Hírlevél – 2024. április 4.

 

Kamarai Kétperces

Kamarai Kétperces

Ön a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara hírlevelét olvassa.
#A vállalkozó szerint
Tisztesség, szakmai tudás és a másik ember megbecsülése – ezek nélkül nem érdemes vállalkozni.

A kamara szakképzésért felelős alelnöke, Várszegi Gyula Életmű díjat vett át a Kamarai Díjátadó Gálán. Az ő útmutatása a fiatalabb vállalkozásoknak:

“Mindenekelőtt legyenek tisztességesek, és folyamatosan fejlesszék a szakmai tudásukat. Ha valaki tisztességes és emberségesen áll mindenhez, nem lehet gond. Azt tartom, hogy a vállalkozók többsége a társadalom szürke hőse, aki reggeltől estig, de még éjjel is a vállalkozásán dolgozik, ehhez pedig erő kell, tisztesség, hit és szakmai tudás. A naprakész tudás szakmai párbeszédre is lehetőséget teremt, fontos, hogy el tudjam mondani a véleményemet, de a másikét is hallgassam meg, mert abból is lehet tanulni. A mestervizsgára való felkészülés is egyfajta önképzés is. Sokan azért is jelentkeznek a felkészítő tanfolyamra, mert szeretnének magasabb szintre lépni, naprakész tudásra szert tenni. Évente harminc és ötven között van azoknak a száma, akik szeretnék megszerezni a mesterlevelet. ”

Várszegi Gyula

Várszegi Gyula
GLOBAL Csoport 2012 Kft. ügyvezető


#Lendület

2024. március 22-én megalakult a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara új testülete. A vállalkozások ismét Dr. Síkfői Tamást választották a kamara elnökévé. Ismerje meg az !


#Baranya

Ha kíváncsi arra, hogy milyen gazdaságfejlesztési és együttműködési lehetőségei vannak a vidéki önkormányzatoknak és vállalkozásoknak, jöjjön el a legközelebbi szakmai fórumok valamelyikére.


Automatizált fájdalomküszöbmérő berendezést a Z Elektronika Kft.



#Külföld

Exportálna? Használja ki a támogatott kiutazási lehetőséget Lengyelországba, Dél-Koreába, hogy új üzleti partnereket szerezzen.


Nemzetközi gazdasági hírek – Olvasson az uniós gazdasági, üzleti vonatkozású hírekről és szakpolitikai aktualitásokról.


Az Ifjúsági Vállalkozásélénkítő Egyesület kiadásában megjelent című kiadvány márciusi számában aktuális gazdaságpolitikai kérdésekről olvashatnak világpolitikai megközelítésben.



#Tudás

Érdeklik a legújabb e-kereskedelmi trendek? – EKERNAP.


Hogyan lehet megszerezni a vevők figyelmét 2024-ben? Hogyan szólítsuk meg a potenciális vevőket eredményesebben, mint a konkurencia? Hogyan használjuk fel a mesterséges intelligenciát a mindennapi marketinghez? Ezekre a kérdésekre ad válaszokat és megvalósítható megoldásokat a marketing szövegírás workshop.


AMULET webinar – Ismerje meg a legújabb építőipari technológiákat, szabályozásokat!



#Lapszemle

Érdekességek a kamarai magazinból

Annak idején a tanulóképzésbe a szakember utánpótlásunk megteremtése érdekében vágott bele a Gyapinet Bt.


A futás alatt ébredő gondolatok segítik Ruszák Miklóst, a MyPro Solutions Kft. tulajdonosát a problémamegoldásban.


Az építőipari generálkivitelezéssel foglalkozó Götz és Társai Kft. ügyvezetője a nemzetközi „Év furgonja” díjat elnyert Ford Transit Custom Van-t .


#Üzleteljünk a világban

Nemzetközi üzleti partnerségi ajánlatok


Lengyel cég haj- és arcszőrzet ápolási termékeket és kiegészítőket keres kizárólagos forgalmazásra.



Olasz forgalmazó a barkácsolás, lakberendezés és kertészkedés területén működő gyártókat keres forgalmazásra.



Román utazási iroda új nemzetközi üzleti partnereket keres (pl. szállodák, turisztikai ügynökségek, utazásszervezők) a romániai kiutazó turisták számára, beszállítói szerződések keretében.



Török nagyvállalat potenciális együttműködéseket keres a határbiztonsági felügyeleti rendszerek, a katasztrófavédelem, a katasztrófaelhárítási rendszer és a robotrajz, a lokalizáció és navigáció, a viselhető technológiák és az AI-megoldások területén.



Dán cég fitness és életmód termékek beszállítóit keresi.

A teljes üzleti adatbázis itt érhető el, angol nyelven.

Nem találja, amit keres, vagy be szeretne kerülni az Enterprise Europe Network adatbázisába?
Írjon e-mailt munkatársainknak:




 

Hírlevél – 2024. március 28.

 

Kamarai Kétperces

Kamarai Kétperces

Ön a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara hírlevelét olvassa.
#A vállalkozó szerint
Miért éri meg igénybe venni a ?

