Apáczai ösztöndíjprogram pályázat a 2022/23-as tanévre
A pályázat benyújtására nappali rendszerű szakmai oktatásban tanulói jogviszonnyal rendelkező, szakképző iskola, illetve technikum 9., 10. és 11. évfolyamának tanulói jogosultak.
A pályázat benyújtására nappali rendszerű szakmai oktatásban tanulói jogviszonnyal rendelkező, szakképző iskola, illetve technikum 9., 10. és 11. évfolyamának tanulói jogosultak.
Már megnyíltak a 2023-es Virtuális Erőmű Program (VEP) pályázatai.
A Magyar Közlöny 2023. évi 12. számában megjelent a Kormány döntése az építési beruházások megvalósítására kötött szerződések módosításának kezdeményezéséről.
Míg eddig kilométerenként maximum 15 forintos adómentes költségtérítést tettek lehetővé a munkáltatók számára a jogszabályok, ez a gazdaságfejlesztési miniszter javaslatára duplájára, azaz 30 forintra fog nőni – közölte a Világgazdasággal Czomba Sándor, a Gazdaságfejlesztési Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára. A jogszabályváltozás igényét vállalkozói kezdeményezésre a pécsi kamara jelezte a nemzeti kamarának, mely elkészítette az előterjesztést.
A személyi jövedelemadóról szóló – többször módosított – 1995. évi CXVII. törvény 82. § (2) bekezdése arra kötelezi a Nemzeti Adó- és Vámhivatalt, hogy havonta tegye közzé a tárgyhónapban a fogyasztási norma szerinti üzemanyagköltség-elszámolással kapcsolatosan alkalmazható üzemanyagárat.
2022-ben, a kamara szervezésében a Szakma Sztár Fesztivál keretei között került sor az országos Szakma Kiváló Tanulója Verseny döntőire, melyen Gráber Kristóf kőműves szakmában első helyezést ért el. Júniusban a pécsi kamara is elismerést adott át neki és mesterének.
Van kedve egy rövid játékhoz? Kíváncsi milyen általános műveltséggel kell rendelkeznie egy 11-13 éves gyereknek a gépek működéséről, villamosságról, elektronikáról, megújuló energiákról, vendéglátásról, az építőipari eszközökről, a járműgyártás szakmáiról?
Cuisine du succès, azaz a Siker Konyhája a Dél-dunántúli régió első tematikus üzleti vacsorája. A rendezvény megálmodóját, a Lift Consulting Kft. tulajdonos ügyvezetőjét, és a PBKIK Humán Klubjának elnökét Pernyéz Zsuzsannát kérdeztük.
62 szakmában / szakképesítésben indult január második hetében a Szakma Kiváló Tanulója Verseny és Országos Szakmai Tanulmányi Verseny a nappali tagozaton végzős diákok számára.
Megtartotta a 2023-as év első ülését a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara (PBKIK) által menedzselt Építőipari Technológiai Klaszter (ÉTK).
Februártól 700 milliárd forintos hitelkerettel elindul a Baross Gábor Újraiparosítási Hitelprogram a hazai vállalatok számára. A Baross Gábor Újraiparosítási Hitelprogramnak (BGH) köszönhetően hazánkban a valaha volt egyik legnagyobb, 700 milliárd forintos kormányzati hitelprogram indul meg 2023. februártól. Nemcsak exportra, hanem valamennyi hitelcélra felhasználható forint- és euróalapú hitelt nyújt a program, minden hitelfelvétel mögött az Eximbank által biztosított forrás áll majd. A program hiteltermékei rendkívül kedvező, forinthitelek esetén legfeljebb jellemzően 6%-os, euróhitelek esetén legfeljebb 3,5%-os kamattal lesznek elérhetők. A Baross Gábor Újraiparosítási Hitelprogram a következő alprogramokból áll: Baross Gábor Újraiparosítási Forgóeszközhitel Baross Gábor Újraiparosítási Beruházási Hitel Baross Gábor Újraiparosítási Zöld Hitel Baross Gábor Újraiparosítási Lízing EXIM Export Előfinanszírozó Beruházási Hitel EXIM Export Előfinanszírozó Forgóeszközhitel Jövő Exportőrei Beruházási Hitel Jövő Exportőrei Forgóeszközhitel Forrás
A Kormány 17,6 milliárd forintos kerettel újra elindította a „Vállalkozások munkaerő támogatását” és a munkatapasztalat szerzését elősegítő támogatásokat.
