március 5, 2019

„Pécsett is van jövő”

A Harman Professional Kft. pécsi indulása óta szervezi gyárigazgatóként a vállalkozás tevékenységét Somogyvári Lajos. Ma már több mint 600 munkatárssal dolgoznak, jelentős részük volt Elcoteq-es dolgozó, akiket visszavonzott a multinacionális cég tevékenysége, a vállalati kultúra, az érdekes munka és szeretett városuk. A fiatal szakemberek korrekt felvétele és a visszavándorlás megindítása komoly pécsi sikertörténet. A harmanosok a városért érzett felelősségük miatt készítették el a TV-torony díszkivilágítását, amely ma már népszerű turisztikai célpont. Somogyvári Lajos munkáját a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara Angster József Díjjal ismerte el.

Tovább olvasom »
„Csak egymásra épülve tudunk előrelépni”

Húsz évvel ezelőtt tette le hivatali esküjét Mohács polgármestereként Szekó József. Akkor csaknem háromszázmillió forintos hiány mutatkozott az önkormányzat kasszájában, jelenleg pedig 48 fejlesztési program fut több mint tízmilliárd forint összértékben. Az elmúlt két évtizedben számos sikeres gazdaságfejlesztési projekt valósult meg a Dunaparti városban: többek között kialakították az ipari parkot, majd két ütemben továbbfejlesztették, létrehozták és fejlesztették az inkubátorházat, megvalósult a belváros és a Déli városrész rehabilitációja, a Déli I. és II. lakópark kialakítása, megtörtént a város energetikai korszerűsítése, de idetartoznak a városi nagy rendezvények, köztük a busójárás összefogása, fejlesztése is. Szekó József polgármester a mohácsi híd és a kereskedelmi kikötő megvalósításának motorja. Munkásságát a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara a legmagasabb elismerésével, a Zsolnay Díj Baranya Gazdasági Fejlesztéséért elismeréssel honorálta.

Tovább olvasom »
Egy év alatt megduplázta az árbevételt

Mondhatni, hogy egyenes volt az út Katics Ákos, az energetikai szektorban szolgáltatást végző, pécsi székhelyű Hungaro Energy Kft. ügyvezetője előtt, amikor elfoglalta a családi vállalkozásban a vezetői széket. A fiatalember már egyetemistaként is a cégben dolgozott, ám több évtizedes vezetői tapasztalatokkal bíró édesapja fokozatosan adta át neki az irányítást, egyre nagyobb és nagyobb teret engedve a döntésekben. A földgáz- és villamosenergia-értékesítéssel, a kapcsolódó karbantartási tevékenységgel és energetikai tanácsadással, a berendezések fogyasztásának optimalizálásával foglalkozó vállalkozás ügyvezetője nem okozott csalódást: tavaly sikerült megdupláznia az egy évvel korábbi árbevételt, így a végösszeg év végén 4,3 milliárd Ft volt.

Tovább olvasom »
Innováció: hamarosan kiírják a pályázatokat

Országos Innovációs Fórumot tartott az országban 25 helyszínen az Innovációs és Technológiai Minisztérium, valamint a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal A fórum célja Magyarország újjászerveződő innovációs környezetének megalapozása és a megújuló KFI rendszerrel, pályázatokkal kapcsolatban felmerülő javaslatok, igények felmérése. A fórum február 20-án Pécsre érkezett, ahol a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara szervezésében a kutatás-fejlesztésben és az innovációban érintett helyi szereplők megoszthatták eddigi pályázati tapasztalataikat és javaslatot tehettek a változtatásokra. A baranyai vállalkozások igen aktívak voltak a rendezvényen. Összeállításunkban elsőként Birkner Zoltánt, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) elnökét kérdeztük az idei KFI pályázati irányokról.

Tovább olvasom »