2024. március 31-ig lehet módosítani a 2023-ra vonatkozó MOHU adatszolgáltatásokat

A 2023. III. és IV. negyedévi kiterjesztett gyártói felelősségi (KGYF) adatszolgáltatásokat 2024. március 31-ig módosíthatják a kötelezettek. Azon vállalkozók, akik ez idáig nem adták be (elmaradt) adatkötelezettségüket, azok is kizárólag 2024. március 31-ig tehetik ezt meg. Fontos a fenti dátumra fokozottan figyelni, mert a nem teljesített vagy hibásan beadott adatszolgáltatás szankciót von maga után, hulladékgazdálkodási bírsággal járhat. 2023. július 1-jét követően a hulladékgazdálkodási közszolgáltatási díj számlázása is a MOHU feladatai között szerepel. A számlák áfa kezelése kapcsán a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) tájékoztatása szerint a MOHU az Áfa törvény szerint, mint koncessziós társaság feladatai ellátása során szolgáltatást nyújt a kötelezettek részére. Ezáltal a KGYF-díj szolgáltatás ellenértékének minősül a MOHU által a vállalkozások számára nyújtott szolgáltatás, ami az Áfa törvény hatálya alá tartozik, ezáltal adóköteles és ily módon a MOHU-nak 27%-os adómértéket kell felszámítania a jogszabályban meghatározott KGYF-díjra mind a MOHU-t, mind az önkormányzatot megillető díjelem vonatkozásában. Forrás és további

Tovább olvasom »
Hírlevél – 2024. március 21.

  Kamarai Kétperces Ön a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara hírlevelét olvassa. #Közelítjük a láncszemeket A fiatal gazda lassan fehér holló. A magas hozzáadott értéket teremtő, alapvető élelmet termelő gazdák száma drasztikusan csökken, kiszolgáltatottak az importnyomásnak, az energia és alapanyagárak emelkedésének, munkaerő problémák sújtják őket. A rövid élelmiszerellátási láncok esetében elsőként helyreállításról kell gondolkodnunk, erre építhetjük csak a fenntarthatóságot. A Közelítő Egyesület – Pécsi Kosárközösség a helyi gazdákat, kistermelőket, nem csupán egy újabb értékesítési lehetőséggel hozza helyzetbe, hanem támogató rendszereket fejlesztünk számukra, serkentjük együttműködésüket, elősegítjük a biodiverzitást és a termékkínálat sokszínűségét a termesztési tervek egyeztetésével. Vásárlói oldalról transzparens, a tudatos fogyasztói döntéseket elősegítő rendszert építünk, edukálunk, ezáltal valós lehetőséget adva a fogyasztóknak a termesztéstechnológiák befolyásolására. Számunkra alapvetés, hogy közösségi megoldásokat fejlesztünk, az idei évben részvételiségen alapuló vásárlói csoportok kialakításán dolgozunk, mely növelheti mind a termelők, mind a tőlük vásárlók számát, és megerősíti magát a közösséget. Radnóti Zsolt Közelítő Egyesület alapító, egyesületi

Tovább olvasom »
Ingyenes képzések a Pécsi Tudományegyetemen

A Pécsi Tudományegyetem térítésmentes képzéseket kínál Adatvagyon-hasznosítás és anonimizálás jogi keretei, illetve A közadat-újrahasznosítás jogi keretei témákban. Adatvagyon-hasznosítás és anonimizálás jogi keretei: A kurzus előadás és tréning-jellegű elemeket is tartalmaz, részben személyes, részben online jelenléttel elvégezhető és az alábbi modulokból áll: Előzetesen elérhetővé tett szöveges anyagok, amelyet a résztvevők a saját ütemükben, önálló tanulás keretében dolgozhatnak fel a jelenléti képzést megelőzően. Személyes jelenléttel megvalósuló előadás, amely az adathasznosítás (adatvédelmi) jogi kereteit tekinti át. Személyes jelenléttel megvalósuló kiscsoportos foglalkozás, amelynek során a résztvevőknek át kell gondolniuk, hogy a tanultak miként alkalmazhatók a saját szervezetük tekintetében. A kiscsoportos foglalkozás eredményeinek közös elemzése, létszámtól függően tapasztalatcsere a különböző képviselt szervezetek között. Tapasztalatcsere és a tanultak közös értékelése. A Közadat-újrahasznosítás jogi keretei: A kurzus teljes egészében online, akár otthonról is elvégezhető és az alábbi modulokból áll: Online elérhető tananyagok, amelyet a résztvevők a saját ütemükben, önálló tanulás keretében dolgozhatnak fel. Online elérhető feladatok, további

