Kihirdették az Európai Unió mesterséges intelligenciáról szóló rendeletét

2024. július 12-én kihirdették az Európai Unió mesterséges intelligenciáról szóló rendeletét, az MI-Rendeletet. Ez a világon az első igazán átfogó, a mesterséges intelligenciával (MI) kapcsolatos, szektorsemleges szabályozás. A mesterséges intelligencia egyre inkább a mindennapi élet részévé válik, számos területen találkozhatunk vele, a szakértők azonban folyamatosan figyelmeztetik a felhasználókat az MI-hez kapcsolódó veszélyekre. A 2024. július 12-én elfogadott jogszabály kiterjed a mesterséges intelligencia valamennyi területére, a rendszer fejlesztésétől kezdve a felhasználói használatig. Az MI-Rendelet 20 nappal a kihirdetést követően (2024. augusztus 1-én) lép életbe, de a szabályokat az érintett cégek csak később kötelesek alkalmazni. Annak érdekében, hogy az érdekelt szervezetek megfeleljenek az új szabályoknak, érdemes időben megkezdeni a felkészülést. Az MI-Rendelethez kapcsolódó legfontosabb határidők a következőek: 2024. augusztus 1.: Az MI-Rendelet hatályba lépése. 2025. február 2.: Alkalmazandóvá válnak az általános rendelkezések és a „tiltott MI gyakorlatokra” vonatkozó szabályok, például a kiszolgáltatott csoportokat kihasználó és a munkahelyeken, illetve az oktatási intézményekben alkalmazott

Tovább olvasom »
Hírlevél – 2024. július 18.

  Kamarai Kétperces Ön a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara hírlevelét olvassa. #A vállalkozó szerint Termoplast – A fenntarthatóságra nyitott és a környezetvédelem iránt elkötelezett családi vállalkozás, a dél-dunántúli régió elismert vállalata. Hőre lágyuló műanyagok feldolgozása fröccsöntéssel, termék-összeszerelés, nem veszélyes műanyag hulladék újrahasznosítása, forgalmazása és kereskedelme – e tevékenységek adják a Termoplast Kft. működésének alapját. A fenntarthatóság és a körkörös gazdaság elvét követve éves szinten mintegy 1800 tonna műanyag hulladékot alakítunk át másodnyersanyaggá. A Termoplastnál fontosnak tartjuk a vállalkozások figyelmét ráirányítani a hulladékgazdálkodásban rejlő lehetőségekre. Vagyis a cég ne fizessen a hulladék elszállításáért, hanem ellenár fejében adja le a megfelelően szétválogatott, újrahasznosításra alkalmas csomagolási vagy egyéb műanyag hulladékot például a Termoplastnál, ahol ebből -alapos szelektálás, válogatás és tisztítás után – alapanyagot illetve ebből kész terméket tudunk előállítani, így az akár azonnal visszakerülhet a körforgásba, nem fog évekig hánykolódni a szeméttelepen. Ez egy win-win-win szituáció, vagyis előny a hulladékot leadó és az

Tovább olvasom »
Gazdaság Havi Tájékoztató – 2024. június

Elkészült az MKIK 2024. június havi Gazdasági Tájékoztatója. Tartalom: Javuló üzleti környezet, bizonytalan várakozások – Az MKIK GVI 2024. áprilisi féléves konjunktúrafelvételének eredményei Üzleti tevékenységet akadályozó tényezők (2019-2024) Nemzetközi tendenciák Gazdasági Havi Tájékoztató magyar nyelven Gazdasági Havi Tájékoztató angol nyelven

Tovább olvasom »
BE-Digital hírek!

A Be-Digital projekt átfogó képzési anyagokat dolgozott ki dolgok internete (IoT), automatizált irányított járművek (AGV), adatelemzés, kiterjesztett és virtuális valóság (AR/VR) témakörökben kezdők és haladók számára egyaránt.

Tovább olvasom »
Hírlevél – 2024. július 11.

