Igényelhető már a Mikrohitel és az ASZK Beruházási Max is!
A vállalkozók a kamara ügyfélszolgálatán tájékozódhatnak az új konstrukciókról.
A vállalkozók a kamara ügyfélszolgálatán tájékozódhatnak az új konstrukciókról.
Az MKIK Gazdaság– és Vállalkozáskutató Intézet (GVI) negyedéves vállalati konjunktúrafelmérésében 350 cégvezető véleményét kérdezték cégük üzleti helyzetéről és kilátásairól. Megjelentek a GVI 2022. júliusi negyedéves konjunktúrafelvételének eredményei. Gazdasági Havi Tájékoztató magyar nyelven Gazdasági Havi Tájékoztató angol nyelven
A Driving Urban Transitions (DUT) Partnerség a Horizont Európa keretprogram közös finanszírozású partnerségi konstrukciója, melynek keretében 2022 és 2027 között minden évben pályázati felhívások kerülnek meghirdetésre. Az első pályázati felhívás 2022. szeptember 21-én 13:00-kor nyílik meg. A pályázás két lépcsős, az előpályázat (első kör) beadási határideje november 21. lesz.
2022. szeptember 21-től egy „új” forgalmi rend kerül bevezetésre irodaházunk körül, mely szerint a Vince utca teljes hosszában egyirányú lesz a Cserző közig, illetve teljes hosszában parkolóvá változik, emellett a Tettye utca a Cserző köz és a Kálvária utca között lesz egyirányú. Irodaházunkat ez úgy érinti, hogy csak a Majorossy Imre utca felől lehet feljönni (tehát a Tettye utcán nem, mert lefelé lesz egyirányú), kimenni viszont ugyanúgy a Szikla utca és a Tettye utca felé lehetséges.
Minden gazdasági szereplő számára fontos, hogy tisztában legyen a területére vonatkozó jogszabályi előírásokkal, változásokkal. Alábbiakban az előző hetekben aktuális gazdasági témákat jeleztük, a Wolters Kluwer Kft. Magyar Közlönyből származó tájékoztatása alapján. A 36. héten a Magyar Közlöny 143 – 146. számai, a 37. héten 147 – 151. számai jelentek meg.
A 2022. szeptember 17-i Kormányinfón elhangzottak szerint a benzin- és élelmiszerár-stopot ez év december 31-ig, a kamatstopot pedig 2023. június 30-ig meghosszabbítják.
Az alábbiakban olvasható a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara nemzetközi gazdasági hírlevele, melyben az európai uniós szakpolitikai aktualitásokról és uniós gazdasági, üzleti vonatkozású hírekről is beszámol. A hírek az alábbi csatolt dokumentumban országonkénti bontásban találhatóak meg. NEMZETKÖZI GAZDASÁGI HÍRLEVÉL 2022.09.15. MKIK Külgazdasági hírek
A kutatók a hétköznapokban tapasztalható csodák mögött álló színes egyéniségek – ezt igyekszik bemutatni évről-évre a Kutatók Éjszakája.
Pécs egy kreatív és élhető város. A kreatív ipar jelentős központja, melynek hatása túlmutat az ország határain, továbbá nemzetközi ismertséggel rendelkezik. Kamaránk már évek óta együttműködik partnerintézményekkel és a kreatív iparágakkal, egymást erősítve és segítve. Immáron 2014 óta minden ősszel közös kezdeményezésünkre és összefogásunkkal kerül megrendezésre a rendezvény. 2022-ben ismét megrendezésre kerül a DesignPécs programsorozat október 7-16. között, melynek kiemelt témái az idei évben az ipari tervezés és design az építészetben – TALÁLKOZÁSOK TEREI címmel. A rendezvény a Budapest Design Week fesztivál társrendezvényeként valósul meg, melynek védnöke és finanszírozója a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala, szervezője a Magyar Formatervezési Tanács. Az esemény pécsi programjainak koordinációját a kezdetektől kamaránk szervezi. Az elmúlt évek hagyományaihoz hasonlóan idén is minél több helyi releváns szereplőt bevonva és velük a kompetenciáik mentén együttműködve valósítjuk meg a rendezvényt, lehetőséget adva a programsorozathoz való kapcsolódásra saját programok szervezésével. A kezdeményezés célja, hogy lehetőséget biztosítson a helyi alkotóknak, tervezőknek, kreatív
A NAV baranyai munkatársai szeptember 12. és 18. között kedden Pécsett, az állateledel- és takarmányboltokat, szerdán Komlón, a Tesco áruház üzleteit, csütörtökön pedig Pécsett, a zöldség- és gyümölcskereskedőket ellenőrzik.