A duális képzésben részt vevő tanulókra nem vonatkozik az orvosi igazolások elektronikus megküldésére vonatkozó változás

Az egészségügyi és a hozzájuk kapcsolódó személyes adatok kezeléséről és védelméről szóló 1997. évi XLVII. törvény 2024. szeptember 1-jétől hatályos 27/A. §-a értelmében az orvosi igazolást az EESZT és a KRÉTA útján a köznevelési és a szakképző intézmény közvetlenül és elektronikus úton kapja meg az orvostól. Ez a változás nem érinti a szakképzési munkaszerződéses jogviszonyban álló tanulókat, az alábbiak szerint.  A szakképzésről szóló törvény végrehajtásáról szóló 12/2020. (II. 7.) Korm. rendelet 226. § (1) bekezdése értelmében ugyanis szakképzési munkaszerződés esetén a tanulónak valamennyi mulasztását a duális képzőhelyen, azaz a munkáltatójánál kell igazolnia – akkor is, ha a mulasztás a szakképző intézményi foglalkozásokat érinti! Tehát szakképzési munkaszerződéssel rendelkező szakképző intézményi vagy szakiskolai tanulók esetén nem orvosi igazolást kell kiállítania a háziorvosnak, hanem minden esetben (akár duális képzőhelyi, akár szakképző intézményi illetve szakiskolai hiányzás) szabályos keresőképtelenségről szóló igazolást (köznyelvi nevén táppénzes igazolást). A keresőképtelenségről szóló igazolásokat tehát a szakképzési munkaszerződéses tanulók esetén továbbra is a KRÉTA-n

Tovább olvasom »
Heti EU jogász 2024. 34 – 35. hét

Az Európai Unió Hivatalos Lapjában megjelent jogszabályokat a Wolters Kluwer Kft. tájékoztatása alapján közöljük. A 34. és 35. héten a Hivatalos Lap következő számai jelentek meg. ************************************************************** Forrás: Európai Unió Hivatalos Lapja L 2024. (VIII. 20.) Megjelent: 2024. 08. 20. Új jogszabályok A BIZOTTSÁG 2024. augusztus 19-i (EU) 2024/2167 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE az afrikai sertéspestisre vonatkozó különleges járványvédelmi intézkedések megállapításáról szóló (EU) 2023/594 végrehajtási rendelet I. mellékletének módosításáról Hatályos: 2024. 08. 21. A BIZOTTSÁG 2024. július 11-i (EU) 2024/2164 VÉGREHAJTÁSI HATÁROZATA a bérelt járművekkel kapcsolatos, a közúti fuvarozási vállalkozások nemzeti elektronikus nyilvántartásában rögzítendő adatokra vonatkozó minimumkövetelményekről Hatályos: 2024. 08. 20. A BIZOTTSÁG 2024. augusztus 19-i (EU) 2024/2168 VÉGREHAJTÁSI HATÁROZATA a kiskérődzők pestisének vírusával való fertőzöttség görögországi előfordulásával összefüggő egyes vészhelyzeti intézkedésekről szóló (EU) 2024/2132 végrehajtási határozat módosításáról Hatályos: 2024. 08. 20. A BIZOTTSÁG 2024. augusztus 19-i (EU) 2024/2169 VÉGREHAJTÁSI HATÁROZATA a kiskérődzők pestisének vírusával való fertőzöttség romániai előfordulásával összefüggő egyes vészhelyzeti

Tovább olvasom »
Hírlevél – 2024. szeptember 12.

Kamarai Kétperces Ön a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara hírlevelét olvassa. #A vállalkozó szerint Design Pécs 2024 – Kreatívipar – az ipar kreatív A kamara, a partnerintézmények és a kreatív iparágak képviselői már évek óta együttműködnek, erősítik és segítik egymást. Immáron 2014. óta minden ősszel megrendezésre kerül a DesignPécs rendezvény, mely programkoordinációját a kezdetektől a kamara szervezi. Az elmúlt évek hagyományaihoz hasonlóan idén is minél több helyi releváns szereplőt bevonva és velük együttműködve valósul meg a rendezvény, lehetőséget adva a programsorozathoz való kapcsolódásra saját programok szervezésével. Azért is meghatározó a baranyai üzleti közösség számára ez az esemény, mert közvetlen hatása, hogy a térségben működő ipari vállalatok egyre többször fókuszálnak a dizájn területére. Ugyanis rájöttek arra, hogy még a legegyszerűbb terméknek is valamilyen formát kell adni. Mivel a dizájn hozzáadott értéket jelent, már nem lehet anélkül sem egy kapcsolószekrényt, egy villanykapcsolót vagy egy páncélszekrényt sem piacra dobni. Melegh Andrea Vonalszerviz Kreatív Alkotóstúdió

Tovább olvasom »
Egymilliárd forint értékű támogatást hívhatnak le a vidéki kávéházak és alkoholmentes italokra specializálódott vendéglátóhelyek

Mintegy ezer vidéki kávézó és alkoholmentes italokra specializálódott vendéglátóhely pályázhat szeptember 9-étől összesen közel egymilliárd forint értékű vissza nem térítendő forrásra. A Magyarország Kormánya által indított program keretében igényelhető, üzletenként egymillió forint értékű támogatást korszerű konyhatechnológiai, és a mindennapi működéshez szükséges kisebb eszközök vagy készletek beszerzésére, energiahatékony és gazdaságos üzemelést támogató fejlesztésekre, illetve nagyobb beruházásokhoz használhatják fel.

