erősítésére. Bár közvetlen pénzügyi támogatást nem nyújt, a Minősített Klaszter cím elnyerése előnyt biztosíthat a klaszter tagjai számára más pályázatok elbírálásánál.
Újabb 3 versenyszámban nyíltak meg a jelentkezési felületek a WorldSkills Shanghai 2026 világverseny nemzeti válogatóira. A versenyfelhívások a WorldSkills Hungary honlapján, az alábbi linkeken érhetők el: Grafikus nemzeti válogató a EuroSkills Herning 2025 szakmai Európa-bajnokságra (jelentkezési határidő: 2025. február 24.) Virágkötő nemzeti válogató a WorldSkills Shanghai 2026 világversenyre (jelentkezési határidő: 2025. február 28.) Ipar 4.0 nemzeti válogató a WorldSkills Shanghai 2026 világversenyre (jelentkezési határidő: 2025. március 21.) Junior Skills 2025 asztalos verseny (jelentkezési határidő: 2025. március 21.) Festő, díszítőfestő nemzeti válogató a WorldSkills Shanghai 2026 világversenyre (jelentkezési határidő: 2025. április 7.) Továbbra is várják a jelentkezőket az alábbi versenyszámokban: Informatikai rendszerüzemeltető versenyfelhívás a WorldSkills Shanghai 2026 világversenyre (jelentkezési határidő: 2025. február 9.) Szoftverfejlesztő versenyfelhívás a WorldSkills Shanghai 2026 világversenyre (jelentkezési határidő: 2025. február 9.) Webfejlesztő versenyfelhívás a WorldSkills Shanghai 2026 világversenyre (jelentkezési határidő: 2025. február 9.) Festő, díszítőfestő versenyfelhívás a EuroSkills Herning 2025 szakmai Európa-bajnokságra (jelentkezési határidő: 2025. február
Pályázati felhívás az Országos Ágazati Alapvizsga Vizsgaelnöki és a Szakmai Vizsgafelügyelői névjegyzékbe A Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara feladata, hogy Baranya vármegye területén megszervezésre kerülő ágazati alapvizsgák vizsgabizottságának elnökeit és a szakmai záróvizsgák vizsgabizottságainak vizsgafelügyelőit delegálja. Az országos névjegyzékbe történő felvételre, pályázati úton lehet jelentkezni. Ezért a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara pályázatot hirdet az Országos Ágazati Alapvizsga Vizsgaelnöki és Szakmai Vizsgafelügyelői névjegyzékbe történő bekerüléshez. Vármegyénkben kiemelten az alábbi ágazatokban és szakmákban várjuk a pályázatokat: Ágazatok: Egészségügyi technika Kreatív Oktatás Sport Vegyipar Szakmák: Asztalos Fodrász Fogtechnikus Bőrtermékkészítő (Kesztyűkészítő szakmairány) Mozgókép- és animációkészítő Kerámia-és porcelánkészítő Járműfényező Hibrid és elektromos gépjármű-mechatronikus A pályázati tudnivalókról az alábbi linkeken tájékozódhat: https://pbkik.hu/szolgaltatasok/szakkepzes/agazati-alapvizsga-vizsgaelnoki-delegalas/ https://pbkik.hu/szolgaltatasok/szakkepzes/szakmai-vizsgaztatas/ A pályázat benyújtásának módja A pályázatokat 2025. február 25-ig postai úton lehet megküldeni a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara címére: 7625 Pécs, Dr. Majorossy Imre utca 36. A benyújtott pályázatokat a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara bírálóbizottsága vizsgálja, mely bizottság évente két alkalommal ülésezik. A
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) által indított Modern Vállalkozások Program 2.0 (MVP 2.0) – amely a Digitális Megújulás Operatív Program Plusz (DIMOP Plusz) keretében 2 milliárd forint értékben, 100%-ban európai uniós, vissza nem térítendő támogatással megvalósuló projekt – 2025. február 4-én szakmai napot szervezett a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM), a Neumann János Nonprofit Közhasznú Kft., valamint a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) együttműködésével a hazai mikro-, kis- és középvállalkozások digitális felzárkózásának előmozdítása céljából.
