Heti EU jogász 2025. 39. hét
Az Európai Unió Hivatalos Lapjában megjelent jogszabályokat a Wolters Kluwer Kft. tájékoztatása alapján közöljük. A 39. héten a Hivatalos Lap következő számai jelentek meg.
Az Európai Unió Hivatalos Lapjában megjelent jogszabályokat a Wolters Kluwer Kft. tájékoztatása alapján közöljük. A 39. héten a Hivatalos Lap következő számai jelentek meg.
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) frissítette országismertetőinek sorozatát, amely összesen harminc, a magyar export szempontjából perspektivikus piac gazdaságát és üzleti környezetét mutatja be.
Kamarai Kétperces Ön a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara hírlevelét olvassa. #A vállalkozó szerint A beszállítói fórumok lehetőséget kínálnak a nagyvállalatok számára új partnerek megismerésére, míg a kisebb cégek számára ritka alkalmat jelentenek a személyes bemutatkozásra. Tapasztalataink szerint azért érdemes részt venni ezeken az eseményeken, mert a hideghívások elkerülésével közvetlenül a partnercég illetékes képviselőjével lehet tárgyalni. A platformokon elérhető cégprofilok alapján előre fel lehet készülni a beszélgetésekre, így gyorsan kiderül, van-e lehetőség további együttműködésre. Bár a siker nem garantált, ez kiváló alkalom a magyar cégek közötti kapcsolatépítésre, valamint személyes találkozókra potenciális ügyfelekkel. Az idei Országos Kamarai Beszállítói Program keretében hét régiós fórum kerül megrendezésre: Debrecenben, Győrben, Kecskeméten, Miskolcon, Pécsett, Tatabányán és Budapesten. A rendezvényekre jellemzően a járműipar, a feldolgozóipar, a fém- és műanyagipar, a gépipar, valamint az elektronikai ipar szereplői jelentkezhetnek, de más termékek vagy szolgáltatások képviselői számára is lehetőség nyílik piacépítésre. Ulrich Gyula Fejlesztési vezető Z Elektronika Kft. #Szakképzési fórum
Ma még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások a 25ELEKAFA-űrlapon. Ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál a 25EGYREG jelű adatlapon azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1%-os szja-felajánlásokat fogadni. Mindkét határidő jogvesztő, tehát aki lemarad, igazolási kérelemmel sem mentheti ki a késést.
Elindult az „EU funding & me”. Az új mobilalkalmazás célja, hogy az EU finanszírozási lehetőségeihez való hozzáférés intuitívabb és hatékonyabb legyen a pályázók és a kedvezményezettek számára. Az alkalmazás teljes mértékben szinkronizált a finanszírozási és pályázati portállal, így a felhasználók mobil és táblagépükről közvetlenül kereshetnek lehetőségeket és férhetnek hozzá projektjeikhez.
A középiskolásoknak szóló versenyre egyénileg vagy két fős csapatban lehet pályázni bármilyen tudományos, műszaki, informatikai, környezetvédelmi vagy matematikai ötlettel, fejlesztéssel vagy kutatással, amely innovatív, megvalósítható, és valós problémára reagál.
Kamarai Kétperces Ön a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara hírlevelét olvassa. #A vállalkozó szerint A Budapest Design Week megjelenését követően nem sokkal a kamara és a Kulturális Kreatív Ipari Klaszter elhatározta, hogy első vidéki helyszínként, mi is felmutatjuk a pécsi kreatív iparban lévő potenciált. Kezdeményezésünk országos figyelemre talált, hisz ma már több vidéki városban is tartanak design week rendezvényeket. Küldetésünk azóta sem változott. Ami mindig változik, az a DesignPécs fókusza és programja. A pénteken kezdődő DesignPécs programsorozat idén 15 helyszínen 45 változatos eseménnyel mutatja be a városunkban valóban élő, lélegző kreatív ipart. Jöjjön el a Kulturális Kreatív Ipari Klaszter által szervezett minikonferenciára, ahol első kézből ismerheti meg a mesterséges intelligencia megjelenésével kínálkozó lehetőségeket és őszintén beszélgethetünk az esetleges veszélyekről is. Keresnyei János Elnök Kulturális Kreatív Ipari Klaszter #pbkik.hu Új designt és átláthatóbb struktúrát kapott kamaránk weboldala: a kezdőoldalon mostantól kiemelt helyen jelennek meg a friss hírek és rendezvények, és egyszerűsítettük a menürendszert is, hogy
A Dél-Dunántúli Gépipari Klaszter ösztöndíjprogramjai évek óta arra ösztönzik a tanárokat és diákokat, hogy közelebb kerüljenek a térség ipari vállalataihoz. Az idei nyertesek beszámolói egyaránt megmutatják, milyen fontos szerepe van az üzemlátogatásoknak a pályaorientációban, a tanulók motiválásában és az elmélet gyakorlattal való összekapcsolásában. A cél pedig az, hogy a diákok megismerjék a lakóhelyükön működő cégeket, majd a későbbiekben el tudjanak helyezkedni náluk.
A tudás ma egyre jobban felértékelődik a vállalkozások számára. Hiszünk benne, hogy a mesterséges intelligencia (MI) nem a jövő, hanem a jelen! Már most alapjaiban alakítja át a vállalkozások működését – világszerte és Magyarországon is. A kérdés csak az: a hazai cégek időben felkészülnek, vagy lemaradnak?