Külső forrás

Útmutató-módosítást fogadott el a Közbeszerzési Hatóság keretében működő Tanács

Az építőipari alapanyagárak számos esetben előre nem látható mértékű változására tekintettel a jogalkalmazók segítése érdekében szükségessé vált a közbeszerzési eljárások eredményeként megkötött szerződések Kbt. szerinti módosításával, valamint teljesítésével kapcsolatos egyes kérdésekről szóló útmutató speciális indexálási, árfelülvizsgálati szabályokkal való kiegészítése. A Közbeszerzési Hatóság keretében működő Tanács június 9-én elfogadta az útmutató ez irányú módosítását. Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége kidolgozott egy, az építési-beruházási célú egyösszegű átalánydíjas szerződések indexálása során használható képletet, mely az útmutatóban egy példán keresztül is ismertetésre kerül, annak könnyebb gyakorlati alkalmazhatósága érdekében. A képlet a Pénzügyminisztériummal is egyeztetésre került. Az építőipari indexálási képlet kapcsán az útmutató felhívja a figyelmet, hogy e képlet használata esetében is javasolt az ajánlatkérőnek előre rögzítenie a közbeszerzési dokumentumokban az indexálás gyakoriságát, továbbá lényeges, hogy az indexálásnak olyan időpontban kell történnie, amikor az indexálásra kerülő költség felmerül. Az építőipari alapanyagár változás mértékének kiszámításához javasolt az ágazati rendben (TEÁOR’08) felsorolt KSH havi termelői árindexek felhasználása.

Tovább olvasom »
Túligényelték a Dél-Dunántúlon a napelemes pályázatot

Baranya, Somogy és Tolna megyében összesen 23,6 milliárd forintnyi támogatást kértek a családok a lakossági napelemes uniós pályázatban, miközben a két pályázati fordulóra összesen 20,6 milliárd forintot szánt a kiíró. A dél-dunántúli túligénylés mellett vannak azonban olyan térségek az országban, amelyekben jóval kevesebbet kértek az elérhető keretnél, ilyen például Budapest, így ezekből csoportosíthatják majd át a pénzeket. A pályázati eredményeket országszerte több mint 43 ezer család várja hónapok óta. Az elmúlt hetekben átalakult a hivatalos uniós pályázati oldal aktuális statisztikai aloldala, így már az is kinyerhető, hogy az uniós Helyreállítási és Ellenállóképességi Terv (RRF) keretében melyik megyében mennyien és mennyi pénzt kértek a nagy lakossági napelemes pályázat téli első fordulójában. Forrás: https://www.portfolio.hu/unios-forrasok/20220614/kiderult-tuligenyeltek-del-dunantulon-a-napelemes-palyazatot-budapesttol-vehetik-el-a-penzt-550575

Tovább olvasom »
Geomates’22

A GeoMATES 2022 konferencia, ami egyben a 22. Magyar Geomatematikai Ankét friss tartalommal töltötte meg a nagy hagyományú rendezvény legújabb állomását. Az esemény a Magyarhoni Földtani Társulat (MFT) Geomatematikai és Informatikai Szakosztálya és az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont (CSFK) Földtani és Geokémai Intézetének társzervezésében került megrendezésre, az MTA X. Osztály, Geomatematikai Albizottsága, az Alkalmazott Földtudományi Klaszter, a Doktoranduszok Országos Szövetsége, az MFT Dél-Dunántúli Területi Szervezete és a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara részvételével immár hagyományosnak mondható helyszínén a Magyar Tudományos Akadémia Pécsi Területi Bizottságának székházában.

Tovább olvasom »
Megújult a kézikönyv a szakképzési jogszabályok alkalmazásához

A Szakképzési jogszabályok magyarázata című kiadvány a szakképzéssel kapcsolatos újítások bevezetésének gyakorlati támogatását szolgálja. A több mint kétszáz oldalas dokumentum a szakképzési törvény és végrehajtási rendelete egységes értelmezéséhez, alkalmazásához nyújt segítséget a szakképző intézmények és egyéb jogalkalmazók számára.   A kiadvány az IKK honlapjáról elérhető.

Tovább olvasom »
Design Management Díj pályázat – 2022

A designtudatosság, a design alapú gondolkodás elengedhetetlenül szükséges egy 21. századi vállalkozás működtetéséhez. A Design Management Díj 2009-es alapítása óta olyan szervezeteket díjaz, amelyek a designmenedzsment hatékony beemelésével kimagasló eredményeket és sikeres működési modelleket mutatnak fel, hazai és nemzetközi szinten egyaránt.

Tovább olvasom »
Megjelentek a Horizont Európa program Tiszta Hidrogén partnerségének első pályázati felhívásai

Márciusban közzétették a Clean Hydrogen Partnership első pályázati felhívását. A partnerség 2022-ben 300 millió eurót fordít olyan projektek támogatására, amelyek fellendítik a megújuló hidrogéntermelést, csökkentik annak költségeit, fejlesztik tárolási és elosztási megoldásait, és ösztönzik az alacsony szén-dioxid-kibocsátású hidrogén felhasználását.

Tovább olvasom »