  Kamarai Kétperces Ön a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara hírlevelét olvassa. #A vállalkozó szerint Sokszor előfordul amikor külföldiek jelentkeznek a magyar vállalkozáshoz munkára, hogy furcsa, hivatalosnak tűnő, idegennyelvű iratokat, végzettségeket mutatnak be. A vállalkozó számára nehéz eldönteni, hogy a dokumentumok hitelesek-e, megbízhatnak-e a jelentkezőben. Érdemes ezért új munkaerő felvételekor egy megbízható szolgáltatót megkérni, hogy segítsen a kiválasztási folyamatban. Egy humánerőforrás-szolgáltató cég alkalmazása hosszú távon jövedelmező kapcsolatot jelent a vállalkozás számára. Bármiben számíthatnak a segítségre a potenciális munkavállalók felkutatásán át akár az interjús előszűrésig. A megbízható szolgáltató szakemberei tisztában vannak a piaci trendekkel, legyen szó akár a gazdasági, akár a technológiai változásokról, ismerik az igénybe venni kívánt állomány foglalkoztatási feltételeinek realitását, így sok tehertől mentesítik a vállalkozót. Az is előfordulhat, hogy a magyar céghez külföldi cégek jelentkeznek üzleti partnerként szintén kétes eredetű dokumentumokat felmutatva. Mivel a vállalkozó felelőssége, hogy kitől fogad be számlát, így ezeket a külföldi partnereket minden esetben előzetesen

Tovább olvasom »
Design újdonságkutatás – A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának legújabb szolgáltatása

Formatervezésiminta-oltalmi bejelentés megtétele előtt vagy benyújtás után állóknak biztosít design újdonságkutatási szolgáltatást 2024. július 1-től a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatal. A szolgáltatás keretében, egy mintára vonatkozóan bárki megrendelheti a Hivataltól a világszintű kutatást, mely során a formatervezési minta egyéni jellege és újdonsága kerül megvizsgálásra. A szolgáltatás igénybevételéhez nem szükséges bejelentést tenni, a vizsgálat eredménye nem befolyásolja a folyamatban lévő, illetve a lezárult eljárásokat sem. Az újdonságkutatási szolgáltatás célja, hogy segítséget nyújtson azon információk elérésében, amelyekre szükség lehet a formatervezésiminta – oltalmi bejelentésekkel, vagy a már fennálló oltalmakkal összefüggő döntések megalapozásával kapcsolatban. A szolgáltatás igénybevétele azok számára javasolt, akik a formatervezésiminta-oltalmi bejelentés megtétele előtt állnak, illetve akik a formatervezésiminta-oltalmi bejelentés benyújtását követően szeretnének tájékozódni a formatervezési minta egyéni jellegéről és a minta újdonságáról, mivel a Hivatal 2024. január 1. óta az Fmtv változásai alapján a megadásra irányuló eljárás keretében ezeket nem vizsgálja. A szolgáltatás díja 88 900 Ft (70000 Ft +

Tovább olvasom »
Vállalati e-autó program

A vállalkozások idén februártól jövő tavaszig kérhetnek vissza nem térítendő állami hozzájárulást tisztán elektromos személygépkocsi, teherautó vagy kisbusz beszerzéséhez. Mostanáig több mint 3200 cég igényelt forrást mintegy 3900 jármű megvásárlásához, több mint ezer pályázat esetében már a támogatói döntések is megszülettek. A Magyarország Helyreállítási és Ellenállóképességi Terve REPowerEU fejezetéből finanszírozott program az akkumulátor kapacitásának függvényében 2,8-4 millió forinttal segítheti egy jármű beszerzését. A tíz fő alatti állományi létszámú vállalkozások legfeljebb egy, a 10-49 fő közöttiek legfeljebb öt, az 50-249 fő közöttiek legfeljebb tíz, míg a nagyobbak legfeljebb 16 járművet szerezhetnek be. Egy cégre így összesen akár 64 millió forint juthat. A támogatási kérelmek 2025. március végéig nyújthatók be a www.palyazat.gov.hu oldalon elérhető kitöltő felület használatával. Az eddigi adatok szerint a messze legnépszerűbb járműkategóriából, a személyautókéból közel háromezer megvásárlását tervezik a pályázók. De a kisteherautók iránt is komoly érdeklődés mutatkozik, igényelt darabszámuk felülmúlta a kilencszázat. A jövő a zöld energiáé, a

Tovább olvasom »
Az építőipari szakemberek utánpótlásának biztosítása

A Pécsi Ágazati Képzőközpont a Baranya Vármegyei Szakképzési Centrum, a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara és az építőipari szakképzés meghatározó helyi duális partnereit tömörítő Építőipari Technológiai Klaszter 7 tagja által létrehozott nonprofit korlátolt felelősségű társaság.

Tovább olvasom »