Üzletfejlesztés karnyújtásnyira – 15 éves az EEN
A Dél-Dunántúli Gazdaság márciusi számában az áruk, személyek, szolgáltatások és a tőke szabad mozgását elősegítő, idén 30 éves egységes uniós piac kihívásait és eredményeit mutattuk be.
A Dél-Dunántúli Gazdaság márciusi számában az áruk, személyek, szolgáltatások és a tőke szabad mozgását elősegítő, idén 30 éves egységes uniós piac kihívásait és eredményeit mutattuk be.
Több, mint 8.000 gyermek és szülő vett részt 2022-ben valamilyen kamarai pályaorientációs programon. A baranyai 113 általános iskolából 103 iskolában jártak a kamara szakemberei. Az összes baranyai gimnázium kérte a kamarai pályaorientációs előadásokat. 9 éve tartó kitartó munka eredményeként már az általános iskolák és a középiskolák is tudják, ha pályaválasztás, akkor Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara.
Egyetlen stabil tényező van az előttünk álló évtizedben, az pedig a világ, markáns és folyamatosan gyorsuló változása. Városok, országok, integrációk nagyhatalmak pozíciói, sőt léte kerül mérlegre, miképp képesek megtalálni szerepüket e folyamatban. Térségünkben is felértékelődik az együttműködés, a tudás, az összetartás. A lokális együttműködésünk teremtheti meg a globális versenyképességünket.
Végre a magyar vidéki éttermek is a Michelin éttermi kalauz látókörébe kerültek, ugyanis idén először jelölték meg a Michelin által ajánlott vendéglátóhelyeket. Baranya gasztronómiájának hatalmas elismerést jelent, hogy három megyei étterem: a villányi Sauska 48, a pécsi Morzsa és a hosszúhetényi Hosszú Tányér is felkerült erre a neves listára. Sőt egy negyedik hely, a szintén Hosszúhetényben található Almalomb az ugyancsak újdonságnak számító Zöld Michelin-csillag (Michelin Green Star) minősítést szerezte meg. Ezt a díjat az iparág élvonalába tartozó éttermek közül azoknak ítélik oda, amelyek sokat tesznek a fenntarthatóságért. Íme hát a négy baranyai étterem, amelyekre mindannyian büszkék lehetünk.
Nagy Márton közel fél éve lett az új kormány gazdaságfejlesztési minisztere. A vele készült interjúval számot vetünk az elmúlt hónapok gazdaságpolitikai történéseiről, a kormány céljairól, beszélünk a jelenlegi gazdasági helyzetről és a hosszú távú várakozásaikról.
Az ezüstgazdaság egy viszonylag új közgazdasági fogalom, mely olyan javak és szolgáltatások előállítását és fogyasztását (azaz mind a kínálati és mind a keresleti oldalt) magába foglalja, melyek kifejezetten a társadalom idősödő és idős csoportjainak vásárlói potenciálját célozzák meg, kielégítve ezzel a társadalom idősödő korcsoportjai rendkívül sokszínű fogyasztási, életmódbeli és egészségügyi szükségleteit. Összeállításunkban jó példákat is bemutatva arra keressük a választ, hogy Baranyában milyen aspektusai mutatkoznak meg az ezüstgazdaságnak.
Eljött a pillanat, amikor nincs tovább: mindenkinek, a magánembereknek és a vállalkozásoknak is át kell gondolniuk, hogyan tudják kisebb költségekkel fenntartani magukat. A fűtés, a villamos energia, az üzemanyag ára az egekben, amire nincs hatásunk – arra viszont van, hogy ezekből mennyit használunk. Összeállításunkban olyan megoldásoknak jártunk utána, amelyek hosszú távon csökkenthetik a kiadásainkat.
Gépipar, elektronika, építőipar, járműgyártás és vendéglátás. 2022-ben minden pályaválasztás előtt álló iskolás megtalálhatta a számára érdekes területet és a gyakorlatban ki is próbálhatta. 2 év pandémia okozta kihagyás után teljes erővel indultak 2022-ben a kamara által szervezett szakmaismereti versenyek. A tapasztalatokról, sikerekről, támogatókról Purger Valéria, a kamara pályaorientációs tanácsadója számol be.
Várhatóan még a tavasszal megnyílik Pécsett a KKV Innovációs Központ, amely „civil” kezdeményezésre, ám a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara, a Baranya Megyei Önkormányzat, a Pécsi Tudományegyetem (PTE), valamint a Pécs-Baranyai Gazdaságfejlesztő és Szolgáltató Nonprofit Kft. együttműködésével valósul meg. A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint Baranya megyében az országos szint alatti ráfordítás jellemzi a vállalkozói innovációt. A megyében ugyan sok innovatív vállalkozás van, de többen rejtve, elszigetelve dolgoznak. A helyi vállalkozásokban rejlő lehetőségek bemutatására jelenleg nincs egy olyan fizikai tér, amely virtuális, modern eszközökkel felszerelve a potenciális befektetők és partnerek számára megmutatná mindazt a tudást, amivel rendelkeznek. E kijelentés néhány hónap múlva már múlt időbe tehető.
Új év, új tervek, új kihívások – az idei év is így indul a baranyai gazdaságban, illetve a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamaránál. A pandémia jelentős nyomot hagyott az elmúlt két éven, az ebből kiinduló gazdasági változások a következő időszakot is meghatározzák. Milyen kihívások előtt áll a kamara 2022-ben, hogyan tudja segíteni a vállalkozásokat és a gazdaságot? Milyen tervekkel indulnak neki az évnek az egyes cégek? A válaszokat ebben az összeállításban összegezzük.