Ötletből érték – IP iránytű KKV-knak
Augusztus 22-én egy sajtótájékoztató keretében mutatták be az SZTNH új, Ötletből érték – IP Iránytű KKV-knak című kiadványát, ami a kis-, és középvállalkozásoknak segít.
Augusztus 22-én egy sajtótájékoztató keretében mutatták be az SZTNH új, Ötletből érték – IP Iránytű KKV-knak című kiadványát, ami a kis-, és középvállalkozásoknak segít.
Idén összesen 500 millió forintos keretösszeget biztosít a kormány szellemi alkotások magyarországi és külföldi levédésére; hazai vállalkozásoknak, egyetemeknek, kutatóintézeteknek és magánszemélyeknek. A vissza nem térítendő támogatás célja, hogy a kevésbé tőkeerős hazai szereplők is lehetőséget kapjanak az iparjogvédelmi aktivitásuk növelésére, elősegítve termékük hatékony hasznosulását, akár a nemzetközi piacokon is.
Könnyítéssel segíti a nemzetközi oltalomszerzés finanszírozására kiírt pályázatok igénybevételét az SZTNH: 2023. július 15-től az IPARJOG pályázat mellékleteként benyújtandó szabadalomképességi értékelések alapjául szolgáló szabadalmi vagy használatiminta-oltalmi bejelentések esetében megszűnik az eddigi 12 hónapos időkorlát.
írta: Christina Deyl Enterprise Europe Network Hessen, Hessen Trade & Invest, Wiesbaden, Németország A szellemi tulajdon erőteljes eszköz, amely segítheti a kis- és középvállalkozásokat (KKV-kat) abban, hogy sikeresek legyenek a versengő üzleti világban. A kisvállalkozások ösztönzik az innovációt, a munkahelyteremtést és a gazdasági növekedést. Mégis, sok vállalkozás szembesül ugyanazzal az akadállyal: az erőforrások és az ismeretek hiányával, hogy megvédjék értékes immateriális javaikat. Csatlakozzon hozzánk egy beszélgetésre Christina Deyl-lel, a hesseni Enterprise Europe Network tanácsadójával, aki megosztja gondolatait arról, hogyan lehet a legtöbbet kihozni a szellemi tulajdonból.
Kutatási szolgáltatásokkal bővíti szabadalmi hatósági eljárásait a Visegrádi Szabadalmi Intézet (VSZI) annak érdekében, hogy a magyar feltalálók jutányosan és gyorsan nemzetközi védelem alá tudják helyezni innovatív ötleteiket. A szolgáltatás 2023. október 1-jétől érhető el.
2023. június 1-jén sikeresen elindult az európai egységes szabadalmi rendszer. Az egységes szabadalom olyan jogcím, amely egységes oltalmat biztosít minden részt vevő országban egyablakos rendszerben, ami a költségek és az adminisztratív terhek csökkentését is jelenti egyben. Az egységes szabadalmi bíróság egyetlen, szakosodott szabadalmi joghatóságként fog működni.
Az Európai Bizottság tavasszal indította útjára a szellemi tulajdonjoggal foglalkozó KKV-knak szóló, Kínára, Délkelet-Ázsiára, Latin-Amerikára és Indiára vonatkozó helpdesk-ek új kiadását.
Március 1-jén adta ki az Európai Bizottság az alábbi ajánlását: „Az Európai Kutatási Térségen belüli tudáshasznosításra irányuló, a szellemi javak kezelésére vonatkozó gyakorlati kódex”. Hosszú és ijesztőnek tűnő cím, de nagyon hasznos tudnivalókat és ajánlásokat megfogalmazó tartom.
A Szellemi Tulajdon Világszervezete (World Intellectual Property Organization, WIPO) meghirdette „WIPO Global Awards 2023” nemzetközi pályázati programját a szellemi tulajdon használata révén üzleti sikereket elérő és tevékenységüket a társadalom javára fordító kis- és közepes vállalkozások számára.
Az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatalának (EUIPO) tanulmánya szerint a szellemi tulajdonnal tudatosan foglalkozó KKV-k akár 20 százalékkal nagyobb bevételt érhetnek el, mint azok, akik nem rendelkeznek oltalmakkal.