Mennyire használják a hazai vállalkozások a mesterséges intelligenciát?

A hazai cégek 12 százaléka már alkalmazza, további 22 százaléka pedig tervezi bevezetni a mesterséges intelligencián (MI) alapuló eszközöket a munkafolyamataiba. Éllovasnak a nagyvállalatok (65%) és a szolgáltató cégek (44%) tekinthetőek. A hazai cégek az MI technológiákat leggyakrabban marketing és folyamatautomatizálási céllal használják. Az alkalmazás legjelentősebb akadályait a képzett munkatársak és az új technológiák ismeretének hiánya, valamint azok vállalati működésbe integrálásának nehézségei jelentik.

Mesterséges intelligencia alapú technológiák alkalmazása

A Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézet (GVI) negyedéves konjunktúravizsgálata részeként 2024 júliusában összesen 350 legalább 20 főt foglalkoztató hazai vállalkozás vezetője számolt be a mesterséges intelligencián (MI) alapuló eszközök vállalati működésben történő alkalmazásáról, azok céljairól és akadályairól.

Míg a vállalatok körülbelül tizede (12%) már aktívan használja, további egyötöd részük (22%) pedig tervezi bevezetni, addig a többség (66%) még idegenkedik a mesterséges intelligenciától, nem használja és nem is tervezi az alkalmazást a működésében. A használati mintázatot jelentősen befolyásolja az, hogy a cégvezető él-e személyesen az intelligens technológiai megoldásokkal. Nekik azonban 88 százalékuk még nem veszi igénybe az MI-t és az általuk vezetett cégek jelentős többsége (72%) egyelőre nem is tervezi munkafolyamatait megújítani intelligens technológiákkal.

Leginkább a legalább 250 főt foglalkoztató nagyvállalatok mutatnak nyitottságot a gépi intelligencián alapuló eszközök kipróbálása iránt: 21%-uk már használ ilyen technológiákat, 44%-uk pedig tervezi alkalmazni. A használatot nem tervezők aránya egyre növekszik az alkalmazottak számának csökkenésével, a 20–49 fő közötti munkatárssal rendelkező cégek esetén már 10-ből 7 egyáltalán nem használja és nem is tervezi igénybe venni az MI-t.

Ágazati besorolás szerint a mesterséges intelligenciát alkalmazók közül kiemelkednek a gazdasági szolgáltatásokat nyújtó cégek: átlagon felüli részük (20%) már használja és további 24%-uk pedig tervezi alkalmazni ezeket a műszaki megoldásokat. Ennél azonban még nagyobb arányban (32%) szeretnék bevezetni az intelligens technológiákat a kereskedelmi ágazathoz tartozók. A feldolgozó- és építőipari vállalkozásoknak viszont közel 80 százaléka jelenleg és a jövőben sem tervezi az MI használatát.

Az alkalmazás főbb céljai és akadályai

Azon vállalatok, melyek már igénybe veszik a mesterséges intelligencia segítségét, főként marketinget szolgáló tevékenységek (49%) és folyamatok automatizálásának (45%) céljával teszik ezt. Körülbelül harmaduk ugyanakkor a tartalomgenerálást, adatelemzést és termékfejlesztést is használati indokként jelölte meg. A kiberbiztonság területén a felhasználó cégek körülbelül negyede alkalmaz mesterséges intelligenciát, míg pénzügyi előrejelzésekhez a vállalkozások ötöde használja az új technológiákat. A legkevésbé elterjedt felhasználási területek a készletgazdálkodás és logisztika területén történő alkalmazás, illetve a mesterséges intelligencia alapú chatbotok működtetése (13%).

A cégek több mint felénél (53%) az MI mellőzése abból adódik, hogy úgy vélik, ezen technológiai megoldások nem illeszkednek a vállalat működéséhez (főként a KKV szektorban). A gazdasági társaságok közel fele ugyanakkor a tudáshiányt is megemlítette, mint akadályt: úgy a különféle technológiák ismeretének (46%, főként a kereskedelmi és feldolgozóipari cégek körében), mint a hozzáértő, használatban jártas szakembereknek a hiánya (48%, főként az MI-t már használók és a nagyvállalatok esetén) jelentős hátráltató tényező. A vállalkozások körülbelül harmada gondolja úgy, hogy vannak biztonsági kockázatai (35%, főként nagyvállalatok), illetve tartja túl költségesnek (33%) a mesterséges intelligencián alapuló eszközöket.

