Autótechnikus tanulók sikere
Autótechnikus tanulók országos szakmai tanulmányi versenyén baranyai csapat is versenyzett a döntőben április 13-án Győrben.
Autótechnikus tanulók országos szakmai tanulmányi versenyén baranyai csapat is versenyzett a döntőben április 13-án Győrben.
A kulturális örökség revitalizációját megcélzó CE1013 azonosítószámú REFREsh rövid nevű pályázat nemzetközi találkozójára került sor Castello Di Godego városában, Olaszországban.
Nem kell kicserélni a vásárlók könyvét az üzletekben. Az új uniós adatvédelmi előírások miatt módosulnak ugyan a vásárlók könyvével kapcsolatos szabályok, azonban a gyakorlatban ez mindössze annyit jelent, hogy a fogyasztók a jövőben már nem láthatják egymás bejegyzéseit és adatait, derül ki az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) szerdai közleményéből.
Már harmadik alkalommal rendezte meg társzervezőkkel közösen a kamara mohácsi elnöksége a Szakmák Napja című szakmabemutató kiállítását. A Marek sportcsarnokban lezajlott rendezvény sikerét az is igazolja, hogy a város és a környező települések 12 általános iskolájából 400 tanuló és kísérőik vettek részt.
Közzétette a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) honlapján a fogyasztási norma szerinti üzemanyagköltség-elszámolásban 2019 áprilisban alkalmazható üzemanyagárakat.
Közzétette a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) honlapján a fogyasztási norma szerinti üzemanyagköltség-elszámolásban 2019 májusban alkalmazható üzemanyagárakat.
A kamara legutolsó nyílt Humán klubülésén résztvevők a hálózatok és vállalati szervezeti kultúra összefüggéseivel ismerkedhettek meg.
Az Európai Beruházási Alap az Európai Bizottság támogatásával szervezte márciusban a Kulturális és Kreatív szektor Garancia Eszköz szemináriumot.
2019. április 10-én, szerdán került sor a Virtuális Erőmű Program keretén belül a Baranyai Virtuális Erőmű Program létrehozásával kapcsolatos szándéknyilatkozat aláírására: Magyar Innovációs és Hatékonyság NKft., Pécs város, megyei önkormányzat, egyetem, kamara, egyházmegye és Leőwey Klára Gimnázium együttműködésében.
Minden gazdasági szereplő számára fontos, hogy tisztában legyen a területére vonatkozó jogszabályi előírásokkal, változásokkal. Alábbiakban az előző hetekben aktuális gazdasági témákat jeleztük, a Wolters Kluwer Kft. Magyar Közlönyből származó tájékoztatása alapján. A 14. héten a Magyar Közlöny 55-59. számai jelentek meg.