Az Európai Unió Hivatalos Lapjában megjelent jogszabályokat a Wolters Kluwer Kft. tájékoztatása alapján közöljük. Az 5. héten a Hivatalos Lap következő számai jelentek meg. ************************************************************** Forrás: Európai Unió Hivatalos Lapja L 2025. (I. 27.) Megjelent: 2025. 01. 27. Új jogszabályok A TANÁCS 2025. január 27-i (EU) 2025/173 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE az Uniót vagy annak tagállamait fenyegető kibertámadások elleni korlátozó intézkedésekről szóló (EU) 2019/796 rendelet végrehajtásáról Hatályos: 2025. 01. 27. A BIZOTTSÁG 2025. január 24-i (EU) 2025/117 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE az (EU) 2021/2282 rendeletnek az orvostechnikai eszközökkel és az in vitro diagnosztikai orvostechnikai eszközökkel kapcsolatos, uniós szintű közös tudományos konzultációkra vonatkozó eljárások tekintetében történő alkalmazásával kapcsolatos szabályok megállapításáról Hatályos: 2025. 02. 16. A BIZOTTSÁG 2025. január 24-i (EU) 2025/119 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE az 540/2011/EU végrehajtási rendeletnek a fehér virágú édes csillagfürt (Lupinus albus) csíráztatott magjából származó kis kockázatú vizes kivonat jóváhagyási feltételei tekintetében történő módosításáról Hatályos: 2025. 02. 16.
Minden gazdasági szereplő számára fontos, hogy tisztában legyen a területére vonatkozó jogszabályi előírásokkal, változásokkal. Alábbiakban az előző hetekben aktuális gazdasági témákat jeleztük, a Wolters Kluwer Kft. Magyar Közlönyből származó tájékoztatása alapján. Az 5. héten a Magyar Közlöny 7 – 8. számai jelentek meg. ************************************************************** Forrás: Magyar Közlöny 2025/7. Megjelent: 2025. 01. 30. Új jogszabályok 1/2025. (I. 30.) EUM rendelet Magyarország Európai Unió melletti Állandó Képviselete külképviseleti besorolásáról, valamint a tartós külszolgálatot teljesítők deviza-alapilletménye, költségtérítése és az állandó képviseleti devizapótlék kiszámításának részletes szabályairól Hatályos: 2025. 01. 31. Hatályon kívül helyezett jogszabályok 28/2019. (XII. 20.) IM rendelet Magyarország Európai Unió melletti Állandó Képviselete külképviseleti besorolásáról, valamint a tartós külszolgálatot teljesítők deviza-alapilletménye, költségtérítése és az állandó képviseleti devizapótlék kiszámításának részletes szabályairól Hatályon kívül helyezi: 1/2025. (I. 30.) EUM r. Hatályos: 2025. 01. 31. ************************************************************** Forrás: Magyar Közlöny 2025/8. Megjelent: 2025. 01. 31. Új jogszabályok
Egy tavaly év végén a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának (SZTNH) honlapján megjelent cikk kapcsán kérdeztük Keresnyei János szellemi vagyon menedzsment szakértőt. Az SZTNH cikke azt írja, hogy „2025 januárjától a szellemi alkotások hasznosítása érdekében előnyösebb feltételekkel jöhetnek létre új startup, spin-off vállalkozások a szellemi termék apportjának adómentessé tételével.” A kutatás-fejlesztésben és innovációban jártas szakértők erre felkapják a fejüket – de mennyire szorul magyarázatra ez mások számára, mennyire rétegtéma és mit is jelent ez?
2025. március 1-jétől jelentősen csökkennek a Széchenyi Kártya Program MAX+ meghatározott konstrukcióinak kamatai az ezen időpontot követően megkötött szerződések esetén, tovább erősítve a KKVk támogatott finanszírozási lehetőségeit és azok kedvezményes feltételrendszerét.
Kamarai tagunk az MSB Zrt. felmérést indít annak érdekében, hogy átfogó képet kapjunk a vállalkozások informatikai szolgáltatásokkal kapcsolatos igényeiről, szokásairól és preferenciáiról. Napjainkban az informatikai megoldások kulcsszerepet játszanak a hatékony üzletmenetben, legyen szó adatbiztonságról, felhőalapú rendszerekről, ügyfélkapcsolati megoldásokról vagy éppen az IT-infrastruktúra fejlesztéséről. Az Ön válaszai hozzájárulnak ahhoz, hogy jobban megértsük a vállalkozások elvárásait, az esetlegesen felmerülő kihívásokat és azokat a szempontokat, amelyek meghatározzák az informatikai szolgáltatások igénybevételét. Az összegyűjtött információk segítségével olyan fejlesztési irányokat alakíthatunk ki, amelyek jobban igazodnak az üzleti szektor valós szükségleteihez, és elősegítik a korszerű, megbízható és költséghatékony informatikai megoldások kialakítását. A kérdőív kitöltése körülbelül 5-10 percet vesz igénybe, és az Ön által megadott válaszokat szigorúan bizalmasan kezelik. Az adatokat kizárólag statisztikai elemzés céljából dolgozzák fel. egyéni válaszok nem kerülnek nyilvánosságra vagy harmadik félhez. Kérdőív Határidő: 2025. február 12.