 

A kutatás részletes eredményei elérhetőek az alábbi oldalon: https://gvi.hu/kutatas/742/mesterseges-intelligencia-hasznalata-es-akadalyai-a-hazai-vallalkozasok-koreben-2024-julius  

 

Vizsgafelügyelők képzése 2024 ősz – jelentkezés

Vizsgafelügyelők képzése 2024 ősz - Jelentkezési lap

Jelentkező adatai

Kérjük, adja meg e-mail címét!

Ágazati vizsgaelnökök képzése 2024 ősz – jelentkezés

Ágazati alapvizsga elnökök képzése 2024 ősz- Jelentkezési lap

Jelentkező adatai

Kérjük, adja meg e-mail címét!
Adatkezelés

Pályaorientációs szolgáltatások – online jelentkezési lap 2024/2025

Tisztelt pályaorientációért felelős Pedagógus!

A Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara egyik kiemelt feladata a pályaorientáció. Kamaránk ingyenes pályaorientációt és továbbtanulást támogató szolgáltatásokat kínál az iskolák, a diákok, szüleik, az osztályfőnökök és az érintett munkatársak számára.

Kérem jelölje be mely szolgáltatásokat szeretné igénybe venni a 2024/2025-ös tanévben.

Pályaválasztási szolgáltatások

A fenti órákat Purger Valéria pályaorientációs tanácsadó tartja. Amennyiben több típusú foglalkozást is igénybe vesz, egymást követő tanórákon tudjuk megvalósítani.

Az órák megtartásához internet elérésre és vetítési lehetőségre van szükségünk.

Baranyai vállalkozások HR kihívásai

Baranyai vállalkozások HR kihívásai

Tisztelt Cégvezető!

A kamara humánerőforrás bizottságában dolgozó szakemberek célja, a baranyai vállalkozások támogatása, igényeik felmérése, nehézségeik összegyűjtése és azokra cégre szabott megoldások biztosítása. Mindemellett széles körű közösséget is kívánunk építeni.

Mindezek érdekében, kérjük szánjon időt az alábbi rövid kérdőív kitöltésére.

A kamara szakemberei a válaszok alapján alakítják ki a támogatási programjukat.

A kitöltők számára - igény szerint - egy alkalommal ingyenes konzultációt biztosítanak a Humánerőforrás Bizottság szakértői, a megjelölt témában.

Segítségét köszönjük!

Talál-e megfelelő munkaerőt?
Okoz-e gondot a munkatársak megtartása?
Okoz-e nehézséget a vállalkozás működésében/növekedésében a munkatársakkal kapcsolatos probléma?
Foglalkoztat-e a vállalkozás tanulót, hallgatót?
Kérjük jelölje és fogalmazza meg, hogy milyen területen volna szüksége segítségre, milyen kamarai szolgáltatásra volna igénye?

Vizsgáztatói felmérés

Vizsgáztatói felmérés

Tisztelt Vizsgáztatók!

Az elmúlt időszakban többen is jeleztétek, hogy nem kívántok tovább foglalkozni a vizsgáztatói feladatok ellátásával egyéb okok miatt.
Ennek tükrében szeretne a kamara végezni egy "felmérést", milyen okok vezetnek-e döntésig, illetve a válaszaitok alapján, mely természetesen anonim, olyan megoldást keresni, melynek eredményeképpen a vizsgadelegálási feladatokat fennakadás nélkül el tudjuk látni.

 

Nem kívánok tovább foglalkozni a vizsgáztatói feladatok ellátásával, mert probléma, hogy a helyettesítésem nem megoldható a munkahelyemen.
Nem kívánok tovább foglalkozni a vizsgáztatói feladatok ellátásával, mert probléma, hogy kevés a vizsgáztatás díja, ezért nem éri meg a több napos szabadság kivétele.
Nem kívánok tovább foglalkozni a vizsgáztatói feladatok ellátásával, mert a munkavégzés mellett egyéb tevékenységeket is folytatok, túlterhelt vagyok.

