Nyáron is aktívak az AMULET projektpartnerek
Lezárult az AMULET projekt 2. nyílt felhívásának jelentkezési határideje. A szakmai zsűri döntései után pedig már az első egyeztetések is lezajlottak a kiválasztott projektek képviselőivel.
Lezárult az AMULET projekt 2. nyílt felhívásának jelentkezési határideje. A szakmai zsűri döntései után pedig már az első egyeztetések is lezajlottak a kiválasztott projektek képviselőivel.
A Dél-Dunántúli Gépipari Klaszter (menedzsmentszerv: PBKIK) tagja, a KONTAKT-Elektro Kft. ipari villamos automatizálás, az elektro- és szenzortechnika területein tevékenykedik immár 40 éve. Jelenleg a legnagyobb fejlesztési projektjeik a hidrogéntechnológiához kapcsolódnak, 15 éve foglalkoznak a technológiaváltó területtel.
Az Eurogia2030 az energiaszektorban az élen jár a szén-dioxid-semlegességi célok elérésében. A program célja, hogy ösztönözze a tevékenységet ezen a fontos területen, transznacionális együttműködési projektek létrehozásával olyan alkalmazásokban, amelyek támogatják a gazdasági növekedést és a társadalom egészének javát szolgálják.
Startuponként legfeljebb 50 000 EUR a kiválasztott termékek vagy szolgáltatások piaci felkészültségének és lefedettségének támogatására és/vagy az EIC Accelerator pályázatra való felkészültségre.
A hazai gazdaság számos olyan kézzelfogható termékkel és szolgáltatással bővült az elmúlt időszakban, amelyek a klímacélok hosszú távú megvalósítását szolgálják az egyes termékek és szolgáltatások környezeti lábnyomának mérséklése révén.
A RE-CENTRE nyílt felhívás általános célja, hogy pénzügyileg támogassa a digitális és/vagy környezetbarát innovációkat és/vagy technológiákat tartalmazó új együttműködési modelleket létrehozó/elfogadó kis, ágazatközi partnerségeket a bútorokkal és lakberendezéssel, informatikával, zöld/körforgásos gazdasággal foglalkozó kkv-k számára.
Az Európai Bizottság Klíma-, Infrastruktúra és Környezetügyi Végrehajtó Ügynöksége (CINEA) 2023. március 30-án közzétette az Innovációs Alap harmadik felhívását a kis léptékű projektek számára (InnovFund-2022-SSC), 100 millió eurós költségvetéssel, 2,5 -7,5 millió euró közötti összköltségű projektek számára. A felhívás 2023. szeptember 19-ig áll nyitva a pályázók előtt.
Nemrég jelent meg a 80/2023. (III. 14.) Korm. rendelet, amely a kiterjesztett gyártói felelősségi rendszer működésének részletszabályait tartalmazza. A szabályozás legtöbb előírása 2023. július 1-től lesz alkalmazandó, azonban már 2023. április 1-jétől szükséges a regisztráció a koncessziós társaság elektronikus felületén kollektív teljesítés esetén. 2023. május 1-jétől kezdődően pedig minden érintettnek kérelmeznie kell a nyilvántartásba vételét az országos hulladékgazdálkodási hatóságnál.
Meghosszabbították a jelentkezési határidőt!
Az AMULET projekt keretében 4 iparágban – autóipar, repülőgépipar, építőipar, energia ipar – 3 féle anyagra – könnyűfém ötvözetek, kerámia kompozitok, szálerősítésű polimerek – állítottak kihívásokat a nemzetközi konzorcium partnerei. KKV-k jelentkezését várják a kihívások megoldására, 120.000 EUR/konzorcium (max. 60.000 EUR/kkv), és szakmai támogatás mellett. Érdekes lehetőség, ugye!? Tájékozódjon, keressen partnereket! 2023. március 8-án 14:00-16:00 között újabb online partnerkereső rendezvény!