Vállalkozóként a mindennapi ügymenet során hajlamosak vagyunk a “nem szeret” feladatokat halogatni, eltolni, ameddig csak lehet. A számvitel és az adózás tapasztalataim szerint tipikusan ilyen terület. Tudjuk, hogy vállalkozásunk jövedelmezősége erősen függ attól, hogy mennyire tartjuk a pénzügyeinket rendben. Erről jellemzően a könyvelővel tudunk konzultálni, hiszen erősen szenzitív információkról van szó és valljuk be, nem a legizgalmasabb téma. A kamara tanácsadási projektje nagyszerű lehetőség a független és kompetens tanácsadókkal való konzultációra. Beszélni a vállalkozásunkat érintő problémákról hozzáértő külsős szakértővel mindig jó lehetőség, új nézőpontok, új impulzusok érnek, amik végeredményben a vállalkozásunk és saját magunk fejlődését szolgálja. Legyen a probléma akár egy konkrét adózási kérdés, vagy épp azon gondolkodunk, hogy elkezdjünk egy üzleti ötletet, a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara tanácsadói biztosan hasznos partnerei lesznek.

Pető Ákos

Pető Ákos
Pető és Szálkai Vállalkozásfejlesztő Kft. ügyvezető


#Jó hír

Azon hulladéktermelők, amelyek nem végeznek hulladékgazdálkodási tevékenységet nem kötelezettek a megkötésére.


#Kíváncsiság

Minden, amit az új visszaváltási rendszerről a vendéglátóhelyeknek.

A bevezetésével nem csak új fogalmak jelennek meg a magyar adózásban, hanem a vállalatoknak változatos adóalapképzési és adókalkulációs szabályokat is alkalmazniuk kell.

Ha érdeklik az Európai Unió új stratégiai irányvonalai, olvassa el a .

Költség vagy sikerkritérium az exportban?

Kíváncsi egy fuvarozói ügyviteli rendszer kiválasztásának ? – Avagy hogyan NE válasszunk szoftvert.

A kamara önkéntes tagjai számára kedvezményes részvételi feltételeket biztosítunk az idei .



#Cselekedj

Látogasson el a Pollack Expo-n megrendezésre kerülő Open4Business 2024Nemzetközi üzletember találkozóra.

XVI. Pécsi Pénzügyi Napok – Tájékozódjon az aktuális kihívásokról az adózás, pénzügy és számvitel területén.

Látogassa meg a baranyai vállalkozások standját az Ipar Napjai kiállításon.

Használja ki a kiállítási/részvételi lehetőséget a belgrádi Nemzetközi Technika Vásáron.

Tanulóképzéssel szeretne foglalkozni? Ne maradjon le az áprilisban induló támogatott .



#Turizmustra

A Zsolnay Negyedet fedezték fel a kamarai turisztikai verseny résztvevői.

A “Turizmustra” nevet viselő szakmaismereti versenyünk második fordulójában kétnapos baranyai programot kellett összeállítania a 6-7. osztályos diákoknak.



#Lapszemle

Érdekességek a kamarai magazinból

„Jóleső érzés, hogy a munkám által sokak életébe ” – interjú Réti Ritával.

Szépségközpont: minden egy helyen, ami a szépséghez, a testi-lelki megújuláshoz kell.

Marketing szakértői elismerést kapott a pécsi Ügynökség: az RG-STÚDIÓ Marketing Diamond díjas lett.


#Üzleteljünk a világban

Nemzetközi üzleti partnerségi ajánlatok

Olasz biotechnológiai kutató vállalkozás csatlakozna a “Tackling Antimicrobial Resistance (AMR) through R&D in novel and existing antimicrobials” felhívás keretében konzorciumhoz.

Katonai egyenruhákat és egyéni védőfelszereléseket gyártó román vállalat partnereket keres CMT-szolgáltatásokhoz és uniós közbeszerzési pályázatokon való részvételhez.

Német vállalkozás a városi légi mobilitás (UAM) számára tervezett járművéhez keresi nagy teljesítményű és feszültségstabilitású, könnyű akkumulátorok gyártóját.

Portugál vállalat új megoldásokat keres az energiagazdálkodás területén.

Francia NGO partnereket keres az Erasmus+ pályázathoz, amelynek célja, hogy a gyermekeket fenntartható étkezési szokásokra nevelje, és megértesse az élelmiszer-választásuk környezeti hatását.

A teljes üzleti adatbázis itt érhető el, angol nyelven.

Nem találja, amit keres, vagy be szeretne kerülni az Enterprise Europe Network adatbázisába?
Írjon e-mailt munkatársainknak:




 

Hírlevél – 2024. március 21.

 

Kamarai Kétperces

Kamarai Kétperces

Ön a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara hírlevelét olvassa.
#Közelítjük a láncszemeket
A fiatal gazda lassan fehér holló. A magas hozzáadott értéket teremtő, alapvető élelmet termelő gazdák száma drasztikusan csökken, kiszolgáltatottak az importnyomásnak, az energia és alapanyagárak emelkedésének, munkaerő problémák sújtják őket. A rövid élelmiszerellátási láncok esetében elsőként helyreállításról kell gondolkodnunk, erre építhetjük csak a fenntarthatóságot.

