Hamarosan érkeznek az orosz-ukrán háború gazdasági hatásainak kárenyhítő támogatásai
Az Európai Bizottság közleményt adott ki az Ukrajna elleni orosz invázió gazdasági hatásainak enyhítését szolgáló támogatások biztosítása célját szolgáló válságkezelési keretszabályozásról. A közleményről a PwC Magyarország összefoglalóját itt olvashatja.
Az intézkedés – az egységes piaci egyenlő versenyfeltételek fenntartása mellett – lehetővé teszi a tagállamoknak, hogy korlátozott összegekben támogatást nyújtsanak az ukrajnai háború okozta válság, vagy az ahhoz kapcsolódó szankciók és ellenszankciók által érintett vállalkozásoknak.
A tagállamok lehetővé tehetik a vállalkozásokat finanszírozó, kamattámogatott állami és magánhitelek nyújtását is. Ezen hiteleket legalább a kockázatmentes alaprátának plusz a kkv-kra, illetve a nem kkv-kra alkalmazandó hitelkockázati felárnak megfelelő mértékű kamatlábon kell nyújtani.
A válság-keretben a következő három támogatási forma érhető el:
- Korlátozott összegű támogatások
- Állami kezességvállalások és támogatott hitelek formájában nyújtott likviditási támogatás
- A magas energiaárak ellentételezésére nyújtott támogatás
A közlemény szerint a támogatásokat 2022. december 31-ig lehet nyújtani és minden esetben az Európai Bizottság előzetes jóváhagyása szükséges.
A szabályozás célja, hogy elősegítse a gazdaság célzott támogatását, ugyanakkor igyekszik szem előtt tartani az egységes piaci egyenlő versenyfeltételeket az arányos módszertan alkalmazása, az energiahordozó-függőség figyelembevétele, az opcionális fenntarthatósági követelmények figyelembe vétele alapján. A szankciók hatálya alá tartozó, orosz ellenőrzés alatt álló jogalanyok pedig ki vannak zárva az intézkedések hatálya alól.