CURIOST projektindító rendezvény

A körforgásos gazdaságra való átállás folyamata minden ágazat számára kihívásokat ugyanakkor kiaknázatlan piaci lehetőségeket rejt. Az Interreg Central Europe Program keretében megvalósuló „CircUlaR desIgn and develOpment of Sustainable producTs in 4 key sectors in Central Europe” – CURIOST c. projekt egyik kiemelt célja a gépészet, mechatronika, műanyag- és építőipar területén aktív KKV-k számára testre szabott, szakmai támogatást nyújtani elősegítve innovatív, fenntartható és körkörös termékprototípusok kifejlesztését. A CURIOST nyitórendezvényére a Pozsonyi Közgazdaságtudományi Egyetemen került sor, ahol a projektpartnerek lefektették az alapvető irányelveket, egyértelműen meghatározták az elérendő célokat, elvárásokat és az első periódusban elvégzendő feladatokat a projekt mérföldköveinek és határidőinek figyelembevételével. Az első félévben már kidolgozott körforgásos üzleti modellek, valamint termékfejlesztési módszertanok vizsgálatát és piaci igények felmérését követően egy közös stratégia kerül kidolgozásra, mely hosszútávon segíti a hazai KKV-k zöld átállását. A hét középeurópai ország cégeivel való együttműködésre és szakmai támogatásra is lehetőséget nyújtó projektről bővebb információ, illetve KKV-k számára jelentkezési lehetőség:

Tovább olvasom »
Felterjesztési felhívás Gábor Dénes-Díjra – 2024

A NOVOFER Alapítvány a Műszaki Szellemi Alkotásért – szakmai-erkölcsi támogatói között tudva az innovációért felelős szervezetek vezetőit – idén ismét meghirdeti a Gábor Dénes-díj felterjesztési felhívását. A Díj, melyet évente általában heten nyerhetnek el, az innovációs folyamatban alkotó módon résztvevő, a határainkon belül vagy kívül élő, kiemelkedő tudományos, kutatás-fejlesztési tevékenységet folytató magyar szakemberek fokozott erkölcsi elismerését szolgálja. A  https://www.gabordenes.hu/ honlapon meghirdették a 2024 évi Gábor Dénes-díj felterjesztési felhívását. A Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara segíti a felhívás népszerűsítését, elősegítve ezzel az információ eljutását az érintettek minél szélesebb köréhez. A felterjesztés határideje 2024. október 11. A felterjesztéssel kapcsolatos részletes tudnivalók (tájékoztató, felhívás, adatlap) a http://www.gabordenes.hu/palyazati-felhivasok/ címről letölthetők.

Tovább olvasom »
Kamu hatóságok, kamu cégek – messziről jött vállalkozók

Az Enterprise Europe Network nemzetközi vállalkozásfejlesztési hálózat számos irodája jelezte, hogy az adott ország vállalkozóihoz külföldi cégek jelentkeznek üzleti partnerként, melyek furcsa, hivatalosnak tűnő céges és személyes okmányokkal igazolják magukat. Mivel a vállalkozó felelőssége, hogy kitől fogad be számlát, így ezeket a külföldi partnereket minden esetben előzetesen kell ellenőrizni, főleg akkor, ha bármi ismeretlennek, gyanúsnak tűnik. Egy ilyen „partnerrel” való üzletelés tetemes anyagi kárt okozhat és további jogi következményei is lehetnek.

Tovább olvasom »
800 millió forintos támogatásra pályázhatnak a vidéki cukrászdák

Országszerte közel nyolcszáz vidéki cukrászda igényelhet egymillió forint vissza nem térítendő támogatást eszközbeszerzésre és fejlesztésre július 2-től augusztus 1-ig. Az összesen 800 millió forint keretösszegű felhívás második eleme a Magyarország Kormánya által a vidéki vendéglátóhelyek támogatására indított 13 milliárd forint értékű programjának. Az első szakaszban 1600 egész évben nyitva tartó, vidéki étterem nyújtotta be a pályázatát, a cukrászdákat követő további ütemekben pedig a nyár folyamán a zenés-táncos szórakozóhelyek és az alkalmi vendéglátó üzletek, ősszel pedig a kávézók, a büfék, valamint az italüzletek és bárok adhatják majd be igényeiket.