A Közelítő Egyesület – Pécsi Kosárközösség a helyi gazdákat, kistermelőket, nem csupán egy újabb értékesítési lehetőséggel hozza helyzetbe, hanem támogató rendszereket fejlesztünk számukra, serkentjük együttműködésüket, elősegítjük a biodiverzitást és a termékkínálat sokszínűségét a termesztési tervek egyeztetésével. Vásárlói oldalról transzparens, a tudatos fogyasztói döntéseket elősegítő rendszert építünk, edukálunk, ezáltal valós lehetőséget adva a fogyasztóknak a termesztéstechnológiák befolyásolására. Számunkra alapvetés, hogy közösségi megoldásokat fejlesztünk, az idei évben részvételiségen alapuló vásárlói csoportok kialakításán dolgozunk, mely növelheti mind a termelők, mind a tőlük vásárlók számát, és megerősíti magát a közösséget.

Radnóti Zsolt

Radnóti Zsolt
Közelítő Egyesület alapító, egyesületi tag


#Baranya

Ha kíváncsi arra, hogy milyen gazdaságfejlesztési és együttműködési lehetőségei vannak a vidéki önkormányzatoknak és vállalkozásoknak, jöjjön el a legközelebbi szakmai fórumra vagy .


#Saláta

Egyéni vállalkozóként milyen adó- és adóelőleg fizetési illetve bevallási van a szünetelés időszakában?

a Pécsi Tudományegyetemen vállalkozásoknak.

2024. március 31-ig lehet módosítani és pótolni a .



#Egészségipar

az olasz egészségügyi piacon?

Európa egyik vezető gyógyszeripari kiállításán.



#Lapszemle

Érdekességek a kamarai magazinból

Nem engedi elsodródni a permetlét a Szélkakas – a Tomelilla Agrotechnika Kft. és a Z Elektronika Kft. közös .

Nagy változást hozhat a gyógynövényekből kinyert anyagok kivonataiban a Szkarabeusz új berendezése.


#Üzleteljünk a világban

Nemzetközi üzleti partnerségi ajánlatok

Egy román start-up partnereket keres a THCS – Transforming Health and Care System (Az egészségügyi és ellátórendszer átalakítása) elnevezésű uniós felhíváshoz.

Dél-lengyelországi forgalmazó sajtbeszállítókat keres Európában és azon túl is.

Belsőépítészeti berendezések és bútorok cseh kereskedője új, európai beszállítókat keres.

Finn hajógyár új alvállalkozókat és beszállítókat keres.

Elektromos, építőipari és lakberendezési anyagok, számok, vízvezeték-, háztartási és légkondicionáló berendezések forgalmazásával foglalkozó román cég bővítené kínálatát, új beszállítókat keres.

Nem találja, amit keres, vagy be szeretne kerülni az Enterprise Europe Network adatbázisába?
Írjon e-mailt munkatársainknak:




 

Hírlevél – 2024. március 14.

 

Kamarai Kétperces

Kamarai Kétperces

Ön a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara hírlevelét olvassa.
#A vállalkozó szerint
A Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara valósít meg Baranya vármegye perifériális területein, melynek keretében támogatják a térség vállalkozásainak fejlesztését. Ennek keretében a vállalkozások, mely során a kamara munkatársai mellett szakértők is támogatják őket tevékenységükben.

Miért ajánljuk ezt Önnek is?

Karsai Dániel

Karsai Dániel
EU-Winner Kft. ügyvezető

• legyen szó vállalkozás alapítás, ügyvitel, pályázat, beszállítói képesség, termékfejlesztés, Ipar 4.0, nemzetközi üzlet, iparjogvédelem, digitalizáció, finanszírozás területeken felmerült kérdésről, problémáról, mi segítünk tanácsainkkal

• több szakmailag felkészült szakértő van egy helyen, egy kattintásnyira

• célirányos a problémamegoldás, egy probléma akár több oldalról is kivizsgálásra kerül

• egy problémára több szempontból kap megoldási javaslatokat, tanácsokat

• díjmentes a tanácsadás, csak rövid regisztráció szükséges

• személyes a tanácsadás, „házhoz” megy a tanácsadó

• a megismert problémát közösen, hatékonyan oldjuk meg

Keressen minket és segítünk!


#Marketing

Hogyan lehet megszerezni a vevők figyelmét 2024-ben? Hogyan szólítsuk meg a potenciális vevőket eredményesebben, mint a konkurencia? Hogyan használjuk fel a mesterséges intelligenciát a mindennapi marketinghez? Ezekre a kérdésekre ad válaszokat és megvalósítható megoldásokat a .


#Fejlődés

Technológiai fejlesztések és fenntarthatósági beruházások a .

munkahelyi képzésekre.

Ha kíváncsi arra, hogy milyen gazdaságfejlesztési és együttműködési lehetőségei vannak a vidéki önkormányzatoknak és vállalkozásoknak, jöjjön el a legközelebbi szakmai fórumra vagy .



#Építőipar

2024-ben az a tagbővítésre, az ágazati képzőközpontban megkezdett munka folytatására, valamint a technikus tanulók képzésére fókuszál.

a zöldtechnológiákkal és az építőiparral kapcsolatos aktuális trendekről.

