február 5, 2019

A komlói Rati a „leginnovatívabb gyár”

2017-es teljesítménye alapján tavaly a „Leginnovatívabb gyár”-nak választották az autófelszerelési termékek fejlesztésével és gyártásával foglalkozó komlói Rati Kft.-t, amely jelentős sikerrel mutatta be ősszel új termékeit Frankfurtban az autógyártók számára rendezett szakmai vásáron. Bár a tulajdonos-cégvezető Rajnai Attila szerényen azt válaszolja a Mi újság? kérdésre, hogy a tavalyi év nem volt a legerősebb évük, mégis a beszélgetés alapján kiderül: a háttérben folyó egész évi kemény munka gyümölcse a közeljövőben beérik. Új termékekkel lepik meg a piacot.

Tovább olvasom »
„Egy néhány órás erdei tekerés tökéletesen kikapcsol és feldob”

Jó időben, amikor csak ideje engedi, felpattan a kerékpárra és lakóhelye, Kővágószőlős környékén megy egy kört, hiszen arrafelé rengeteg jó útvonal adódik a Mecsekben és a Zselicben. Szundi György hétköznapjai zsúfoltak, hiszen a konferenciaszervezéssel, kommunikációval foglalkozó vállalkozása, a Partners Pécs Kft. mellett a vendéglátóiparban is érdekelt, a sportot azonban nem hagyná ki az életéből. Montain bike-ozik a Mecsekben, erdei és aszfaltutakon egyaránt. Ilyenkor télen ritkábban, bár folyton lesi a hőmérőt, és ha tíz fok fölött van napközben a hőmérséklet, mint például karácsony előtt, akkor gyorsan megy egy kört.

Tovább olvasom »
Mátrix Benjámin üzletel és eszik 1.

Az üzletember is megéhezik néha, gondolta Mátrix Benjámin és az autópályáról lekanyarodott Bóly felé. Hogy miért pont ide? Már többször emlegették neki a másfél éve nyitott Kiskastély vendéglőt, de eddig még sosem lassított a bólyi elágazásnál. Most időben volt, hozzá is szokott a magányos estebédekhez, és bekanyarodott a kisebbik bólyi kastély udvarára.

Tovább olvasom »
SKODA Octavia 1.6 TDI Style – Harman Tibor

Az AutóCity Zrt. Skoda márkakereskedéséből ezúttal a cégautók európai királyát, a Skoda Octaviát kaptuk tesztre, amit Harman Tibor a nyomtatókkal és kellékanyagokkal valamint coachinggal és tanácsadással foglalkozó Ekopont Kft. ügyvezetője próbálta ki.

Tovább olvasom »