Kérdőív a duális képzésben szerzett tapasztalatokról

Kérdőív a duális képzésben szerzett tapasztalatokról

Kedves Tanuló! Kedves Képzésben Résztvevő!

A Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara a szakképzésről szóló 2019. évi LXXX. törvény, 100. §-a alapján látja el hatósági feladatait Baranya vármegyében a szakképzés, a felnőttképzés és a pályaorientáció területén.

Kérjük, hogy segítse munkánkat az alábbi rövid, anonim kérdőív kitöltésével, hogy első kézből kaphassunk visszajelzést a vármegyei szakképzéssel, illetve duális képzéssel kapcsolatban.

Válaszait 2024. június 28-ig várjuk!

Az adatokat a kutatásetikai szabályok betartásával használjuk fel!

2. Jelölje meg, hogy hányadik szakmáját szerezte meg:
3. Jelölje meg, hogy milyen jogviszonyban tanult:
3.a. Felnőttképzési jogviszony esetén (válasszon az alábbi lehetőségek közül):
3.1. Mi alapján döntött, hogy az adott szakmát tanulja?
4. Hogyan érezte magát a duális képzőhelyen, ahol tanult? Válasszon az alábbi lehetőségek közül:
5. Mi alapján választotta a duális képzőhelyet, ahol tanult? Válasszon az alábbi lehetőségek közül:
6. Véleménye szerint a duális képzés során megszerezte-e azokat az ismereteket, tudáselemeket (gyakorlat és elmélet), melyekkel a szakmájában meg tudja állni a helyét a munkaerőpiacon?
7. A duális képzés során:
8. A duális képzőhelyen:
9. A duális képzés során megismert-e, használt-e digitális technológiákat, esetleg mesterséges intelligenciát:
10. Projektoktatás, projektfeladat
11. Tisztában volt-e a szakmai záróvizsga követelményeivel?
12. A szakmai záróvizsgára felkészítést a duális képzőhely biztosította az Ön számára, vagy az iskola?
13. Megítélése szerint mennyire készítették fel a szakmai záróvizsga követelményeire?
14. Kíván-e továbbtanulni? Ha igen merre?
15. Hol kíván elhelyezkedni? Kérjük válasszon:

Kézműves tagozat – kérdőív

Kézműves tagozat - kérdőív

Tisztelt Cégvezető!

A Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara Kézműves Tagozatának elnöksége a tagozatba tartozó tagvállalkozások munkáját, fejlődését aktívan támogatni kívánja.

Az alábbiakban jelezze számunkra, hogy milyen témában, területen van szüksége segítségre, tanácsadásra?

Válaszait, visszajelzéseit köszönjük!

Üdvözlettel:

Cserkúthy László - tagozati elnök

kamarai nyári tábor – jelentkezési űrlap

Pályaorientációs tábor 2024 - Jelentkezési lap

#ajelenajövőd pályaorientációs nyári tábor – 2024

Idén is, 2 turnusban napközis jellegű tábort szervez a kamara pályaorientációs csapata együttműködve a megye gazdasági szereplőivel.

A táborban érdekes és hasznos programokon keresztül olyan élményeket szerezhet a gyermek, melyek nagy segítséget nyújthatnak a pályaválasztással, továbbtanulással kapcsolatos döntéshez.

Az interaktív programok között érinteni fogunk számtalan ágazatot (informatika, vegyipar, gépipar, vendéglátás, elektronika, egészségügy), ahol a játékos és kreatív foglalkozásokon, céglátogatásokon keresztül rendkívül széles körben ismerhetik meg a gyermekek a szakmák világát.

A táborba azokat a gyermekeket várjuk, akik most zárják az 5., 6., vagy a 7. osztályukat !

A választott dátumokra kattintva láthatóak a programok, melyeket kérem beszéljenek át a gyermekkel.

Melyik táborba szeretné a gyermekét küldeni? *

Tábori program június 24. - június 28. között

Tábori program július 1 - július 5. között

A tábor programját a gyermekemmel átbeszéltük

Jelentkezéshez szükséges adatok

A cég a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara önkéntes tagja? *
Speciális étkezést igényel-e a gyermek? *
Adatkezelési tájékoztató *