Hogyan alakul a vállalat következő évekbeli energiafelhasználása és a rövid távú fogyasztói profilja az energiahatékonysági beruházások tükrében? Vegyen részt a .



#Adminisztráció

Új jogcímkóddal kell bejelenteni a szakképzési munkaszerződéses munkavállalókat.

2024. márciusában alkalmazott üzemanyagárak.



#Lapszemle

Érdekességek a kamarai magazinból

Jelentős modernizálással 21. századi vállalkozássá vált a pécsi Lég-Cső Kft.

„Csupán egy normális, szorgalmas orvos vagyok” – nyilatkozott Dr. Dóczi Tamás a Tüke-díjról.

Elsőként a kiutazó turizmust indítják be az új menetrend szerinti repülőjáratok.


#Üzleteljünk a világban

Nemzetközi üzleti partnerségi ajánlatok

Belga élelmiszeripari vállalat szószok és csomagolóanyagok gyártóit keresi.

Osztrák állatkereskedés kézzel készített kullancsnyakörvek európai gyártóit keresi.

Svéd kkv partnert keres saját fejlesztésű emelőszerkezethez kapcsolódó acél fogantyúk gyártásához.

Spanyol cég rögzítő és tartó termék gyártókat keres.

Osztrák cégnek tökmagolaj palackok és kupakok gyártóit keresi.

Nem találja, amit keres, vagy be szeretne kerülni az Enterprise Europe Network adatbázisába?
Írjon e-mailt munkatársainknak:




 

Hírlevél – 2024. március 7.

 

Kamarai Kétperces

Kamarai Kétperces

Ön a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara hírlevelét olvassa.
#A díjazott szerint
Néhány évvel ezelőtt a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara az elődömnek, Szekó József polgármesternek adományozta a Baranya Gazdaságáért Díjat, amit most én is átvehettem. Néhai polgármesterünk 20 év áldozatos munkájáért kapta az elismerést. 1998-ban együtt kezdtük a város irányítását, én akkor, mint városi önkormányzati képviselő voltam jelen. Ez a húsz év alapozta meg azt a fejlődési potenciált, ami ma Mohácsot jellemzi. Városunk különlegessége, hogy előre gondolkodunk, és nem akkor próbálunk reagálni valamire, amikor már előttünk van. Mohács másik előnye a sokszínűsége, a sokácok, a szerbek, a németek, a romák, a magyarok által képviselt kreativitás összeadódik. Ez is teszi Baranyában, a Dél-Dunántúlon, de talán az egész országban különleges helyszínné Mohácsot.

Gratulálok , tegyünk együtt Baranyáért!

Pávkovics Gábor

Pávkovics Gábor
polgármester Mohács


#Baranya gazdaságának legjobbjai

A Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara a 2023-as év legkiemelkedőbb gazdasági tevékenységeit.


#Helyi hírek

Megjelent a kamarai Dél-Dunántúli Gazdaság márciusi száma. Olvasson bele!

Open4Business 2024 – nyiss az üzletre Pécsett!;

„Jóleső érzés, hogy a munkám által sokak életébe örömet tudok hozni.”;

Nem engedi elsodródni a permetlét a szélkakas;

„Csupán egy normális, szorgalmas orvos vagyok.”



#Nemzetközi

A Pécsi Gloves International (PGI), a neves Karma Pécsi Kesztyű gyártója hozzájárult a nagy várakozást megelőző sci-fi, a .

a WIPO Global Awards-ra, amennyiben ipari tevékenysége során kihasználja a szellemi tulajdonban rejlő lehetőségeket.

– Olvasson az uniós gazdasági, üzleti vonatkozású hírekről és szakpolitikai aktualitásokról.



#Hazai

Tájékozódjon az eÁFÁ-ról és a helyi adókról a kamara március 12-én.

Több program, több vendégéjszaka – rendezvényét díjmentesen!

szakemberek véleményét a mesterséges intelligencia társadalomra és az üzleti életre gyakorolt hatásáról.



#Szakképzés

Baranyai diákok is továbbjutottak az .

Hány tanulóval köthet egy cég szakképzési szerződést?



#Lapszemle

Érdekességek a kamarai magazinból

Évente 5-6000 km-t teker országúton a Hangtárs Kft. ügyvezetője, Novreczky Zoltán, aki elsősorban az agy „átöblítése” miatt pattan a kerékpár nyergébe.

A Remes-óra tovább jár: már az 5. generáció javítja az időmérőket.


#Üzleteljünk a világban

Nemzetközi üzleti partnerségi ajánlatok

Élelmiszerek forgalmazására szakosodott román vállalat új Brie és Camembert sajt beszállítókat keres.

Egy finn, kiterjesztett valósággal foglalkozó vállalat európai bútorgyártókat keres a SILEO 1st Open Call for Advanced Tech Projects (1. nyílt felhívás fejlett technológiai projektek számára) keretében.

Orvostechnikai eszközök és gyógyászati kozmetikumok nagy- és kiskereskedelmére szakosodott bolgár cég keres beszállítókat.

Német egyetem ipari partnereket keres egy újszerű kiloVolt kialakítású hibrid üzemanyag- és akkumulátorrendszer kifejlesztéséhez mobil és helyhez kötött alkalmazásokhoz.

