„Nem az a kérdés, hogy alkalmazkodom-e a változáshoz, hanem az, hogy milyen gyorsan”

Amikor 24 évvel ezelőtt megnyitotta az egykori bikali kastélyból kialakított kastélyszállót Kollár László, még nem lehetett tudni, hogy néhány év múlva egy reneszánsz élménybirtok nő ki körülötte a földből, sőt azt sem, hogy az egyedülálló turisztikai látványosságok és kalandok miatt évente több mint százezren keresik fel a baranyai települést. Mára azonban az is valósággá vált, amire a 24 évvel ezelőtti megnyitón még nem is mert gondolni az akkor főként az épület megmentését célul tűző üzletember. A koronavírus-járvány miatt az idei év, mint ahogy más vendéget fogadó létesítmények, a Puchner birtok (ami a kastély és az élménybirtok szolgáltatásait egyesíti) részéről is rendhagyó hozzáállást kíván, de aki ismeri Kollár Lászlót, tudja, hogy minden helyzetben megtalálja a tovább vezető utat.

Bővebben…

„Az Agro Boynál hiszünk a jövőben és a megoldásokra fókuszálunk”

Sikeresen átvészelte az idei év talán legnagyobb kihívását, a koronavírus-járvány miatt előállt helyzetet a fuvarozást és a gabonakereskedelmet fő tevékenységként végző bólyi Agro Boy Kft. Ebben segítségére volt egy biztos hátteret nyújtó üzleti partneri kapcsolat, ám a visszaesés így is közel 30-40%-os volt. A vállalkozás – és az ágazatban dolgozók – számos kihívással, pl. sofőrhiánnyal küzdenek, de a gabonakereskedelemmel 1994 óta, fuvarozással 2005 óta, napelempark-üzemeltetéssel pedig két éve foglalkozó cég eddigi fennmaradását is annak köszönheti, hogy a megoldásokra fókuszál: a közeljövőben például egy új tevékenységi kör elindítását is tervezik. Az Agro Boy eddigi sikereiből kivette részét Körösztúri Balázs fuvarszervező is, aki sok energiát fordít az új partnerek megtalálására.

Bővebben…

„Mindig meg kell határozni a célt, és összpontosítani a következő lépésekre”

Látványos fejlődés zajlott az elmúlt években a pécsi Trüffel cukrászda környékén. A városban egyedülálló kertet hoztak létre a vendégeik számára, gondolva a kisgyerekesekre, de a szerelmespárokra is. Ugyan az idei koronavírus-járvány kissé lefékezte az iramot, de ami késik, nem múlik alapon folyamatosan szem előtt tartják leendő céljaikat.

Bővebben…

„Fontos számomra, hogy élvezzem, amivel foglalkozom, és hogy úgy érezzem: sikerem van”

Szokatlanul csendes a páncélszekrény-gyártással, biztonságtechnikával foglalkozó pécsi Strauss Metal Kft. gyártócsarnoka. A csönd nem azt jelzi, hogy nincs munka, ellenkezőleg: a koronavírus-járvány ideje alatt is folyamatosan gőzerővel termelt a vállalkozás. Most a nyári szabadságok idején kicsit lelassult a termelés, ám a cégtulajdonos-ügyvezető Strausz Jánost az üzemben egy új festőberendezés telepítése közben találjuk. Lelkesen meséli, hogy ennek segítségével a festőkapacitásuk hatékonysága a háromszorosára növekszik. Sikerének lényege valahol itt rejlik: a lelkesedésében, a fejlődésre való törekvésben, a folyamatos „üzemmódban” és az innovációban.

Bővebben…

„Időszerű egy saját épület, amit a saját igényeinkre szabhatunk”

Néhány évtizeddel ezelőtt több cipőgyár is működött Baranyában, a pécsi bőrgyártás visszaszorulásával azonban a ráépülő ágazatok is összezsugorodtak, ma néhány kesztyűs, táskakészítő és még annál is kevesebb cipőkészítő képviseli e kézműves szakmákat megyénkben. A rég bezárt cipőgyárak egykori dolgozói a pécsi Semler Kft.-nél leltek munkahelyre, bár akkor még nem így hívták a vállalkozást. Az egykori Sós és Tóbiás Kft. külföldi bérmunkában gyártott cipőket, az 1990-es évek közepén már a Semler adta a megbízások döntő hányadát, majd 2004-ben meg is vásárolta a német cég a vállalkozást. A folyamatos modernizáció és bővítés következtében ma már egy 800 négyzetméteres csarnokban folyik a termelés, jelenleg 170-en készítik a minőségi női cipőket. Hamarosan pedig ismét változás lesz a pécsi cégnél.

