A futás alatt ébredő gondolatok segítenek a problémamegoldásban

Hatévesen már úszott, nyolcévesen kezdett a PMFC utánpótlás-csapatában focizni Ruszák Miklós, a MyPro Solutions Kft. tulajdonosa, szervezetdiagnosztikai szakértő, aki 17 évesen egy sérülés miatt abbahagyta a versenysportot. Sokáig nem volt az életében jelen a rendszeres mozgás, de amikor vállalkozóvá vált és a munkája okán rengeteget kellett ülnie, a sport iránti igény is megérkezett. A „soha nem szeretett” futás lett Miklós sportja, az egészsége és az, hogy jól akarta érezni magát a bőrében, mindent felülírt. Ha teheti, hetente kétszer-háromszor ma is rója a kilométereket, van, hogy alkalmanként 12–15 km-t is megtesz.

Tovább olvasom »
Marketing szakértői elismerést kapott a pécsi Ügynökség: az RG-STÚDIÓ Marketing Diamond díjas lett

2023-ban már 9. alkalommal hirdette megy a Magyar Marketing Szövetség az ország egyik legrangosabb szakmai versenyét, a Marketing Diamond Awards-ot. Ezúttal már sorban a harmadik éve, hogy a díjazottak közé kerül az RG-STÚDIÓ Online Marketing Ügynöksége. A csapat 4 gyémánt díjat kapott a neves bíráló bizottságtól, amivel a 2023-as országos marketing ügynökségi ranglistán is kitűnő, 9. helyre lépett elő a pécsi szakértői csapat!

Tovább olvasom »
Autóteszt – Götz Attila– Ford Transit Custom Van

Az építőipari generálkivitelezéssel foglalkozó Götz és Társai Építőipari Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. ügyvezetője a nemzetközi „Év furgonja” díjat elnyert Ford Transit Custom Van-t próbálta ki. Az elektromos és hibrid változatban is elérhető járművet az FX Autóháztól a jól ismert és kedvelt dízel változatban kaptuk meg.

Tovább olvasom »
„Jóleső érzés, hogy a munkám által sokak életébe örömet tudok hozni”

Aki egyszer dolgozott már Réti Ritával, a pécsi Fantázia Esküvő- és Rendezvényszervező Iroda vezetőjével, nagy valószínűséggel legközelebb is őt hívja, ha igényes rendezvénydekorálásra, szemet gyönyörködtető virágkompozícióra, esetleg minőségi apróbb kiegészítőkre, meghívóra, köszönőajándékra, esküvői kellékekre van szüksége. Rita több mint két évtizede van a szakmában, ami számára annál több: szenvedély. Mindig elhivatottsággal áll a feladat elé, célja, hogy tökéletessé és emlékezetessé varázsolja az esküvőket, a magán- és céges rendezvényeket. Talán ezért is számítanak rá olyan sokan, erre az évre is szinte tele van a naptárja.

Tovább olvasom »
Open4Business 2024 – nyiss az üzletre Pécsett!

A Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara Enterprise Europe Network irodája 2016 óta szervezi Pécsett az Open4Business nemzetközi üzletember találkozót. A 2-3 napos események az előre szervezett tárgyalásokon kívül a kapcsolatok elmélyítésére networkingvacsorát, az alkalmazott technológia, géppark, szakképzett munkaerő megismerése céljából helyi vállalkozóknál tett céglátogatásokat is magukban foglaltak.

Tovább olvasom »
A baranyai gazdaság legjobbjai 2023-ban

A Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara Kitüntetési Rendje alapján a kamara elnöksége dönt a kamarai díjak kitüntetettjeiről. A kitüntetésekre számos javaslat érkezett a kamarai testületek és tisztségviselők részéről.

Tovább olvasom »