Osztrák cég tisztítórongy-gyártót keres.

Nem találja, amit keres, vagy be szeretne kerülni az Enterprise Europe Network adatbázisába?
Írjon e-mailt munkatársainknak:




 

Hírlevél – 2024. február 29.

 

Kamarai Kétperces

Kamarai Kétperces

Ön a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara hírlevelét olvassa.
#A vállalkozó szerint
A YUVA Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. családi vállalkozásként jött létre 2004-ben. 2005-től gyártunk szörpöket, üdítőitalokat és kereskedünk élelmiszerekkel.

Cégünk 19 éve töretlenül hisz abban, hogy élelmiszert, italt előállítani nagyon szép feladat. Különösen fontosnak tartjuk és kitartunk mellette, mely szerint a minőség a legfontosabb kapocs cégünk és fogyasztóink között.

Rengeteg időt és energiát fektettünk abba, hogy megértessük vásárlóinkkal, miért is kiválóak szörpjeink, hogy a gazdaságosság, a prémium minőség és a környezettudatosság egyszerre meg tud jelenni ugyanazon termékben. Az elmúlt 10 év ezen feladatok elvégzésével telt.

Létrehoztuk a FruttaMax brand-et, mely mára már meghatározó szerepet tölt be a hazai és a környező országok szörppiacán. A fejlesztések elején elhatároztuk, hogy a brand védelmét az egyik legfontosabb feladatként kezeljük, így azt 2015-ben Magyarországon, míg 2022-ben az Unióban is levédtük.

Kezdetektől önkéntes tagjai vagyunk a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamarának, így a védjegy bejegyzésénél számíthattunk segítségükre.

Szabó Zoltán

Szabó Zoltán
YUVA Kft. ügyvezető


#Választás

Eltelt ismét négy év és a kamarai törvény szerint 2024-ben rendes kamarai választásokra kerül sor hazánkban. Ennek megfelelően kamaránk Küldöttgyűlése kiírta a Baranya vármegyei választásokat is, melyről további információt a honlapon, valamint a kamarai ügyfélszolgálatokon kaphatnak.



#0,75 – Maradhat?

Megjelent a , ami szerint a kereskedőknek figyelemfelhívó jelzéssel kell tájékoztatniuk a vásárlókat, hogy az általuk árusított, előrecsomagolt termékek kiszerelése a korábban megszokottakhoz képest kisebb lett.


#Bürokrácia?

Tájékozódjon az eÁFÁ-ról és a helyi adókról a kamara március 12-én.

Kövesse a hazai és az EU-s jogszabályi változásokat a Heti jogász segítségével.

Hamarosan esedékes Pécsett az építményadó befizetése – Olvassa el az .



#Merre tart Baranya?

Ha kíváncsi arra, hogy milyen gazdaságfejlesztési és együttműködési lehetőségei vannak a vidéki önkormányzatoknak és vállalkozásoknak, jöjjön el a legközelebbi szakmai fórumra vagy .

A szerint 2023 októberéhez képest a Negyedéves Konjunktúramutató +21-ről +13 pontra csökkent.



#Színes

– Olyan agrár-élelmiszeripari ágazatban működő kkv-k jelentkezését várják, akik tesztelési helyszínt tudnak biztosítani a digitális technológiákkal való kísérletezésre.

Idén már 6 ágazatban 609 gyerek 203 csapatban nevezett be a .

A kamara a gazdaság „önkormányzata”, de sokan nem tudják, mit is jelent ez pontosan. Várjuk Önöket egy tájékoztatóra, ahol részletesen megismerhetik az igénybe vehető kamarai szolgáltatásokat és ahol egyeztethetjük azokat a területeket, ahol kölcsönösen egymás segítségére lehetünk!



#Lapszemle

Érdekességek a kamarai magazinból

Regionálissá vált és új elnöke van a Baranya Vármegyei Békéltető TestületnekInterjú Dr. Gőbölös Rékával.

Nemcsak a szakember-utánpótlásukra helyeznek nagy hangsúlyt a Vill-Techno Kft.-nél, hanem a generációváltásra is.


#Üzleteljünk a világban

Nemzetközi üzleti partnerségi ajánlatok

Román élelmiszeripari vállalkozás mozzarella sajt gyártósor beszállítót keres, képzéssel és technikai segítségnyújtással.

Állati szaporításra szakosodott francia vállalkozás keres kelet-európai alvállalkozót a műanyag fröccsöntés területén.

Román nagykereskedő gép- és berendezésgyártókat és -forgalmazókat keres beszállítói megállapodás keretében.

Raklapokkal foglalkozó dán kereskedelmi cég újrahasznosított műanyagból készült raklapváz gyártókat keres.

Mechanikai porfeldolgozási technológiákkal foglalkozó francia vállalkozás kiegészítő megoldásokat biztosító vállalkozásokat vagy laboratóriumokat.

Nem találja, amit keres, vagy be szeretne kerülni az Enterprise Europe Network adatbázisába?
Írjon e-mailt munkatársainknak:




 

Hírlevél – 2024. február 22.