Tovább olvasom »
Újabb vállalkozókat megtévesztő levelet kaptunk

Egy újonnan alapított vállalkozást sajnos számos csaló-, vagy legalábbis megtévesztő ajánlattal találnak meg a digitális térben, de akár postai úton is. Erre – ilyen irányú tapasztalat hiányában – nincsenek felkészülve a vállalkozások. Hogy döntse el bárki, aki még nem látott ilyen megkeresést, hogy annak tartalma valós-e, a küldő személy vagy cég létezik-e, a cég nevében eljáró személy egyáltalán annál a cégnél dolgozik-e?

Tovább olvasom »
Pécs-München üzleti partnerség

Magyarország Főkonzulátusa Münchenben idén is megtartotta a bajor főváros társadalmi életének egyik legelismertebb gazdaságfejlesztési célú fogadását, a Sommerfestet, melyen ezúttal Pécs volt a díszvendég. A kamara támogatásával Herbály István innovációs alelnök és mi, az Innoteq Kft. is részt vehettünk az eseményen a német gazdasági kapcsolatok fellendítése érdekében.

Tovább olvasom »
Hírlevél – 2024. július 4.

  Kamarai Kétperces Ön a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara hírlevelét olvassa. #A vállalkozó szerint Magyarország Főkonzulátusa Münchenben idén is megtartotta a bajor főváros társadalmi életének egyik legelismertebb gazdaságfejlesztési célú fogadását, a Sommerfestet, melyen ezúttal Pécs volt a díszvendég. A kamara támogatásával Herbály István innovációs alelnök és mi, az InnoTeq Kft. is részt vehettünk az eseményen a német gazdasági kapcsolatok fellendítése érdekében. Nagyon jó alkalom volt, hogy bemutassuk Pécset, miért érdemes ideutazni akár turistaként, akár üzleti tárgyalásokra. A konzulokkal, gazdasági attaséval nagyon előremutató tárgyalásokat folytattunk. Cégünk a virtuális valóság segítségével pécsi sétára hívta a résztvevőket, akik többek között ellátogathattak a Pécs-Pogány Repülőtérre, ahova közvetlen járatok érkeznek heti 3 alkalommal Münchenből, de megcsodálhatták a Városháza tornyából nyíló gyönyörű panorámát és a Székesegyház egyedülálló belső tereit is, a „DIVIT Magic Mirror” kiterjesztett valóság tükörben pedig közös fotót készíthettek a Universal Air légiutas kísérőivel, de kedves emléke lehet az estének a Zsolnay Negyedben készült

Tovább olvasom »
Sok kisvállalkozással felbontotta a korábbi szerződését az áramszolgáltató

Kamaránkat több vállalkozás is felkereste azzal a problémával, hogy egy nyilatkozattétel elmaradása miatt az áramszolgáltatója felbontotta vele a szerződését és új szerződést kellett kötnie. Mivel nem egyedi esetről van szó utánajártunk a helyzetnek: A 2022.08.01-től megváltozott jogszabályi feltételek alapján villamos energia szolgáltatás esetén nem lakossági ügyfélként az egyetemes szolgáltatás igénybevételére akkor jogosult az ügyfél, ha: kisfeszültségen vételez, ÉS összes felhasználási helye tekintetében együttesen 3×63 A-nál nem nagyobb csatlakozási teljesítménnyel rendelkezik, ÉS mikrovállalkozásnak minősül a kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szóló 2004. évi XXXIV. törvény alapján, ÉS  2022. június 18-án részben vagy egészben egyetemes szolgáltatótól vásárolta a villamos energiát. A 217/2022(VI. 17.) Korm. rendelet 10/A § (3) bekezdése alapján a szolgáltató bármikor jogosult a felhasználót nyilatkozattételre felhívni az egyetemes szolgáltatásra való jogosultság fennállására vonatkozóan. Ezen nyilatkozattételre lettek felszólítva a vállalkozások, sok esetben azonban a vállalkozás nem kapta meg a szolgáltató levelét, vagy kicsúszott a nyilatkozattételi határidőből, melynek következményeként: a jogszabály alapján azon ügyfél, aki a nyilatkozattételt

Tovább olvasom »