Robotika és digitalizáció a termékgyártásban – online üzletember találkozó

Többek között az Enterprise Europe Network, a Dél-Dániai Egyetem (SDU) és az Odense Robotics társszervezésében kerül megrendezésre a digitalizáció, a robotika, a dróntechnológia, és a zöld technológia témakörében zajló nemzetközi üzletember találkozó.

Bővebben…

Horizon IP Scan – szellemi tulajdon átvilágítás

Az Európai Tanács pilot jelleggel 2,5 éves kezdeményezést indított. Ennek célja, hogy felmérje az európai K+I együttműködésben részt vevő, vagy pályázat előtt álló KKV-k már meglévő szellemi tulajdonait (IP) (azokat is, amikről esetleg még nem is tudnak), hogy hatékonyan tudják kezelni és értékesíteni azokat az együttműködésen alapuló K+I tevékenységek kapcsán.

Bővebben…

Külgazdasági Értekezlet 2021

Az évente megrendezésre kerülő Külgazdasági Értekezlet keretében 2021. június 30. – július 2. között nyílik lehetőség  20 perces one-to-one (B2B) találkozók keretében kapcsolatfelvételre a magyar külgazdasági diplomatákkal, akik a külföldi országok piacát és az exportlehetőségeket jól ismerő, magyar szakemberek. A rendezvény célja, hogy segítséget nyújtson a kis- és középvállalkozások külpiacra jutásában.

Az Értekezleten való részvétel a cégek képviselői számára ingyenes, de regisztrációhoz kötött!

A férőhelyek száma limitált, a jelentkezések érkezési sorrendben kerülnek elfogadásra. Cégenként egy regisztrációt tudnak befogadni, amely maximum 7 db találkozó foglalására ad lehetőséget. A jelenlegi járványügyi helyzet miatt egy cégtől csak egy cégképviselő vehet részt a rendezvényen.

Felhívjuk figyelmét arra, hogy a rendezvényen  csak védettségi igazolvánnyal rendelkező személyek vehetnek részt! Kérjük, hogy védettségi igazolványát feltétlen hozza magával az Értekezletre, mivel azt a recepción ellenőrzik munkatársaink.

A rendezvény helyszíne: Budapesti Kongresszusi Központ (1123 Budapest, Jagelló út 1-3.)

Regisztrálni 2021. június 29-ig lehet az alábbi honlapon:

REGISZTRÁCIÓ

Hogyan kereskedjünk Iránnal? – online üzleti szeminárium

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Közel-Kelet és Észak-Afrika Tagozata, a Due Diligence Helpdesk és az INSTEX közösen szervez „Hogyan kereskedjünk Iránnal?”  címmel üzleti szemináriumot 2021. június 30-án.

A rendezvény célja, hogy tájékoztassa a hazai kis- és középvállalkozásokat az Iránnal való kereskedelem feltételeiről – különös tekintettel az érvényben lévő szankciókra -, az Európai Bizottság Iránnal való kereskedelmet ösztönző szolgáltatásáról a „Due Diligence Helpdesk on EU Sanctions for EU SMEs dealing with Iran” -ról, továbbá bemutassa a fizetési tranzakciók menetét,  illetve a megfelelőségi előírásokat Európa és Irán között.

Az előadások alatt a résztvevőknek lehetőségük nyílik kérdések feltevésére a platform chatfalán keresztül, melyek a program végén kerülnek megválaszolásra az előadók által.

A rendezvényen szinkrontolmácsolást biztosítanak.