 

Kamarai Kétperces

Kamarai Kétperces

Ön a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara hírlevelét olvassa.
#A vállalkozó szerint
Baranya vármegye a rendszerváltás óta komoly gazdasági és társadalmi problémákkal küzd, amelyek megoldására ma már csak elkötelezett települési vezetők hálózata, a kamara és a helyi érdekcsoportok összefogása alkalmas. Amennyiben a térségünk nem újítja meg saját környezetét és a gazdasági szereplők összefogásával nem sikerül dinamizálni a folyamatokat, úgy vesztesei leszünk az elkövetkező éveknek is.

A „Szövetségben a vállalkozókkal” program egyik célja, hogy ültessük az említett szereplőket egy „asztalhoz”, hallgassuk meg véleményüket és tájékoztassuk őket a várható gazdasági folyamatokról. Ez nem csak azért fontos, hogy fel tudjanak készülni a jövőre, hanem azért is, hogy tanuljanak egymástól.

A kamara Szigetvár városi elnökeként kérem, hogy vegyen részt Ön is a vállalkozásához legközelebbi , mondja el véleményét, problémáit és találjuk ki együtt, merre tartson Baranya.

Horváth László

Horváth László
Melio-Start Kft. ügyvezető


#Szakmai tapasztalat

Kamaránk és a térség számára elengedhetetlenül fontos, hogy a mérvadó vállalkozások megmutassák magukat országos szakmai eseményeken. Vegyen részt a , melyet kamaránk szakmailag támogat.


#Műszaki

Szakmatanulás – Nézze meg Ön is Baranya vármegye .

Vegyen részt az egyik legnagyobb mobilitástechnológiai Torino-ban, ahol a legújabb technológiákat is megismerheti.



#Innováció

Milyen vannak a termelési hatékonyság növelésére, az innovációra és az új piacok felfedezésére?

Fókuszban a és a biztonsági intézkedések.



#B2B

Üzletfejlesztés karnyújtásnyira – a kamara Enterprise Europe Network Irodája újra megszervezi Pécsett az nemzetközi üzletember találkozót. Ha külföldi üzleti partnert keres, regisztrálja vállalkozását Ön is!

Vegyen részt a műszaki textíliák és a nem szőtt textíliák vezető Frankfurtban.



#Lapszemle

Érdekességek a kamarai magazinból

Újult erővel a tavaszi szezonra – Teleky Zoltán .

A stresszmentes vezetés – Audi Q4 Sportback e-tron.


#Üzleteljünk a világban

Nemzetközi üzleti partnerségi ajánlatok


Litván belsőépítészeti cég belsőépítészeti termék gyártókat és beszállítókat keres, hogy a márka hivatalos képviselője legyen Litvániában.



Bolgár cég elektromos járművekhez (EV) kapcsolódó termékek és irányítási rendszerek, energiahatékony megoldások és intelligens elektromos megoldások beszállítóit keresi ipari és lakossági felhasználásra.



Egy osztrák hőszivattyúgyártó félvezetők kutatásával és gyártásával foglalkozó partnereket keres.



Olasz KKV innovatív növényvezérelt technológiát fejleszt és Eurostars márciusi felhíváshoz felhíváshoz IT, AI/ML és napenergia-iparban jártas partnereket keresnek.



Spanyol vállalkozás szennyvíztisztító telep mérnök üzemeltetőt keres Eurostars felhíváshoz egy intelligens rendszer kifejlesztésére, amely az anaerob emésztést a biometanációs potenciál online nyomon követésével irányítja.

Nem találja, amit keres, vagy be szeretne kerülni az Enterprise Europe Network adatbázisába?
Írjon e-mailt munkatársainknak:




 

Hírlevél – 2024. február 15.

 

Kamarai Kétperces

Kamarai Kétperces

Ön a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara hírlevelét olvassa.
#A vállalkozó szerint
Év végén nagy mérföldkőhöz érkezett a pécsi filmipar felvirágoztatásával foglalkozó projektünk. 2023 első háromnegyede azzal telt, hogy előkészítsünk “mindent és mindenkit”, majd novemberben és decemberben leforgattuk az első, külföldi piacra szánt, angol nyelvű karácsonyi romantikus vígjátékunkat. Zajlanak az utómunkálatok és már több potenciális külföldi forgalmazóval felvettük a kapcsolatot.

és vonzáskörzetének, sőt az egész vármegyének. Sok, a filmiparral kapcsolatos szolgáltatás tud létrejönni, rengeteg kreatív embernek adhat munkalehetőséget, sőt esetleg a más városokban vagy külföldön élő, ebben az iparágban dolgozókat is haza lehetne csábítani.

Ezek mellett még több pozitív hozadéka van a helyi filmgyártás kiépítésének, mint például a régió reklámozása és ezáltal a turizmus fellendítése vagy a már meglévő helyi vállalkozások szolgáltatásainak igénybevétele (szállás, catering, díszletek építése, ruha és design ipar, fuvarozás stb.)

Nem utolsó sorban pedig gondoljunk csak bele, micsoda presztízst jelentene Pécsnek, ha 3-4 film forogna itt évente, akár nagyobb filmek egy-egy része, és meg tudnánk mutatni, hogy mi is tudunk színvonalas produkciókat csinálni. Képesek vagyunk rá!

