Hírlevél – 2024. 01. 11.

  Kamarai Kétperces Ön a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara hírlevelét olvassa. #Zöldenergia tárgyában jelent meg az a pályázati felhívás, amelynek célja a tiszta üzemű közlekedés elősegítése, tisztán elektromos meghajtású személyautó, kishaszongépjármű, és kisbusz beszerzésével. A pályázattal kapcsolatban Liszácz Mihályt, az AutóCity Zrt. vezérigazgatóját kérdeztük. „Fontosnak tartom, hogy eddig csak a magánszemélyek részére nyílt hasonló lehetőség, ezúttal viszont a vállalkozások kapnak támogatást, és ezzel segítséget és lehetőséget a környezetkímélő közlekedésre” – mondta Liszácz Mihály, és azt is hozzáfűzte, hogy az AutóCity Zrt. minden területen felkészülten várja a pályázókat. „Az AutóCity Zrt. a tavalyi évben rengeteget invesztált ebbe a területbe, szerviz- és töltőinfrastruktúra területén is fejlesztettünk, a kollégáink is képzettek, naprakészek az elektromos autózás témakörében. Liszácz Mihály AutóCity Zrt. – vezérigazgató Mindhárom általunk képviselt márka széles elektromos autó kínálattal rendelkezik, ezáltal minden kategóriában, akár több modellünk is beleférhet a pályázati kiírásba. Mivel egy nagyobb vállalkozás több járműre is pályázhat, amivel egy kisebb

Tovább olvasom »
Munkakör-megosztás elterjesztését célzó program – pályázati felhívás

Az OFA Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság „Munkakör-megosztás elterjesztését célzó program” címmel hirdet pályázatot. A program célja, a fiatalok munkához jutásának, beilleszkedésének és a generációk közötti tapasztalat-átadásának támogatása azáltal, hogy mindkét érintett munkavállaló (nyugdíj előtt álló és pályakezdő álláskereső) „átfedő” részmunkaidőben dolgozik, ezzel biztosítva a tapasztalatátadást, a munkavégzés folyamatosságát, az ügyfél-kapcsolatok zavartalanságát. A program keretében vissza nem térítendő támogatás nyújtható, mely által az alábbi költségek kerülhetnek támogatásra: a munkakör-megosztással érintett nyugdíj előtt álló munkavállaló bérköltsége a munkaszerződés-módosítás keretében 6 órás (vagy ennek megfelelő havi időbeosztású) munkaidőre módosított arányosított bérhez hozzászámított és kifizetett havi 150 ezer Ft összeg (a kieső munkaidőre jutó bér, illetve nyugdíjjogosultság kompenzálására, valamint a mentorálás díjára) a munkakör-megosztás céljából, a projektmegvalósítás időtartama alatt az állami foglalkoztatási szerv által nyilvántartott pályakezdő álláskeresőnek a munkakör-megosztás idejére vonatkozó részmunkaidős, napi 6 órás (vagy ennek megfelelő havi időbeosztású) foglalkoztatása után fizetett bérére havi 244.500 Ft támogatás igényelhető, a munkakör-megosztás

Tovább olvasom »
Vállalkozása nem TB kifizetőhely? Ne felejtsen el regisztrálni!

2024. január 1-től a társadalombiztosítási kifizetőhellyel nem rendelkező foglalkoztató, az egyéni vállalkozó, a mezőgazdasági őstermelő és a Tbj. 87. § (3) bekezdése szerinti személy (ún. „önfoglalkoztató”) a csecsemőgondozási díj, az örökbefogadói díj, a gyermekgondozási díj, a táppénz, a baleseti táppénz, és a méltányosságból igénybe vehető pénzbeli ellátás iránti kérelmet kizárólag az egészségbiztosító által erre a célra rendszeresített, a Kormány rendeletében meghatározott egységes, személyre szabott ügyintézési felületen (a továbbiakban: SZÜF) közzétett űrlap alkalmazásával, kizárólagosan az elektronikus ügyintézés és a bizalmi szolgáltatások általános szabályairól szóló 2015. évi CCXXII. törvény szerint elektronikus úton nyújthatja be. 2023. december 31. napját követően az ÁNYK-ból beküldött Foglalkoztatói igazolás, Igénybejelentés és Adatlap folyamatos keresőképtelenség igazolásához elnevezésű nyomtatványokat az egészségbiztosító nem fogja befogadni.   Bővebb információ: https://www.allamkincstar.gov.hu/egeszsegbiztositas/Foglalkoztatok/elektronikus-ugyintezes

Tovább olvasom »
Indul a vállalatok elektromosjármű-beszerzéseit támogató pályázat

A magyar gazdaság jövője a zöldenergia. A károsanyag-kibocsátás negyedéért-ötödéért a közlekedés felel, e környezetterhelés túlnyomó részét a közúti forgalom okozza. A szektor zöldítésében meghatározó eszköz az elektromos autózás térnyerésének elősegítése. A korszerű járművek levegőszennyezés nélkül használhatók, csendesebbek a belső égésű motorral hajtottaknál, üzemeltetőiknek működési-karbantartási költségeket takaríthatnak meg.

Tovább olvasom »
Támogatott kamarai gyakorlati oktató képzés

2024 február elején indul a képzés, melyre várjuk jelentkezésüket. A képzés minimum 10, maximum 14 fővel indul. A képzés időpontjai: A 25 órás elméleti képzés időpontjai: 2024. február 8. csütörtök, 09:00-16:00-ig 2024. február 9. péntek, 09:00-16:00-ig 2024. február 10. szombat, 09:00-16:00-ig A 25 órás tréning időpontja: 2024. február 15. csütörtök, 09:00-16:00-ig 2024. február 16. péntek, 09:00-16:00-ig 2024. február 17. szombat, 09:00-16:00-ig A teljes képzésről való hiányzás maximális mértéke 8 óra. A gyakorlati vizsga időpontja: 2024. február 19. hétfő 09:00 órától A képzés díja állami támogatással: 22.860,-Ft A képzés elvégzésével a tanúsítvánnyal rendelkező személy tanulókat képezhet az iskolai rendszerű szakképzésben duális partnernél. A kamarai gyakorlati oktató képzésre és vizsgára történő jelentkezés feltétele a megfelelő szakirányú szakmai végzettség és legalább 5 éves igazolt szakmai gyakorlatban eltöltött idő (a szakképzettséget igazoló bizonyítvány megszerzésétől számítva!).   További információ és a jelentkezési lap itt érhető el: https://pbkik.hu/szolgaltatasok/humaneroforras-fejlesztes/tajekoztato-a-gyakorlati-oktatok-kepzeserol/   A Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara felnőttképzési engedélyszáma:

Tovább olvasom »
Pályaorientációs kamarai eredmények 2023-ban

Közel 7.000 gyermek és szülő vett részt 2023-ban valamilyen kamarai pályaorientációs programon. A baranyai 113 általános iskolából 105 iskolában jártunk, személyesen találkoztunk a gyerekekkel. A 21 gimnázium közül 19 kérte a pályaorientációs előadásainkat. 10 éve tartó kitartó munka eredményeként, már az általános iskolák és a középiskolák is tudják, ha pályaválasztás, akkor iparkamara.

Tovább olvasom »