A korábbi alelnök lett a kamara Információtechnológiai bizottságának elnöke
2024 januárjától új elnöke van a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara Információtechnológiai bizottságának. Zalay Buda – aki 2016 óta irányította a bizottságot – a Körber új ügyvezetői, valamint az egyetemi feladatai miatt adta át a vezetést a korábbi alelnöknek, Lengvárszky Szabolcsnak. Az új elnök több szálon is kapcsolódik az informatikához, bár maga nem ebben a szakmában szerezte egyetemi diplomáját. Az informatikai tagozatos gimnázium után településmérnökként végzett, és 14 éve dolgozik a távközlésben. A vezetékes és vezeték nélkül internetszolgáltatással, hálózatfejlesztéssel, valamint informatikával foglalkozó VANNET Telekommunikációs Kft. ügyvezetője.