„A sztenderd szolgáltatások mellett valami pluszt is kell adni”

Amikor arra kérjük Liszácz Mihályt, a pécsi AutóCity Zrt. vezérigazgatóját, hogy ossza meg velünk, milyen kereskedői attitűdök, munkaszervezés, hozzáállás szükségeltetik ahhoz, hogy sikeres autókereskedőként 28 éve jelen legyenek Pécsett – illetve 14 éve Szekszárdon –, az üzletember szerényen megjegyzi, hogy „nem vagyunk minden titkok tudója”. Igaz, azt is hozzáteszi, hogy néhány fontos alapelvet mindenképpen érdemes szem előtt tartani, például az ügyfelekkel való bizalmi kapcsolat kialakítását vagy az általuk forgalmazott márkák alapos ismeretét, de a beszélgetésből az is kiderül, hogy a műszaki dolgokban ugyanúgy otthon kell lenni, mint a pénzügyekben. Hiszen ma már nem is biztos, hogy valaki megveszi, lehet, hogy inkább tartósan bérli a személygépkocsit vagy a haszonjárművet.

Tovább olvasom »
30 éves múlttal generációváltás előtt

Hiába működik 30 éve egy vállalkozás, akkor tud talpon maradni, ha képes alkalmazkodni a fejlődés és a mindennapok kihívásaihoz. Mindez pedig csak korrekt hozzáállással képzelhető el. Ezt a megállapítást tette Molnár Csaba, aki három évtizede az elsők között alapított magánnyomdát Pécsett. A vállalkozás az elmúlt harminc év alatt megélt „aranykort” és kevésbé prosperáló éveket is, az utóbbi időszakban az ofszetnyomást egyre inkább a digitális nyomtatás váltja fel. Ehhez pedig nemcsak új gépeket kellett beszerezni, hanem meg kellett tanulni alkalmazkodni az új technológiához is.

Tovább olvasom »
„A szellemi fittség mellett a test edzettségére is oda kell figyelni, fontos a kettő összhangja”

Fiatalabb korában versenyszerűen teniszezett, mellette pedig hosszú ideig néptáncolt Svastits Krisztián, a BC Marketing & Personnel Consulting Kft. ügyvezetője, akit „komoly” vállalkozói munkája mellett egyedi hangulatú pécsi utcafotóiról, nagy méretben, minőségi vászonnyomatként is készülő városképeiről is ismerhetünk. Krisztián egy időben napi szinten futott, aztán a kispályás foci mellett néhány évig a strandröplabda és a squash jelentette számára a rendszeres mozgást. A foci ma is megmaradt, jelenleg heti 2-3 alkalommal játszik.

Tovább olvasom »
Minden sikeres vállalkozás mögött áll egy vállalkozásfejlesztési tanácsadó

Mint sokan, Czirják Tamás is főállás mellett kezdett vállalkozni, legelőször egy bio- és reformélelmiszerekkel foglalkozó webáruházzal. Rengeteg tanulással és a hullámvölgyek által megélt tapasztalatokkal annyi ismeretet szerzett ezen a téren, hogy egyre több vállalkozás fordult hozzá üzletfejlesztéssel kapcsolatos segítségért. Mára főként vállalkozófejlesztési tanácsadással foglalkozik és azt vallja: egy vállalkozási ötlet sikere a vállalkozó gondolkodásmódjától függ, nem elsősorban a piactól.

Tovább olvasom »
SKODA Scala 1.0 TSi – Pesti András

Vadonatúj modellt, a Skoda Scalát kaptuk tesztre az AutóCity Zrt. Skoda márkakereskedéséből. Pesti András fotográfus, a Print-it Kft. ügyvezetője a forgalomba helyezés után egy nappal kapta meg a Scala kulcsát.

Tovább olvasom »
Mesterséges intelligencia a tetőcserépgyártásban

Világszínvonalú, a 21. század technikáját alkalmazó fejlesztésbe kezdett két baranyai vállalkozás: a Közép-Európában élenjáró technikai, technológiai színvonalon beton tetőcserepet gyártó bólyi székhelyű Terrán Tetőcserép Gyártó Kft. megbízásából olyan vizuális ellenőrző rendszert fejleszt a hardver- és szoftverfejlesztő, egyedi megoldásokat nyújtó pécsi RG Net Kft., amely a gyártás különböző fázisaiban képes kiszűrni a hibás cserepeket. A hazánkban úttörőnek mondható konstrukcióban a mesterséges intelligencia is szerepet kap és az innovációs folyamat már az ipar4.0 szellemében zajlik. A két cég egymásra találásban jelentős szerepe volt a kamara főtitkárának.

Tovább olvasom »
Benchmarking az innováció jegyében

A Dél-Dunántúli Gépipari Klaszter (menedzsment szerv: PBKIK) májusi 57. Benchmarking ülését a KONTAKT-Elektro Kft.-nél tartotta. A fórumtéma ezúttal a DDGK tagok innovációs ötleteinek a megvitatása volt a Pécsi Tudományegyetem képviselőivel karöltve.

Tovább olvasom »
Heti jogász 2019. 22. hét

Minden gazdasági szereplő számára fontos, hogy tisztában legyen a területére vonatkozó jogszabályi előírásokkal, változásokkal. Alábbiakban az előző hetekben aktuális gazdasági témákat jeleztük, a Wolters Kluwer Kft. Magyar Közlönyből származó tájékoztatása alapján. A 22. héten a Magyar Közlöny 89-93. számai jelentek meg.

Tovább olvasom »