DDG

„A tanítvány olyan, mint az ember gyermeke”

Ezt vallja Klemm Ádám ácsmester, aki nemrégiben elvégezte a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara gyakorlatioktató-képzését. Azért vállalkozott arra, hogy ismét beüljön az iskolapadba, mert maga szeretné megtanítani szeretett szakmáját a következő generációknak. Mint mondja, nagyon sokat tanult a tanfolyamon.

Tovább olvasom »
Tiszta asztalterítő, tiszta munkaruha, tiszta ügy

Sokszor egy „véletlenen” múlik egy vállalkozási ötlet, jobban mondva inkább a szemfülességen, azaz azon, hogy valaki képes-e meglátni egy olyan piaci rést, egy lehetőséget, amelyre felépíthet egy céget. Ha két évvel ezelőtt kérdeztük volna Nagypál Nikolettet, hogy mi újság van velük, valószínűleg „csak” a vendéglátós vállalkozásáról beszélgethettünk volna. Ma pedig már egy mosodai szolgáltatás elindulásáról is beszámolhat, Tisztaügy Kft. néven ugyanis nyár óta éttermi és szállásszolgáltatást nyújtó vállalkozásoknak mosnak, vasalnak, újabban pedig már munkaruhát is tisztítanak.

Tovább olvasom »
A katonaságnál is alkalmazott saját testsúlyos edzéshez fejlesztett edzőeszközt egy pécsi vállalkozás

Mintegy 25-30 féle mozgásformát tesz lehetővé egy új, pécsi szakemberek által kifejlesztett edzőeszköz, amelyet akár otthoni, akár közösségi használatra is igénybe vehetnek a saját testsúlyos edzést végzők. A SmartFitCube a katonai kiképzésben nagy gyakorlatot szerzett, az utóbbi években több Elite Challenge tábort is levezénylő Koltai Arnold tapasztalataira építve született meg, az eszközhöz készül egy applikáció is, amely a saját edzést felügyeli. Ahogy a volt katonai parancsnok mondja, a rendszeres edzés kitartásra és megküzdésre nevel, motivációt ad, ez pedig az élet minden területén hasznukra válik az embereknek.

Tovább olvasom »
Elektromos, helyből felszállni képes repülőgép tervezésével arattak sikert pécsi mérnökök

A Brit Királyi Repüléstudományi Társaság által meghirdetett nemzetközi repülőgép-tervezői versenyen harmadik helyezést ért el egy pécsi független mérnökcsapat. Ezzel a világ legrégibb repüléstudományi társaságától első magyar csapatként sikerült elhozni ezt a díjat, a világ minden tájáról (az Egyesült Államoktól Indián át az Arab Emírségekig) nevezett több tucat mérnök elől. A 2020-as évi repülőgép-tervező versenyre egy elektromos, helyből felszállni képes repülőgép megtervezésével neveztek a pécsi mérnökök. A bravúros teljesítményről Koltai Zsoltot, csapat egyik tagját kérdeztük.

Tovább olvasom »
Autóteszt –– Pasztorek Zoltán – Renault Captur E-TECH Plug-in Hybrid

Ebben a hónapban a Nyitrai Autóháztól ismét egy Renault Captur tesztautót kaptunk, de az előző modellhez képest gyökeresen más hajtáslánccal. Az E-TECH Plug-in Hybrid megnevezés egy 1.6 literes benzinmotor, valamint két villanymotor trióját, egy közel 10 kWh-ás akkumulátort és egy egyedülálló sebességváltó rendszert takar. A különleges Captur-t Pasztorek Zoltán faipari mérnök próbálta ki, aki Szentlászlón a több generációt átívelő egyedi nyílászárókat és bútorokat készítő asztalosipari vállalkozás tulajdonosa.

Tovább olvasom »
„Nem az a kérdés, hogy alkalmazkodom-e a változáshoz, hanem az, hogy milyen gyorsan”

Amikor 24 évvel ezelőtt megnyitotta az egykori bikali kastélyból kialakított kastélyszállót Kollár László, még nem lehetett tudni, hogy néhány év múlva egy reneszánsz élménybirtok nő ki körülötte a földből, sőt azt sem, hogy az egyedülálló turisztikai látványosságok és kalandok miatt évente több mint százezren keresik fel a baranyai települést. Mára azonban az is valósággá vált, amire a 24 évvel ezelőtti megnyitón még nem is mert gondolni az akkor főként az épület megmentését célul tűző üzletember. A koronavírus-járvány miatt az idei év, mint ahogy más vendéget fogadó létesítmények, a Puchner birtok (ami a kastély és az élménybirtok szolgáltatásait egyesíti) részéről is rendhagyó hozzáállást kíván, de aki ismeri Kollár Lászlót, tudja, hogy minden helyzetben megtalálja a tovább vezető utat.

Tovább olvasom »
Online platform, teljes áruskála, saját termékcsalád – ezek is a kereskedelmi stratégia részei a Giengernél

Kiválóan indult a Gienger Hungária Épületgépészeti Kft. üzleti éve idén, majd a Covid első hulláma egyfajta pánikvásárlást okozott az épületgépészeti piacon. Aztán ahogy leállt az ország gazdasága, a projektek, úgy a társasházépítések, az ipari csarnokok építése is szünetelt vagy jelentősen késleltetve indult. A vállalkozásnak ezekre a változásokra kellett ad-hoc jellegű válaszokat adnia. Megnőtt a kiszállítások volumene, mintegy a duplájára nőtt az online rendelések száma. Ez annak is köszönhető, hogy évek óta a regisztrált partnerek rendelkezésére áll egy zárt online felület, amelyen nyomon tudják követni a Gienger raktárkészletét, de árat is tudnak kalkulálni. Halmi Csaba, a Gienger Hungária Kft. vezetője azt mondja, ez a platform nem csak a Covid-os időszakban emelte meg a forgalmukat.

Tovább olvasom »
Az országban már mindenhol „vannet” – internetszolgáltatásban nincs számukra lehetetlen

Idén tíz éves a Magyarországon ténylegesen 100%-os lefedettséggel rendelkező vezetéknélküli internetszolgáltató, RG-Networks Kft. (vannet™ internetszolgáltató). A pécsi, magyar tulajdonú kisvállalkozás dinamikusan növekedő ügyfélkört szolgál ki, a kkv és lakossági ügyfelek részére biztosított műholdas internet területén piacvezetőként. A mögöttük álló évtized rengeteg munkával, nagy lépésekkel és a jövőt megalapozó tapasztalatok szerzésével telt, és mint Lengvárszky Szabolcs ügyvezető mondja, mára jól elhatárolhatóvá vált az a három pillér, amelyen a cég működése nyugszik.

Tovább olvasom »
„Ha csinálunk valamit, akkor azt jól kell csinálni, teljes erőbedobással és a legjobb tudásunk szerint”

Kisebb megszakításokkal nyolcéves kora óta futballozik, egy rövid ideig a profi sportban is jelen volt Tímár Krisztián, a grafikai, dekorációs és nyomdai megoldásokat kínáló Dovida Kft. ügyvezetője. Mint mondja, mivel elmúlt 40 éves, már csak az öregfiúk kis- és nagypályás bajnokságában vesz részt, illetve baráti focikon rúgja a labdát. De ha bizonyos ideig nincs módja lemenni a pályára, minden porcikájában érzi a sport hiányát.

Tovább olvasom »