A Demján Sándor Tőkeprogram keretében a „Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja program” 9 milliárd forint keretösszegből támogatja a KKV-szektor weboldal fejlesztéseit, megerősítve ezáltal online jelenlétüket és e-kereskedelmi tevékenységüket. A programban pályázati úton kiválasztott és védjeggyel megkülönböztetett elektronikus hírközlési szolgáltatók, illetve vállalati infokommunikációs szolgáltató cégek, valamint professzionális honlapkészítő ügynökségek szolgáltatásait vehetik igénybe magyar székhelyű, köztartozásmentes, minimum egy fő létszámmal bíró, mikro-, kisvállalkozások (beleértve az egyéni vállalkozások), melyek még nem rendelkeznek honlappal, vagy inaktív az internetes felületük.
2025. február 3-tól is elérhető az SME Fund, melynek kifejezett célja, hogy a szellemi tulajdonnal járó költségekhez nyújtott pénzügyi támogatással segítse az európai kkv-kat szellemi tulajdonuk hasznosításában.
Jövedéki témában megjelentek a 2025-ös információs füzetek a www.nav.gov.hu oldalon.
Az alanyi adómentesség választására jogosító értékhatár 12 millió forintról 18 millió forintra emelkedik. A magasabb értékhatár 2025. január 1-jétől visszamenőleg alkalmazható, erről azonban legkésőbb 2025. február 28-ig kell nyilatkozni a NAV-nak.
A Filharmónia Magyarország különleges zenei ünnepre hívja a megye vállalkozóit Pécsre, március 4-én. A világhírű Marlis Petersen érkezik a Kodály Központba, aki a New York-i Metropolitan, a londoni és bécsi operák rendszeres fellépője, most a Nemzeti Filharmonikus Zenekar kíséretében lép fel.
Van egy innovatív ötlete, amellyel szeretne piacra lépni? Érdekli, hogyan tudja ezt gyorsan és hatékonyan megtenni? A Nemzeti Innovációs Ügynökség elindította új, innovációs voucher programját, amellyel hazai KKV-kat támogatnak. A program keretében tanácsadással és támogató szolgáltatásokkal segítenek, hogy a fejlesztései minél könnyebben és gyorsabban elérjék a piacot, ezzel téve cégét még versenyképesebbé. Miért érdemes részt venni a programban? 350 millió forintos keretösszeg 85%-os támogatási intenzitás legfrissebb innovációs tudás Mindezek segítségével cége még versenyképesebbé válik, hiszen felmérések bizonyítják, hogy az innovatív kkv-k 58%-kal hatékonyabban működnek, 2,5-szer több munkavállalót képesek foglalkoztatni, ráadásul 31%-kal magasabb bért fizetnek a nem innováló vállalkozásokhoz képest.
Az Európai Unió Hivatalos Lapjában megjelent jogszabályokat a Wolters Kluwer Kft. tájékoztatása alapján közöljük. A 3. és 4. héten a Hivatalos Lap következő számai jelentek meg. ************************************************************** Forrás: Európai Unió Hivatalos Lapja L 2025. (I. 13.) Megjelent: 2025. 01. 13. Új jogszabályok A TANÁCS TÁJÉKOZTATÓJA az Európai Unió, valamint a Chile Köztársaság közötti, a kereskedelemről szóló ideiglenes megállapodás hatálybalépésének időpontjáról [2025/67] A BIZOTTSÁG 2025. január 7-i (EU) 2025/55 RENDELETE a Franciaország lobogója alatt közlekedő hajók által az ICES 1 és 2 övezet norvég vizein folytatott, foltos tőkehalra irányuló halászatnak az (EU) 2024/2813 bizottsági rendelet hatályon kívül helyezésével történő újbóli engedélyezéséről Hatályos: 2025. 01. 14. A BIZOTTSÁG 2025. január 7-i (EU) 2025/56 RENDELETE a Franciaország lobogója alatt közlekedő hajók által az ICES 1 és 2 övezet norvég vizein folytatott, közönséges tőkehalra irányuló halászatnak az (EU) 2024/2870 bizottsági rendelet hatályon kívül helyezésével történő újbóli engedélyezéséről Hatályos: 2025.