Várjuk azoknak a fiatal szakembereknek, szakmai középiskolai képzésben résztvevőknek, főiskolai és egyetemi hallgatóknak a jelentkezését, akik szívesen megmérettetnék magukat a WorldSkills Hungary nemzeti válogatón kőfaragó; ápolás és gondozás; festő, díszítőfestő; valamint szépségápoló versenyszámokban.
A Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) 2023. január 18-án a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) vendéglátás moduljához kapcsolódó szakmai konzultációt tartott. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Turisztikai Kollégiumának tagjai és a területi kamarák által feltett kérdésekre az alábbi válaszok érkeztek:
Az alábbiakban olvasható a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara nemzetközi gazdasági hírlevele, melyben az európai uniós szakpolitikai aktualitásokról és uniós gazdasági, üzleti vonatkozású hírekről is beszámol. A hírek az alábbi csatolt dokumentumban országonkénti bontásban találhatóak meg. Nemzetközi Gazdasági Hírlevél 2023.01.19 MKIK Külgazdasági hírek
Az EU által finanszírozott AIPlan4EU projekt második és egyben utolsó nyílt felhívását indította el innovátorok számára, amely akár 90 000 eurós, saját tőke nélküli finanszírozást kínál az AI Planning technológia, a szoftverfejlesztés és a felhasználási esetek számára.
A TECHHOUSE Elevator egy hat hónapos, az EU és az FFG által finanszírozott gyorsító program, amely a startupokat támogatja a következő szint elérésében. A program egy intenzív fejlesztési fázist és egy ezt követő rezidens fázist biztosít a TECHHOUSE által kiválasztott, 7-10 támogatott startup számára, Grazban.
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Munkavédelmi Munkabizottsága összefoglalta a Munka törvénykönyvének változásait. Joggal való visszaélés: A módosítás rendelkezik a bizonyítási teher megosztásáról. Eszerint a joggal való visszaélés tilalmának megsértésére alapított munkajogi igény érvényesítése esetén az igény érvényesítője bizonyítja a tilalom megsértésének alapjául szolgáló tényt, körülményt és a hátrányt, a jog gyakorlója bizonyítja, hogy az igényérvényesítője által bizonyított tény, körülmény és hátrány között okozati összefüggés nem áll fenn. A munkavégzés helye: A módosítás kimondja, hogy eltérő megállapodás hiányában munkahelynek a munkakörben szokásos munkavégzési helyet kell tekinteni. Azonban a munkavégzési hely munkakör fogalmával való összekapcsolása bizonytalanná teheti a munkavégzés tényleges helyének jogi fogalmát. Tájékoztatási kötelezettség: A módosítás a munkaszerződés teljesítése szempontjából alapvető információkra vonatkozó szigorúbb határidőt vezeti be egységesen az írásbeli tájékoztató rendelkezésre bocsátásának határidejeként. Eszerint legkésőbb az első munkanaptól számított hetedik naptári napig szükséges írásban közölni a munkavállalóval a 46. § (1) bekezdésében meghatározott munkafeltételeket. Költségtérítés és a munkavégzéshez szükséges feltételek
Európa számos tehetséggel rendelkezik, ezeket gondozni kell, különösen, mert az EU jelentős demográfiai átalakuláson megy keresztül. A legnagyobb szükség azokban a régiókban van erre, ahol csökken a munkaerő, alacsony a felsőfokú végzettséggel rendelkezők aránya, valamint nagyarányú a fiatalok elvándorlása. Az Európai Bizottság elindította a tehetségpotenciál-növelési mechanizmust, amely támogatni fogja a munkaképes korú népesség gyorsabb csökkenése által érintett uniós régiókat a demográfiai átmenet hatásainak kezeléséhez szükséges készségek és kompetenciák fejlesztésében, megtartásában és vonzásában. 2023-ban ez az első olyan kulcsfontosságú kezdeményezés, amely hozzájárul a Bizottság által javasolt készségek európai évéhez, amelynek célja, hogy új lendületet adjon az átképzésnek és a továbbképzésnek. A tehetségpotenciál-növelési mechanizmus Magyarországon a következő régiókat érinti: Dél-Dunántúl, Észak-Magyarország, Észak-Alföld, Dél-Alföld. Sajtóközlemény: https://ec.europa.eu/commission/presscorner/detail/hu/ip_23_145 Kérdések és válaszok: https://ec.europa.eu/commission/presscorner/detail/hu/qanda_23_149 Forrás: Europe Direct