cégautó

Vállalati e-autó program

A vállalkozások idén februártól jövő tavaszig kérhetnek vissza nem térítendő állami hozzájárulást tisztán elektromos személygépkocsi, teherautó vagy kisbusz beszerzéséhez. Mostanáig több mint 3200 cég igényelt forrást mintegy 3900 jármű megvásárlásához, több mint ezer pályázat esetében már a támogatói döntések is megszülettek. A Magyarország Helyreállítási és Ellenállóképességi Terve REPowerEU fejezetéből finanszírozott program az akkumulátor kapacitásának függvényében 2,8-4 millió forinttal segítheti egy jármű beszerzését. A tíz fő alatti állományi létszámú vállalkozások legfeljebb egy, a 10-49 fő közöttiek legfeljebb öt, az 50-249 fő közöttiek legfeljebb tíz, míg a nagyobbak legfeljebb 16 járművet szerezhetnek be. Egy cégre így összesen akár 64 millió forint juthat. A támogatási kérelmek 2025. március végéig nyújthatók be a www.palyazat.gov.hu oldalon elérhető kitöltő felület használatával. Az eddigi adatok szerint a messze legnépszerűbb járműkategóriából, a személyautókéból közel háromezer megvásárlását tervezik a pályázók. De a kisteherautók iránt is komoly érdeklődés mutatkozik, igényelt darabszámuk felülmúlta a kilencszázat. A jövő a zöld energiáé, a

Tovább olvasom »
Céges autókat érintő kedvező szabály

Mintegy 100 ezer céges autót érinthet az a kedvező szabály, amelyről az Európai Unió Tanácsa döntött Brüsszelben. „Az áfa felének visszaigénylése révén a vállalkozások nemcsak az adón spórolnak, hanem jelentős mértékben csökkenthetik bürokratikus terheiket” – emelte ki Izer Norbert. 2018 végéig nagyon sok energiát igényelt, hogy folyamatosan, pontosan nyilván tartsa az adott vállalkozás az autóval kapcsolatos céges és magánhasználatot – magyarázta.

Tovább olvasom »
Az útnyilvántartás és a cégautó adózási dilemmái

Mely esetekben van szükség az útnyilvántartás vezetésére? A céges használat alátámasztására szükséges-e útnyilvántartás vezetése minden esetben? Természetesen ezek mellett felmerül az a kérdés is, hogy mi a feltétele annak, hogy a fenti személygépkocsik üzemanyagának, illetve fenntartási költségeinek üzleti célú elszámolása szabályszerűen megtörténhessen az adott gazdasági társaságnál.

Tovább olvasom »