Deák Zoltán

Deák Zoltán
Pécs City Studios Kft. ügyvezető


#Kamara

A kamara a gazdaság „önkormányzata”, de sokan nem tudják, mit is jelent ez pontosan. Várjuk Önöket , ahol részletesen megismerhetik az igénybe vehető kamarai szolgáltatásokat és ahol egyeztethetjük azokat a területeket, ahol kölcsönösen egymás segítségére lehetünk!


#Tudás

Ha vállalkozása energetikai fejlesztést tervez, akkor azért, ha energetikai auditot, fejlesztést nyújt, akkor azért érdemes részt venni az .

Érdekli, hogyan lehet partnereket szerezni a cége számára fontos és jó ügyek mentén, amikkel valóban pozitív változást tud generálni a közvetlen környezetében és azon túl is? Jelentkezzen a !

– Olvasson az uniós gazdasági, üzleti vonatkozású hírekről és szakpolitikai aktualitásokról.



#Színes

Baranyai turisztikai szereplőkkel is találkozhatnak a 46. Utazási Kiállításon. Keressék a !

2024. március 28-ától a postai szállítás lehetőségét.

Az a big data és a mesterséges intelligencia területén működő deeptech startupokat keres.



#Lapszemle

Érdekességek a kamarai magazinból

Milyen folyamatok zajlanak az egyes gazdasági területeken, ezekre milyen megoldásokat tudnak találni a kamara bizottságai, ?

A 2023-as év új lendületet és számos lehetőséget hozott a szervezetfejlesztés különböző területein működő, illetve coachinggal foglalkozó MyPro Solutions Kft. életébe.


#Üzleteljünk a világban

Nemzetközi üzleti partnerségi ajánlatok

Szlovák ruházati vállalat férfi és női ruházat gyártót keres kiszervezési megállapodás alapján.

Bolgár gitár erősítő gyártó cég gyártási megállapodás keretében keres beszállítókat.

Román építőipari vállalkozás a legújabb generációs termelőeszközök, technológiák, nyersanyagok és szállítóeszközök beszállítóit keresi.

Német táskagyártó cég varrócéget keres, amely újrahasznosított kite- vagy szörfvitorlákból készült táskákat gyártana.

Lengyel cég bevonatos, különösen csúszásgátló papír gyártót keres.

Nem találja, amit keres, vagy be szeretne kerülni az Enterprise Europe Network adatbázisába?
Írjon e-mailt munkatársainknak:




 

Hírlevél – 2024. február 8.

 

Kamarai Kétperces

Kamarai Kétperces

Ön a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara hírlevelét olvassa.
#Amikor az üzlet házhoz jön
Cégünk évek óta kihasználja azokat a nemzetközi üzletember találkozókat, amik szakmai kiállítások mellett, a tárgyalások előzetes leszervezésére és lebonyolítására szolgálnak.

Ez rengeteg időt és energiát spórol nekünk, hiszen 20-40 országból is beregisztrálnak cégek, látjuk előre, hogy mivel foglalkoznak, mit keresnek/kínálnak és ők is látják ezt a mi cégünkről. Így jó előre jelezni lehet a b2b platformon – ami egy erre kifejlesztett honlap gyakorlatilag -, hogy kivel szeretnénk tárgyalni, és más cégek is jelzik ezt felénk. Nincs e-mailezgetés, telefonálgatás, egy-két kattintással kész a tárgyalási menetrend, pontosan tudom, mielőtt kiutazom, hogy kivel-mikor van az a 20 perc, amikor az üzleti megbeszélést lefolytatom. Persze sokszor 20 percről beszélünk, egy napba 15-20 tárgyalás is befér így egy adott helyszínen, tehát nem nekem kell elutaznom a 20 helyszínre, hanem mindenki egy helyen találkozik.

Dallos László

Dallos László
Z Elektronika Kft. ügyvezető

Idén a Pollack Expo mellé is szervez ilyen B2B lehetőséget a Kamara irodája, tehát még Pécsről sem kell elutaznom, hogy új nemzetközi vagy hazai üzleti partnerekkel tárgyaljak. Mi már be is regisztráltunk az április 18-i tárgyalásokra, reméljük, hogy sok baranyai cég él majd a lehetőséggel.


#Helyi hírek

Az idei év is mozgalmas lesz;

Indulj a jó irányba!;

Erős évzárás után már a szezonra készül a Teleky cégcsoport;

A Contrall fejlesztette a Richter dorogi hygienes és mikrobiológiai laborjának elektronikus folyamatkövető rendszerét;

A Remes-óra tovább jár.

Megjelent a Dél-Dunántúli Gazdaság . Olvasson bele!



#Jó hír

Duplájára, azaz 50 millióról 100 millió forintra emelkedik a maximálisan adható hitelösszege, valamint lehetővé teszik az új, tisztán elektromos személyautók finanszírozását is. – Egyeztessen időpontot a Kamara Széchenyi kártya ügyintézőjével.

Csökkentené cége energiaköltségeit? Nézze meg az .

Akár 64 millió forint vissza nem térítendő támogatást is kaphatnak a vállalkozók .

Jelentkezzen , melynek elvégzésével a tanúsítvánnyal rendelkező személy tanulókat képezhet az iskolai rendszerű szakképzésben duális partnernél.



