Szakmára fel: még mindig nem elég fiatal szerez szakmát

Csökkent a gimnáziumba, nőtt viszont a technikumba jelentkező nyolcadikosok száma az idei jelentkezések alapján. Az országos adatok szerint a nyolcadikosok 41%-a technikumokban tanul tovább, 34%-uk megy gimnáziumba. Idén 10%-kal többen választották a szakképzést, mint tavaly – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM). Szeptembertől az ország 23 iskolájában beindul az okleveles technikusok képzése is, itt az egyetemi és a technikumi tananyagok összhangja miatt a diákok az érettségi és a szakma mellett kreditpontokat is kapnak, így fél évvel lerövidíthetik az egyetemi képzésüket. Hogy a szakképzést és a felé irányuló érdeklődést tekintve mi a helyzet Baranyában, ennek jártunk utána.

Tovább olvasom »
Bicegő robotok a Villany-Ász versenyen!

Otthoni/Iskolai környezetben kellett összeszerelni a  bicegő robotokat, akik jelentkeztek a Villany-Ász villamosipari szakmaismereti versenyre. Idén két alkalommal is félbe kellett szakítani a szakmaismereti versenyeket a járványügyi helyzet miatt, de a diákok kitartottak és végül összeszerelték a robotokat, fantasztikus pályamunkákat nyújtottak be.  A szervezők célja az volt, hogy a gyerekek saját maguk tapasztalják meg az alkotás élményét. A robotok összeállításához tervezni, mérni, fűrészelni, fúrni, ragasztani, hajlítani kellett. Meg kellett tanulniuk a rendelkezésre álló idejük beosztását, meg kellett érteniük a csapatmunkában betöltött feladatukat és szerepüket. Komplex a feladat, de a beérkező pályamunkákból látszik, hogy ügyesen dolgoztak a gyerekek. 15 csapat nyújtotta be a pályamunkákat, a verseny döntőjében 10 csapatot tudunk díjazni. Szoros volt a végeredmény, így a 2. helyen, a 3. helyen és a 6. helyen 2 csapat kapott azonos pontszámot. Idén sajnos a 3. fordulót, döntőt nem tudjuk már megszervezni a tanévzárás előtt, így a szakmaismereti kérdőívben elért és a pályamunkára

Tovább olvasom »
Dobogóra „lépegető” robotok a Gép-Ésszel versenyen!

Otthoni/Iskolai környezetben kellett összeszerelni a lépegető robotokat, akik jelentkeztek a Gép-ésszel gépipari szakmaismereti versenyre. Idén két alkalommal is félbe kellett szakítani a szakmaismereti versenyeket a járványügyi helyzet miatt, de a diákok kitartottak és végül összeszerelték a robotokat, fantasztikus pályamunkákat nyújtottak be.  A szervezők célja az volt, hogy a gyerekek saját maguk tapasztalják meg az alkotás élményét. A robotok összeállításához tervezni, mérni, fűrészelni, fúrni, ragasztani, hajlítani kellett. Meg kellett tanulniuk a rendelkezésre álló idejük beosztását, meg kellett érteniük a csapatmunkában betöltött feladatukat és szerepüket. Komplex a feladat, de a beérkező pályamunkákból látszik, hogy ügyesen dolgoztak a gyerekek. A főcím képen Herbert Gábor zsűri tagot láthatják munkában, aki a Pécs-Baranyai Gazdaságfejlesztő Nkft értékesítési és műszaki vezetője. Dél-Dunántúli Gépipari Klaszter a verseny stratégiai támogatója. 24 csapat nyújtotta be a pályamunkákat, a verseny döntőjében 10 csapatot tudunk díjazni. Szoros volt a végeredmény, így a 5. helyen és a 7. helyen 2 csapat kapott a

Tovább olvasom »
Fenntartható termékek a környezettudatos tervezésben

Az Európai Bizottság felmérést folytat, összegyűjtve a kis- és középvállalkozások véleményét a fenntartható termékekre irányuló kezdeményezésről (Sustainable Products Initiative), melyet a körforgásos gazdaságra vonatkozó cselekvési tervében tűzött ki és 2021 végéig kell megvalósítani. Az Enterprise Europe Network részt vesz a bizottság konzultációjának hazai népszerűsítésében.

Tovább olvasom »