A cég főtevékenysége a magasépítészeti generál kivitelezés és szervezés. Lakóépületek, üzleti és ipari épületek, kisebb épületek, családi házak kivitelezési munkálatait vállalják. Klasszikustól a modernig, felújítástól bővítésen át a komplett épület kivitelezéséig. A kivitelezés mellett hivatásuk az épületek tervezése is, az építkezés ellenőrzését a cég felelős műszaki vezetője és külsős műszaki ellenőre végzi. Az épületek kivitelezésénél korszerű anyagokat alkalmaznak szakszerű beépítésekkel, melyek a szabványoknak és előírásoknak megfelelnek. Sikerük titka a környezettudatos, energiatakarékos, alacsony energiafelhasználású épületek építése.
Együttműködő partnerünk, a Pécsi Tudományegyetem ÁOK Transzdiszciplináris Kutatások Intézetének igazgatója, Dr. Sík Attila kutatói kérdőívének kitöltésére kérjük a KKV-kat, illetve a munkatársakat. A kérdőív célja, hogy egy PhD tanulmány keretében felmérje a KKV-k szervezeti klímáját (a dolgozók személyes hozzáállása a munkahelyhez). A kutatásvezető (Dr. Sík Attila), aki egyben a PhD hallgató is, neurobiológus.
Hetedik alkalommal került megrendezésre regionális Humán Konferencia a kamarában. A május 31-én megvalósult rendezvény témája a „Vezetés és stratégia a VUCA világban” volt.
Érdeklődsz a mesterséges intelligencia iránt? Szeretnéd megismerni a technológia egészségügyben történő felhasználási lehetőségeit? És szeretnél a világ legjobbjaitól hallani erről? Ha mindhárom kérdésre igennel válaszoltál, akkor van egy jó hírünk!
Április hónapban nagy sikerrel zajlottak le az ország különböző területeiről bejelentkezett, valamint személyesen megjelent résztvevőkkel a Kamarai Oktatási Központ képzései.
Hogyan add el a szolgáltatásodat magasabb áron? – Workshop Sok szektorban nem könnyű kitűnni a szolgáltatók sokaságából. Különösen akkor, ha mindenki az árakkal akar versenyezni, ami pedig a profit kárára megy. Hogyan tudod ennek ellenére drágábban kínálni a minőségi szolgáltatásodat? Hogyan tudod növelni a szolgáltatásod értékét a vevő szemében? A szolgáltatás marketing workshopon választ kaphatsz ezekre kérdésekre. Megtanulhatod lépésről lépésre azt is, hogyan tudod láthatóvá és szerethetővé tenni a szolgáltatásodat.
A Kamarai Oktatási Központ 2022 tavaszán az alábbi képzéseket kínálja a Baranyában és a Dél-Dunántúli Régióban működő KKV-k számára
Tevékenység: Együttműködik a szakképzés területén a kamarával.