Kiemelt hír

Ujvári János diplomadíj-pályázat

Az Ujvári János diplomadíj-pályázat célja segíteni a felsőoktatási tanulmányaik végéhez közeledő hallgatókat, hogy diplomadolgozatuk témáját megfelelő szakmai támogatás mellett szellemitulajdon-védelmi szempontból is megvizsgálják, és feltérképezzék az általuk választott téma szellemitulajdon-védelmi vonatkozásait, illetve oltalmazhatósági lehetőségeit.

Tovább olvasom »
Kamarai Beszállítói Fórum – gyűlnek a beszerzői profilok

A Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, együttműködésben a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamarával idén ősszel is megrendezi a Kamarai Beszállítói Fórumot. A program célja, hogy erősítse a helyi beszállítói láncokat. A beszerzők eddig beérkezett együttműködési igényeit ebben a cikkben közöljük.

Tovább olvasom »
A Szépség és a Mestervizsga

Köztudott, hogy aki mester címet visel, valóban magas szinten űzi szakmáját, ami egyúttal azt is jelenti, hogy szaktudás, megbízhatóság és minőség tekintetében kiemelkedik a többi szakember közül, s munkáját ennek következtében nagyobb bizalommal is fogadják.

Tovább olvasom »
Közös fejlesztés – nemzetközi siker

A PBKIK önkéntes tagja, pécsi székhelyű Soft Flow Kft. (SF) a FOSS csoport (FOSS Analytical A/S) tagjaként a cégcsoport kutatás-fejlesztési leányvállalata.Az elmúlt 20 év során, a Soft Flow Kft. kisvállalkozásból elismert kutató-fejlesztő céggé nőtte ki magát, melynek tevékenységei közé tartozik a biotechnológia, a konjugációs kémia, a molekuláris biológia, az assay fejlesztés, a laboratóriumi szolgáltatások és a kisüzemi reagensgyártás, szoftver- és hardverfejlesztés is. A két évtizedes szisztematikus kutatómunkának köszönhetően, az immunoassay fejlesztés terén a Soft Flow Kft. mára a világ élvonalába tartozik. A FOSS cégcsoport a mezőgazdaság és az élelmiszeripar számára kutat, fejleszt, gyárt és ad el elsősorban tej, tejtermék, takarmány, gabona, hús és bor elemzésére alkalmas analitikai eszközöket, eljárásokat.

Tovább olvasom »
Először a szemeddel eszel – snassz tálalás helyett ételdizájn

Mi alakítja az ételekről való gondolkodásunkat? Életünk fontos részét képezi az étkezés, az ételek, azok készítése, fogyasztása, és egyre nagyobb figyelmet fordítunk arra, mi és hogyan kerül a tányérunkra. A Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara Kis- és Középvállalkozás Fejlesztési Bizottsága szervezésében elindított „Vállalkozói pódium” beszélgetése ezúttal a DesignPécs keretein belül zajlott. A szakmai beszélgetés két vendége Kántor Éva csokimester, a Heaven Chocolate and More tulajdonosa és Miseta Zoltán séf, a Blöff Bisztró tulajdonosa volt.

Tovább olvasom »