Új információs pont létesül Mohácson
Egy új információs pont létesítésévél készül a város a világjárványt követő időszakra. A Duna-parton elhelyezkedő felújított épületegyüttesben kínálja majd szolgáltatásait az iroda.
Egy új információs pont létesítésévél készül a város a világjárványt követő időszakra. A Duna-parton elhelyezkedő felújított épületegyüttesben kínálja majd szolgáltatásait az iroda.
A PTE fotópályázatának célja, hogy reflektorfénybe helyezze a járványhelyzet ellenére megélt pozitív, lélekemelő, a nehézségeken átsegítő élményeket és eseményeket, és nem utolsó sorban erősíteni az összetartozás érzését is.
Új, egy képzési napokra arányosított számítási módot vezettek be 2021. január 1-től a duális szakképzés állami finanszírozásában.
Az elmúlt időszakban a pénzintézet ügyfélszolgálatára több bejelentés érkezett, miszerint ismeretlenek telefonon új módszerrel próbálják megszerezni az ügyfelek megtakarításait.
A városban kiemelt prioritásként jelölték meg a helyi vállalkozások számára megfelelő gazdasági környezet teremtését, hogy minél többen juthassanak helyben munkához.
Az EUREKA együttműködés keretében a CELTIC-NEXT, az EUROGIA, az ITEA3 és a EURIPIDES2-PENTA és a SMART klaszterek kezdeményezésére közös EUREKA-pályázatot hirdetnek a mesterséges intelligencia (MI) kutatása területén.
Habár mintegy 15-20 éve kezdődött el a hazánkban a klaszterek megjelenése, még mindig ismeretlen sokak számára a mi is az a klaszter, miért is jó egy sikeresen működő klaszterhez tartozni, például a Dél-Dunántúli Gépipari Klaszterhez (menedzsment szervezete: PBKIK).
A felhívás célja, hogy az Egyesült Királyság, Németország és Ausztria, valamint 2021-ben már Hollandia egyetemein tanuló tehetséges, magyar állampolgársággal rendelkező diákok nyári gyakorlat keretében bekapcsolódjanak a hazánkban működő vállalkozások, elismert felsőoktatási és kutatóintézeti kutatócsoportok kutatás-fejlesztési és innovációs (KFI) tevékenységébe.
A Széchenyi Kártya Program keretein belül több konstrukció közül választhatnak azok a kis- és középvállalkozók, akiknek vállalkozása a jelen helyzetben likviditási problémákkal küzd.
Első körben a középiskolák 2021. március 16-ig a honlapjukon nyilvánosságra hozták a jelentkezők ideiglenes felvételi jegyzékét. A listán a gyermekeket az oktatási azonosítójukkal, vagy korábban megadott jeligével lehet beazonosítani, mely megtalálható a diákigazolványon is!