Tovább olvasom »
Turizmustra pontozások

Élménygyűjtők:(két dokumentum)  Turisztikai kirándulás Mohácson 2, Turisztikai kirándulás Mohácson  és film Okos Minyonok: turizmus és film Térkép búvárok: Kétkeréken Baranyában. és film. Wellnassmanók: wellnessmanokturizmus2 film és film Pindúr pandúrok: Életre szóló élmény egy különleges és film Tri Buster: A Délvidék gyöngyszemei (2) és film Turisták (Koch Valéria Iskola) Turizmustra II. forduló feladata – KVI turisták és videó CS.I.T.: Biciklizés az Ormánságban TVT és film Világjárók:  Barangolás-a-Baranyai (3) film nem érkezett Csikeszes csavargók: Csikeszes csavargók Turizmus 2024 és film Turista szalámi: program és film Boss Tourism:  Turizmustra- Boss Tourism és film Turisták (Olaszi Iskola): Turistak és film Csajosok: Vuk nyomában film nem érkezett Mohácsiak: Két kerékkel a busók földjén és Turizmustra film nem érkezett NFB: Kirándulás baranya megyében videó

Tovább olvasom »
Hírlevél – 2024. március 14.

  Kamarai Kétperces Ön a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara hírlevelét olvassa. #A vállalkozó szerint A Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara valósít meg Baranya vármegye perifériális területein, melynek keretében támogatják a térség vállalkozásainak fejlesztését. Ennek keretében a vállalkozások, mely során a kamara munkatársai mellett szakértők is támogatják őket tevékenységükben. Miért ajánljuk ezt Önnek is? Karsai Dániel EU-Winner Kft. ügyvezető • legyen szó vállalkozás alapítás, ügyvitel, pályázat, beszállítói képesség, termékfejlesztés, Ipar 4.0, nemzetközi üzlet, iparjogvédelem, digitalizáció, finanszírozás területeken felmerült kérdésről, problémáról, mi segítünk tanácsainkkal • több szakmailag felkészült szakértő van egy helyen, egy kattintásnyira • célirányos a problémamegoldás, egy probléma akár több oldalról is kivizsgálásra kerül • egy problémára több szempontból kap megoldási javaslatokat, tanácsokat • díjmentes a tanácsadás, csak rövid regisztráció szükséges • személyes a tanácsadás, „házhoz” megy a tanácsadó • a megismert problémát közösen, hatékonyan oldjuk meg Keressen minket és segítünk! #Marketing Hogyan lehet megszerezni a vevők figyelmét 2024-ben? Hogyan szólítsuk

Tovább olvasom »
Unalmasból ütőset! Vevőszerző marketing szöveg műhely

Hogyan lehet megszerezni a vevők figyelmét 2024-ben? Hogyan szólítsuk meg a potenciális vevőket eredményesebben, mint a konkurencia? Hogyan használjuk fel a mesterséges intelligenciát a mindennapi marketinghez? Ezekre a kérdésekre ad válaszokat és megvalósítható megoldásokat a marketing szövegírás workshop. Szilágyi Tímea marketing szövegíró bevezeti az érdeklődőket a hatékony, vevőszerző szövegek világába.

Tovább olvasom »
Versenyképes megoldások, friss vállalkozói szemlélet

A Horizon Europe Program keretében megvalósuló INDUSAC nemzetközi projekt lehetôséget biztosít a hazai kkv-knak sokrétû szakmai feladatok gyors és hatékony kidolgozására egyetemi hallgatókból álló csapatokkal együttmûködve (pl. piackutatás, marketingstratégia, termékfejlesztés stb.).

Tovább olvasom »