#Tudás

Még mindig „kínai” Önnek a GDPR? segíthet megérteni.

?

Kevesebb adminisztráció és/vagy több ellenőrzési lehetőség? Valóban csak egy gombnyomás lesz az Áfabevallás?

Kövesse a hazai és az EU-s jogszabályi változásokat a Heti jogász segítségével.



#Saláta

Segítse az MNB munkáját, töltse ki a felmérést vállalkozása gazdasági helyzetéről!

Egy CEO számára egy másik CEO a leghitelesebb partner – Nézze meg a KKV vezetők számára kialakított interaktív közösségi platformot.

Idén 22. alkalommal kerül megrendezésre a MECSPE, Európa egyik legjelentősebb innovatív gépszerszám-ipari kiállítása.

Tárgyaljon online a legújabb turisztikai trendeket képviselő vállalkozásokkal az MBM Tourism Prague 2024 rendezvényen.

Érdekli az iparjogvédelem? Látogasson el a rendezvényre és tudjon meg róla még többet.

Új kollégát keresünk projektmenedzser pozícióba.


#Üzleteljünk a világban
Nemzetközi üzleti partnerségi ajánlatok

Organikus hajápolási termékek svéd gyártója alapanyag beszállítókat keres.

Francia nemzetközi kereskedő vállalat agrár-élelmiszeripari beszállítókat keres.

Német online kiskereskedő magas színvonalú arculattervező és 3D termékvizualizációs szolgáltatókat keres.

Lengyel exportőr [B2C/B2B] Európa-szerte új áruk és termékek beszállítóit keresi.

Egy német építőipari vállalat sürgősen alvállalkozó partnereket keres fűtési, vízvezeték-, szellőző- és villanyszerelési munkák területén.

Nem találja, amit keres, vagy be szeretne kerülni az Enterprise Europe Network adatbázisába?
Írjon e-mailt munkatársainknak:




 

Hírlevél – 2024. február 1.

 

Kamarai Kétperces

Kamarai Kétperces

Ön a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara hírlevelét olvassa.
#A vállalkozó szerint
A 2024-től több változás is történik.

Rendeletben kerül meghatározásra, hogy mely foglalkozások esetében szükséges az orvosi alkalmassági vizsgálat. Akinek nem kötelező, annál a munkáltató ettől függetlenül kérheti az alkalmassági vizsgálatot. Emellett a munkavédelemben is lehetővé teszik általános tematika kialakítását, melyet elég csak eljuttatni a munkavállaló részére.

A legalább 20 főt foglalkoztató munkáltatóknál a munkavédelmi törvény előírásai alapján továbbra is kötelező a munkavédelmi képviselő választás.

A tűzvédelem területén is módosult a szabályozás. A módosítás alapján szűkült az önálló tűzvédelmi szabályzat készítésére kötelezett gazdálkodó szervezetek köre.

Somfai Gábor

Somfai Gábor
Somfai Kft. ügyvezető


#Utánpótlás

Már 6 ágazatban indulnak a . A megye gépipari, építőipari, járműgyártási, vendéglátóipari, villamosipari, elektronikai és turisztikai vállalkozásainak lehetősége van a versenyek szponzorációjára. Amennyiben fontos Önnek a szakmai utánpótlás nevelés és lehetősége van, támogassa a rendezvényeket nyeremény felajánlással (ajándékok, céglátogatás), vagy vegyen részt a versenyen zsűriként.


#Erőforrás

A kiberbiztonság fontos téma, azonban nem olcsó finanszírozni – , milyen pályázati lehetőségek érhetőek el!


azok a cégek, amelyek biztosítani szeretnék a munkatapasztalatok átadását a nyugdíj előtt álló dolgozók és a pályakezdő fiatalok között.


2024-ben 147 milliárd forint értékben lesznek meghirdetve új az NKFI Alapból.

Ha szeretne pályázni a HORIZON EUROPE programban, a megtalálhatja partnereit.



#Pécs

Üzletember találkozó Pécsett – Vegyen részt az eseményt előkészítő .


Az ISO/IEC 42001 a világ első mesterséges intelligencia irányítási rendszer szabványa, amely értékes útmutatást nyújt a technológia ezen gyorsan változó területén. Tudjon meg róla többet a .


A könnyűsúlyú anyagok szélesebb körű felhasználást népszerűsítő AMULET projekten belül kerül megrendezésre.


#Üzleteljünk a világban

Nemzetközi üzleti partnerségi ajánlatok


Brit KKV gyártót keres hordozható, higiénikus, baktériumok és vírusok terjedését minimalizáló étkezőfelülethez.



Német orvostechnikai cég IT-alapú orvostechnikai termékeket keres gyógyszeres terápiához.



Szerves műtrágyák gyártására szakosodott török KKV keres technológiai és üzleti partnereket.



Német kereskedő karos műanyag permetezőkanna gyártóját keresi.



Francia kereskedelmi közvetítő cég innovatív és fenntartható gyermekápolási termékek gyártóit keresi.

Nem találja, amit keres, vagy be szeretne kerülni az Enterprise Europe Network adatbázisába?
Írjon e-mailt munkatársainknak: