„Szellemi tulajdonjog? Az meg mi? Nincs nekem arra szükségem…”

Ilyen és ehhez hasonló reakciókkal sokszor találkozunk munkánk során, azonban itt az ideje, hogy felnyissuk a szemüket, kedves Vállalkozók és Cégtulajdonosok! Sokkal többet veszíthetnek, ha kihagyják a szellemi tulajdonjogi oltalmak által biztosított lehetőségeket, vagy nem alkalmazzák jogi dokumentumaikban a szükséges klauzulákat.

Szellemi termék, szellemi alkotás. Találkozott már ezekkel a kifejezésekkel? Nem? Pedig, ha kitalált már valami újat, ha változtatott bevett eljárásokon és folyamatokon, mindezzel hatékonyságot növelt vagy precízebb eredményeket tudott produkálni, akkor biztosan rendelkezik ilyennel.

Nem tudja, hogy amit kitalált újdonság-e? Vagy, hogy miként óvhatja meg másoktól, kizárólagos üzleti előnyt szerezve mindezzel magának? Ez esetben forduljon bizalommal szellemi tulajdonvédelmi és innovációs szakértőnkhöz a megfelelő azonosítás és oltalom megszerzése érdekében.

No de nem csak a fenti tevékenység és eredmény esetén érdemes foglalkoznia a témával. Persze elsőre nem hisz nekünk, igaz? Hiszen az Ön vagy cégének tevékenysége nem feltétlen végez fejlesztési vagy innovációs tevékenységet, vagyis Önnek erre szüksége sincs és élni sem tudna vele… El kell szomorítsuk: ez nem igaz!

Hogy néhány hétköznapi példát hozzunk:

  • Piaci jelenléte során használ arculati elemeket? Ezekre már szerzett jogi oltalmat? Biztos benne, hogy más nem használja vagy nem fogja használni, megtévesztve ezzel az Ön vásárlóit, fogyasztóit?
  • A piacra dobni kívánt új termékének megjelenése, formája igazán különleges, egyedi? Akkor miért nem oltalmazza azokat?
  • A szolgáltatásához egyedi adatbázist használ?

 

Igen, igen, az iparjogvédelmi oltalmak pénzbe kerülnek, de sokkal többe kerülhet a veszteség, amennyiben jogosulatlan felhasználókkal kerül szembe, illetve mindezen szellemi termékek és azok oltalmai vagyonelemként is meg tudnak jelenni vagyonnyilvántartásában. Sőt mi több, hazai és európai uniós pályázatok is rendelkezésre állnak a díjak előzetes vagy utólagos finanszírozására:

Az oltalmi lehetőségeken kívül azonban szeretnénk felhívni a figyelmét arra is, hogy fontos meg is védenie az Ön által létrehozott, birtokolt szellemi alkotásokat, üzleti titkokat az üzleti tevékenysége során alkalmazott jogi dokumentumokban is.

Hogy mire gondolunk?

Az ön által használt logót, jelmondatot Ön, vagy valamelyik alkalmazottja, netán külső megbízott alkotta? Amennyiben nem Ön, akkor biztosan szükség lenne/lett volna a szerződésben szerzői jogi klauzulákat alkalmazni.

A bevezetni kívánt terméket saját munkavállalói állították elő? Ha igen, a vonatkozó szellemi tulajdonjogi rendelkezések rögzítésre kerültek a munkaszerződésekben és munkaköri leírásokban?

A sort egész hosszan lehetne még folytatni végig véve minden stratégiai partnerét, esetleges konzorciumi pályázatokban létrehozott termékek, fejlesztések kapcsán a vagyoni jogok megosztását stb.

Javasoljuk tehát, hogy szánjon pár percet a fentiek átgondolására, és ha kétely támadt Önben, vagyis mégsem olyan biztos már benne, hogy Önt nem érintik a szellemi tulajdonjogi kérdések, vagy hogy azok megfelelően rendezve vannak, keresse fel szakértőnket.

Dr. Liber Noémi

Szellemitulajdon-védelmi és innovációs tanácsadó