PROGRAM

Moderátor: Tényiné Stark Mária, az MKIK nemzetközi igazgatója

14.00 – 14.20 Köszöntők

Miklóssy Ferenc TBC, az MKIK általános alelnöke, a Hajdú-Bihar Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, az MKIK Közel-Kelet és Észak-Afrika Tagozat elnöke

Varga-Haszonits Zoltán, nagykövet, Magyarország Nagykövetsége Teherán

14.20– 15.00 Az Európai Bizottság Iránnal való kereskedelmet ösztönző szolgáltatásának – a Due Diligence Helpdesk on EU Sanctions for EU SMEs dealing with Iran – bemutatása

Simon Cheetham, csoportvezető, Due Diligence Helpdesk on EU Sanctions for EU SMEs dealing with Iran

Sczigel Péter, projektvezető, Due Diligence Helpdesk on EU Sanctions for EU SMEs dealing with Iran

15.00 – 15.25 Fizetési tranzakciók Európa és Irán között, megfelelőségi előírások

Rosella E. Rubini, CBO, Instrument iN Support of Trade Exchanges (INSTEX)

15.25 – 15.35 Kérdések és válaszok

Jelentkezési határidő: 2021. június 29., kedd

A rendezvényen való részvétel ingyenes, de előzetes online regisztrációhoz kötött. A webinárium a Zoom felületen keresztül valósul meg. A csatlakozáshoz szükséges linket és információkat 2021. június 29-én, kedden délután küldik meg e-mailen a jelentkezőknek.

REGISZTRÁCIÓ

Agri-Food Networking Event – online üzletember találkozó

Az Eurochambres és a TOBB (Törökországi Kamarák és Árutőzsdék Uniója) meghirdeti a TEBD projekt keretén belül az Agri – Food Networking Event elnevezésű online rendezvényt, amelynek időpontja: július 28 – 29.

A rendezvény a TEBD április 21-22-én megrendezett Agrár-Élelmiszeripari Fórum folytatásaként kerül megrendezésre, az EU és Törökország mezőgazdasági és élelmiszeripari vállalkozásai számára kiváló lehetőséget biztosít új üzleti kapcsolatok létrehozására, új partnerkapcsolatok kialakítására. A rendezvény témái:

  • Földrajzi jelzésű termékek
  • Szárított gyümölcsök és diófélék
  • Aromás növények és gyógynövények
  • Fagyasztott élelmiszerek
  • Egészséges életmóddal összefüggő táplálkozás és termékei (vegán, gluténmentes, stb.)

Jelentkezési határidő: 2021. július 4. Részletes programot a regisztrációt követően kapnak a résztvevők.

A rendezvény nyelve az angol, magyar tolmácsolás nélkül.

További információ és jelentkezés az alábbi linken:

REGISZTRÁCIÓ

WeThink – Waste Circularity Strategy munkacsoport online találkozó

Csatlakozzon Ön is! A WeThink egy online stratégiai hálózat, ahol a legkreatívabb emberek gyűlnek össze a jelen kihívásait és lehetőségeit kielemezni, azért, hogy megoldásokat és minél több érdekelt felet magában foglaló stratégiákat fejlesszenek ki a jobb jövő érdekében. Vegyen részt, nézzen szét és inspirálódjon.

A Waste Circurality munkacsoport találkozójának időpontja: 2021. július 15. 11:00-12:30

A találkozók angol nyelven zajlanak.

Kik találkoznak?

A WeThink összehozza a stratégia összes kulcsszereplőjét (minisztereket, köztisztviselőket, önkormányzatokat, ipari szövetségeket, hulladékgyűjtő, újrahasznosító / kezelő vállalatokat), különös tekintettel Délkelet-Európára és Kelet-Európára.

Hogyan zajlanak a találkozók?

  • A weTHINK.eu online platformjának zárt csoportjain keresztül.
  • Kéthavonta online munkacsoport-üléseken és két, kétévente megrendezésre kerülő online konferencián keresztül.

A célok?

  • Rendszeres műszaki, operatív és stratégiai know-how és bevált gyakorlatok cseréje a hulladékkezelés és hulladékgazdálkodás területén.
  • Képzést szervezése a szolgáltató vállalatok és önkormányzatok számára a víz- és hulladékgazdálkodásról.
  • Stratégiai ajánlások és állásfoglalások kidolgozása a sikeres hulladékkörkörösség jogi, politikai és gazdasági környezetének javítása érdekében.
  • A hulladék körkörösségével kapcsolatos projektek kidolgozása és megvalósítása.
  • A hulladék körforgásának javítása Európában.

A pontos program és további információ a csatlakozási lehetőségekről elérhető itt:

REGISZTRÁCIÓ