július 2, 2024

A nagy, testes vörösborok helyett a könnyebb fehér és a rozéborok keresettebbek

A karácsony előtti időszakban megélénkült az ajándékba adható borok iránti vásárlási kedv a vállalkozások részéről, mivel egy jogszabályi változás következtében a reprezentációs céllal adott borászati termékek mentesülnek az adófizetési kötelezettség alól. A villányi Tiffán Imre és Fia borászatnál ez a tény kedvezően alakította a vásárlásokat, most arról kérdeztük ifj. Tiffán Imrét, hogy nyáron milyen érdeklődés mutatkozik a borok iránt, egyáltalán mivel lehet felkelteni ma az érdeklődést e nagy múltú nedű iránt.

Tovább olvasom »
Az első Pécsett forgatott film után már a következő projektre készülnek

Elkészült az első pécsi gyártású romantikus komédia, a tavaly forgatott karácsonyi témájú film utómunkái épp a közelmúltban értek véget. Most az értékesítése következik, és amint ez eredményes lesz, indulhat is a következő projekt. A maroknyi lelkes filmes-fotós csapat már meg is kezdte egy szereplő-adatbázis létrehozását, több alkalommal castingolták a jelentkezőket. Kovács Tamás fotós, filmes az egyik mozgatórugója annak, hogy Pécs legyen az első vidéki filmfőváros hazánkban, a most befejezett film létrehozásában is aktív szerepet játszott.

Tovább olvasom »
Megújult a Delanta panzió, de nem könnyű manapság a vendégfogadás

A Kisfaludy program keretében a közelmúltban felújították a pécsi Delanta panziót, ami a vendégforgalomra is hatással van. Új padlószőnyeg, új ágyak, ágybetétek, lámpák és tévék kerültek a szobákba, korszerűsödtek a fürdőszobák, minden helyiség klimatizált lett, új kazánok és telepített napelemes rendszer gondoskodik az energiatakarékos üzemelésről. Tágasabb és árnyékosabb parkoló fogadja a vendégeket, akik egy újonnan felszerelt wellness-részlegen frissülhetnek fel. Mint Sárosi István tulajdonos mondja, ez a beruházás már szükségszerű volt a panzió életében.

Tovább olvasom »
Vezetői Információs Rendszerek: a vállalkozások kulcsa a sikerhez

A modern vállalkozások számára a hatékony és gyors döntéshozatal elengedhetetlen a versenyképesség megőrzése és növelése érdekében. A vezetői megérzések, intuíciók mellett egyre fontosabbá válik a gyors és hatékony adatvezérelt működés, ezért a modern cégvezetés már a KKV-k körében is egyre kevésbé képzelhető el az új generációs Vezetői Információs Rendszerek használata nélkül.

Tovább olvasom »
Egymásért küzdeni, és soha nem szabad feladni

30 évig kosárlabdázott, még az NB I/B ifiben is játszott Halmi Csaba, a Gienger Hungária Kft. vezetője, aki egy egészségügyi probléma miatt három éve kénytelen volt elköszönni a péntek esti közös játéktól. Azóta kerékpározik, telente többször is elmegy síelni, mert mint mondja, nem tud megülni egyhelyben. Folyton szüksége van valamilyen mozgásra, egyszerűen „így van összerakva”.

Tovább olvasom »
25 éve az adószám és a telefonszám is változatlan

Több mint negyed évszázada ugyanazon az adószámon és telefonszámon érhető el az ipari acélszerkezetek gyártásával és kivitelezésével, valamint azok szendvicspanel-burkolásával és bádogozásaival foglalkozó Delta-Interváz Kft., amely ezzel az állandóságot, egyben a stabilitást is képviseli. A családi vállalkozásban már a harmadik generáció vallja magát „építőiparosnak”, a kőműves nagypapa annak idején büszkén mutatta unokájának, Kutasi Marcellnek az általa készített házakat. Az apa, Kutasi Géza 1999-ben alapította meg az acélszerkezet-gyártással és -szereléssel foglalkozó cégét, amelyben öt éve már a fia tölti be az ügyvezetői posztot, és a lánya is a vállalkozásban dolgozik. Mint Marcell mondja, kellett egy kis idő, amíg rájött, hogy ő „igazából mérnök”.

Tovább olvasom »
Tudatos HR-szemlélettel erősíthetnénk Baranya munkaerőpiaci erejét

Baranya vármegye és a régió humán erőforrásra vonatkozó legnagyobb kihívásait határozza meg legfrissebb stratégiájában a kamara HR Bizottsága, amely egyben lehetséges megoldásokat is társít a témakörök mellé. Mint Kónya Dániel, a kamara HR Bizottságának alelnöke mondja, a bizottság tagjai részéről nagyon sok értékes felvetés született, amelyeket három csoportba soroltak.

Tovább olvasom »