Tovább olvasom »
Újszerű értékelési módszer – segít az MI

Pécsen egy teljesen új módszer segítségével vesz részt a duális szakképzésben az Informatikai Ágazati Képzőközpont. A Befektetés a jövőbe program keretében összefogott tizenegy cég, hogy egységes tanterv alapján, közös oktatókkal, mentorok segítségével adnak a diákok kezébe a mindennapokban jól hasznosítható tudást.  – A nálunk tanuló diákok a tanóráink egy részén valós projektekből kiragadott feladatokon dolgoznak, mint munkavállalók, melynek keretében az IT KKV ökoszisztéma munkavégzési szokásait ismerhetik meg – mondja Zsenák István, az Informatikai Ágazati Képzőközpont ügyvezetője. – Az igazsághoz azonban az is hozzátartozik, hogy az informatika területén mind a 120 diákunknak nem tudunk feladatot adni valódi projekten, azonban kivétel nélkül mindannyiukat felkészítjük a szakmai vizsgára, segítjük elhelyezkedésüket, és ezt követően is nyomon követjük szakmai előmenetelüket. Magam korábban is ezzel foglalkoztam a saját cégem keretében. Magát az Informatikai Ágazati Képzőközpontot pedig azért hoztuk létre mert azt tapasztaltuk, hogy óriási szakemberhiánnyal küzd a magyar gazdaság, jelentős számú informatikus hiányzik a piacról. Az

Tovább olvasom »
Pénzügyekben a távolság sem akadály

Mi újság az iFinance Vállalati Pénzügyek Kft.-nél? Cégünk dinamikusan fejlődik, és ami nekünk külön öröm, hogy több megbízásunk is van kifejezetten nagy, 30-40 milliárd árbevételű cégektől, melyeknél egész kontrolling struktúrákat építhetünk ki. Ez számunkra egy nagy szakmai elismerés. Csapatunk pedig idén 14 főre bővült. Elindítottuk LinkedIn és Facebook oldalainkat is, ahol naprakész információkkal látjuk el követőinket – avatott be a cég tevékenységébe Fazekas Fanni cégvezető. A nevéből nyilvánvalónak tűnik – de mivel is foglalkozik a cég? Gyakorlatilag egy komplett külsős pénzügyi osztályt működtetünk.Kontrolling, könyvelés, pénzügyi asszisztencia szolgáltatásokat nyújtunk, és divatosan szólva „interim CFO”, vagyis ideiglenes pénzügyi vezetői feladatokat látunk el. Ügyfeleinknek egy konzultációt követően személyre szabott megoldásokat biztosítunk, hogy a cégtulajdonosok, vállalatvezetők energiáikat az üzletfejlesztésre, szakmai irányításra fordíthassák. Jelentős átalakuláson esett át a vállalkozás. Mi történt?  Vállalatunk neve iFinance-re (Intelligent Finance) változott. Ez a beszédes név jól tükrözi a cég filozófiáját: okos, tudatos tervezéssel lehet üzletileg jó döntéseket hozni és a vállalkozás sikerességét

Tovább olvasom »
Az életmódváltás lett a szenvedélye – ma már ő biztat sportolásra

Az építőipari generálkivitelezéssel foglalkozó MB-BAU cégcsoport vezetőjében, Magyari Csabában 2016-ban megérett az igény a vállalkozásai „rendbe rakására”. Azonban hamar rájött: ahhoz, hogy a cégben rendet tudjon tenni, először magának kell rendben lennie. A folyamat életmódváltással indult, így érkezett meg a sport az életébe, amely a mai napig szerves része a mindennapjainak. Mint mondja, korábban jobbára ő volt a sportért, ma a sport van őérte. – Elfoglalt vállalkozóként kezdődő alvászavarral küszködtem, túlsúlyos is voltam, emellett a sok stressz miatt nyugtalanul teltek a napjaim. Egy szilveszteri koccintáskor a baráti társaságból megkérdezte valaki, hogy mit kívántam a jövő évre magamnak, mire azt válaszoltam, hogy meg fogom változtatni az életemet. Két hónap múlva megkeresett két ismerősöm, hogy támogatnám-e a sportegyesületüket, cserébe azt kértem, hogy segítsenek az életmódváltásban, szeretnék elkezdeni futni. Három nap múlva a márciusi hóesésben indult a futókarrierem Nedjalkov Balázzsal, egy óra alatt négy km-t kocogtunk. Akkor úgy éreztem, hogy a komfortzónámon kívülre

Tovább olvasom »
Az életmódváltás lett a szenvedélye – ma már ő biztat sportolásra

Az építőipari generálkivitelezéssel foglalkozó MB-BAU cégcsoport vezetőjében, Magyari Csabában 2016-ban megérett az igény a vállalkozásai „rendbe rakására”. Azonban hamar rájött: ahhoz, hogy a cégben rendet tudjon tenni, először magának kell rendben lennie. A folyamat életmódváltással indult, így érkezett meg a sport az életébe, amely a mai napig szerves része a mindennapjainak. Mint mondja, korábban jobbára ő volt a sportért, ma a sport van őérte. – Elfoglalt vállalkozóként kezdődő alvászavarral küszködtem, túlsúlyos is voltam, emellett a sok stressz miatt nyugtalanul teltek a napjaim. Egy szilveszteri koccintáskor a baráti társaságból megkérdezte valaki, hogy mit kívántam a jövő évre magamnak, mire azt válaszoltam, hogy meg fogom változtatni az életemet. Két hónap múlva megkeresett két ismerősöm, hogy támogatnám-e a sportegyesületüket, cserébe azt kértem, hogy segítsenek az életmódváltásban, szeretnék elkezdeni futni. Három nap múlva a márciusi hóesésben indult a futókarrierem Nedjalkov Balázzsal, egy óra alatt négy km-t kocogtunk. Akkor úgy éreztem, hogy a komfortzónámon kívülre

Tovább olvasom »