innováció

V4 startup force

A V4 Startup Force program egy négyhetes hibrid program, a V4 országaiba induló startupoknak, akik gyakorlati mentorálásban is részesülnek, hogy felkészüljenek a személyre szabott üzleti találkozókra mind a négy országban. Az első három hét online zajlik, majd offline napokkal zárul a program Budapesten.

Tovább olvasom »
Nemzetközi és hazai kutatási infrastruktúrák használatának támogatása

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból meghirdetett felhívás célja, hogy a kutatási infrastruktúrák (KI) által nyújtott kutatási és mérési lehetőségek igénybe vételét támogassa a kutatók (felsőoktatási intézmény, egyéb költségvetési kutatóhely, Vállalkozói kutatóhely, Vállalkozás (nem kutató jellegű), Nonprofit kutatóhely, ELKH kutatóintézetei) számára.

Tovább olvasom »
Gábor Dénes-díj felterjesztési felhívás

Idén ismét meghirdetik a Gábor Dénes-díj felterjesztési felhívását. A Díj, melyet évente általában heten nyerhetnek el, az innovációs folyamatban alkotó módon résztvevő, a határainkon belül vagy kívül élő, kiemelkedő tudományos, kutatás-fejlesztési tevékenységet folytató magyar szakemberek fokozott erkölcsi elismerését szolgálja. A határainkon túl élő alkotó elismerésére javaslatot tehetnek a határainkon túli (Kárpát-medence és magyarság a világban) szakmai, valamint civil szervezetek. Határidő: 2022. október 11. A felterjesztéssel kapcsolatos részletes tudnivalók (tájékoztató, felhívás, adatlap) ITT olvashatók.

Tovább olvasom »
„Minőség-Innováció 2022” – hazai forduló

Magyarország 2013-ban kapcsolódott be az évente megrendezett „Minőség-Innováció” pályázatba, amely az innovációs teljesítmények nemzetközi megmérettetésére ad lehetőséget, elsődlegesen a vevői-fogyasztói igények szempontjait állítva fókuszba. A verseny hazai fordulóját a European Organization for Quality Magyar Nemzeti Bizottság (EOQ MNB) Egyesület szervezi. Az általa kiválasztott Nemzeti Díjnyertes projektek vehetnek részt – saját döntésük szerint – a verseny nemzetközi fordulóján.

Tovább olvasom »
AMULET projekt

Sikeresen lezajlott a kamara egyik nagyszabású Horizont 2020-as projektje, az AMULET mindhárom online tájékoztató és partnerkereső rendezvénye.

Tovább olvasom »
Infláció, háború

A Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara által menedzselt Építőipari Technológiai Klaszter (ÉTK) májusi ülésén a klasztertagok aktuális piaci helyzetét vitatták meg a résztvevők. A téma időszerűségét a drasztikusan növekvő infláció és az orosz-ukrán háború adta.

Tovább olvasom »