Áprilisra is érvényesek a kedvező szabályok
2021 áprilisában is érvényben maradnak a veszélyeztetett gazdasági ágazatokban működő vállalkozásokra vonatkozó kedvezmények.
2021 áprilisában is érvényben maradnak a veszélyeztetett gazdasági ágazatokban működő vállalkozásokra vonatkozó kedvezmények.
Aki mostanában járt a Tensi Tours pécsi Teréz utcai irodája környékén, érzékelhette, hogy valami készül a kirakatüvegek mögött. Míg más utazásszervezők a korlátozások feloldására, a világ nyitására várnak, addig az évtizedekig az utazók körében igen kedvelt iroda új tevékenységbe kezdett: fényszalont nyitott. Hogy miként érkezett a Tensibe ez a lehetőség, ez az utaztatástól kicsit távol álló tevékenység, arról Vétek Jánosné irodavezetőt kérdeztük.
Az Innovációs és Technológiai Miniszter − a Magyar Formatervezési Tanács közreműködésével − immár 42. alkalommal hirdeti meg a Magyar Formatervezési Díj nyilvános pályázatot. A pályázat célja a kiemelkedő színvonalú formatervezői teljesítmény elismerése.
23,6 milliárddal megemelték a cégek megújuló energiás fejlesztéseit támogató EU-s pályázat keretét, melynek júniusban nyílik a hatodik (utolsó) beadási időszaka.
Az ország öt településén, köztük Szigetváron épül jelenleg honvédelmi sportközpont.
A pályázat keretében olyan vállalkozásokat keresnek, akik szeretnének európai, vagy akár tengerentúli piacra lépni a termékükkel.
Az EIT Jumpstarter egy pre-accelerator program, amelynek célja az innováció és a vállalkozói szellem fellendítése Közép-, Kelet- és Dél-Európában.
2021 januárjától a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara koronavírus-járvánnyal kapcsolatos nemzetközi gazdasági hírlevelében az európai uniós szakpolitikai aktualitásokról és uniós gazdasági, üzleti vonatkozású hírekről is beszámol. A hírlevelek az alábbiakban országonkénti bontásban, a csatolt dokumentumok között találhatók.
A városban csak „Energetika 2”-nek nevezett beruházás egy Terület- és Településfejlesztési Operatív Programos pályázat, amelynek köszönhetően újabb két épületen hajtanak végre energetikai fejlesztést, illetve napelemeket telepíthetnek a város összes óvodájának a tetejére.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) online keresetkimutatása megkönnyíti a személyes ügyintézés nélküli hitelkérelmezést. A szolgáltatás igénybevételének lehetőségéről érdeklődjön hitelnyújtójánál!