Bővebben…

Az autós világmárkák odavannak a komlói innovatív ötletekért

Újabban egy autós bevásárlókosár keltette fel az autósok figyelmét – és kapott rengeteg pozitív visszajelzést a közösségi médiában –, amellyel maceramentessé tudjuk tenni a mindennapos bevásárlást. Az autóba fixen rögzíthető kosarat akár egy kézzel is képesek vagyunk bepattintani a csomagtartónkba, úgy, hogy ne csússzon el, de még a tartalma se boruljon ki. A kosár megalkotói, a komlói Rati Kft. fejlesztői arra is figyeltek, hogy a termék tetszetős legyen és a legmesszemenőkig szolgálja a fenntarthatóságot: anyaga 94%-ban újrafeldolgozott műanyag, a csomagolása pedig egy olyan doboz, amely később otthoni tárolódobozként funkcionálhat. Ahhoz hasonlít, mint amilyet a lakberendezési áruházakban vásárolunk tárolási-rendszerezési funkcióra. Ez itt most nem egy termékreklám volt, sokkal inkább annak szemléltetése, hogy milyen sokoldalúnak kell lennie egy termékinnovációnak.

Bővebben…

„Egy+egy” felajánlás a koronavírus-járvány leküzdéséért

„Tisztelt Ügyvezető Társaim!

Mindannyian tapasztaljuk, hogy nagyon nehéz feladatot jelent biztosítani a COVID-19 járvány következtében kialakult helyzetben munkatársainak egészségügyi biztonságát, a munkahelyek megőrzését, és nem utolsósorban a cég egyben tartását.

Régiónk nem bővelkedik multicégekben, és még mindig a legnagyobb munkáltató az egyetem. Mégis a régiónkban mi vagyunk azok a kis- és közepes vállalkozások, amelyek a munkahelyek meghatározó részét adják. Ismerve környezetünk lehetőségeit, tudom, a vírus terjedésének várható hatásai sokunk vállalkozását a szakadék szélére sodorják. Biztos vagyok benne, hogy minden erőtökkel Ti is azon vagytok, hogy túléljük ezt a válságot is.

De a gazdasági túlélés feladata így is eltörpül az emberi élet megvédése mellett. Főleg azokról van szó, akiknek köszönhetjük, hogy egyáltalán itt lehetünk. Felhívással fordulok Hozzátok, csatlakozzatok az

»egy + egy« felajánlásomhoz.”

Bővebben…

Folyamatos megújulás, állandó munkatársi gárda: 25 éves az Euro Optic

25 évvel ezelőtt, amikor a pécsi Euro Optic megnyitotta az első üzletét a vásárcsarnokkal szemben, sokan furcsállották, hogy miért kell még egy optika a városba. Akkor még nem lehetett előre látni, hogy néhány év múlva újabb és újabb optikus üzletek nőnek ki a földből, miután a szemüveg „nemszeretem” orvostechnikai eszközből divatcikké avanzsált. Az akkori rossznyelveknek nem lett igazuk, az Euro Optic ma is sikeresen működik, sőt, 15 éve már egy másik üzletet is visznek a belvárosban.

Bővebben…

„Egy sikeres cég élete és működése olyan, mint egy élő, egészséges szervezeté”

Több mint 55 éve működik a térség meghatározó, kiemelkedő minőségű növényvédelmi termékek fejlesztésére, gyártására, szakosodott vegyipari vállalata, az Agrokémia Sellye, amely nagy hangsúlyt helyez központi filozófiájára: mezőgazdasági környezetünk minél zöldebb, tisztább és egészségesebb legyen. Az már önmagában is érték, ha egy vállalat ilyen hosszú időn keresztül fennmarad, az azonban még nagyobb, hogy az évtizedek alatt felhalmozott kutatás-fejlesztési és gyártási tapasztalat jelentős mértékben segíti a térség gazdasági fejlődését is. Dr. Bokotey Sándor vezérigazgatótól a több mint fél évszázados siker hátteréről érdeklődtünk.

Bővebben…

„Felelősséget érzek a közvetlen környezetem iránt”

Szinte mindig úton van Horváth László, a főként építőipari kivitelezéssel foglalkozó szigetvári Melio-Start Kft. ügyvezetője. Ha nem az építkezéseken találjuk meg, akkor a kamara szigetvári városi elnökeként intézi az ügyeket. Vagy a török-magyar kapcsolatok ápolását végzi, hiszen húsz évig a Török Köztársaság tiszteletbeli konzuljaként segítette az idelátogató politikusok, üzletemberek, turisták útjait. De az is lehet, hogy valamelyik kulturális vagy sportegyesületnek szerez támogatást, esetleg szervezi az utazásukat. Esetleg a Székelyföld Szerelmesei Egyesület alelnökeként gyerekeket táboroztat. Netán a térségbeli vállalkozások összefogásáért tevékenykedik. Utóbbi munkáját a VOSZ megyei elnökeként is végzi, amiért 2019 végén a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége Magyar Gazdaságért Díjjal tüntette ki. Ez nagy meglepetés volt az üzletember számára.

Bővebben…