Pontozott a zsűri! Épít-ésszel verseny döntősei
Hosszas szakmai tanakodás után a zsűri kiválasztotta azt a 10 csapatot, akik továbbjutottak a verseny döntőjébe.
Hosszas szakmai tanakodás után a zsűri kiválasztotta azt a 10 csapatot, akik továbbjutottak a verseny döntőjébe.
Az országgyűlés 2023. május 3-i ülésnapján elfogadta a kiberbiztonsági tanúsítási és felügyeleti törvényt. Mely ágazatokra vonatkozik a törvény? Két csoportra oszlanak azok az ágazatok – kockázatos és kiemelten kockázatos -, amelyekre a hatálya kiterjed. Az alábbi területeken működő szervezetek és szolgáltatók elektronikus információs rendszereire kell alkalmazni a törvényben foglaltakat. Kiemelten kockázatos ágazatok: Energetika (Villamos energia, Távfűtés és hűtés, Kőolaj, Földgáz, Hidrogén) Közlekedés (Légi közlekedés, Vasúti közlekedés, Közúti közlekedés, Vízi közlekedés, Tömegközlekedés) Egészségügy Ivóvíz, szennyvíz (Vízközmű szolgáltatás) Hírközlési szolgáltatás Digitális infrastruktúra Kihelyezett IKT (információs és kommunikációs technológia) szolgáltatások Űralapú szolgáltatás A kockázatos ágazatok pedig az alábbiak: Postai és futárszolgálatok Élelmiszer előállítása, feldolgozása és forgalmazása Hulladékgazdálkodás Vegyszerek előállítása és forgalmazása Gyártás (Orvostechnikai eszközök és in vitro diagnosztikai orvostechnikai eszközök gyártása, Számítógép, elektronikai, optikai termék gyártása, Villamos berendezések gyártása, Máshova nem sorolt gépek és berendezések gyártása, Gépjárművek, pótkocsik és félpótkocsik gyártása, Egyéb szállítóeszközök gyártása, Cement-, gipsz-, mészgyártás) Digitális szolgáltatók Mik a teendők ezekben
2024-ben a NAV ellenőrzési rendszerének kialakításában a rendelkezésre álló és egyre bővülő adatvagyon játszik központi szerepet. A NAV birtokában lévő széles körű adatok alapján lehetőség nyílik arra, hogy az ellenőrzéstípusokat az adózói magatartásokhoz igazítsák. Emellett idén a szigorú ellenőrzéseken túl az adóhatóság fókuszába kerülnek olyan eljárások is, amelyek elsődlegesen az adózók tájékoztatására, figyelmeztetésére irányulnak, és a jogkövető magatartást ösztönzik.
Az Európai Unió Hivatalos Lapjában megjelent jogszabályokat a Wolters Kluwer Kft. tájékoztatása alapján közöljük. A 8 – 10. héten a Hivatalos Lap következő számai jelentek meg.
Két évtizedes pénzügyi vezetői szakmai pályafutása mellett sokáig képviselő volt, majd 2020-ban Mohács polgármestere lett Pávkovics Gábor. Városvezetőként a térség gazdasági fejlődését, munkahelymegőrző és -teremtő beruházások elindítását és támogatását menedzseli. A vármegye egészének előremozdulását szolgáló kikötő, a mohácsi Duna-híd, az M6-os autópálya fejlesztése és a Mohács 500 program elkötelezett motorja. Mentalitása, a gazdaságfejlesztési programok szakpolitikai képviselete a vármegye sikereinek egyik záloga. Mohács komolyan fejlődik, a térség egyik centruma. Polgármesterként Pávkovics Gábor perspektívát nyújtó, élhető, szerethető, biztonságos várost vezet, amely mintaként szolgál a vármegye és az ország más települései számára is. Az általa szervezett mohácsi nagyvállalati klub, a támogatott sport- és kulturális közösségek mind erősítik a várost és annak környezetét. Munkáját a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara Zsolnay-díjjal ismerte el.
A pécsi székhelyű Körber Hungária Kft. több mint ezer magasan képzett munkavállalójával széles körű szolgáltatásokat nyújt a berendezés- és gépgyártás területén: a konstrukciótól a forgácsoláson, a lemezmegmunkáláson, a szerkezeti egységek és gépek összeszerelésén keresztül egészen a komplett gépek és berendezések fejlesztéséig. A cég a Körber konszern meghatározó üzemévé nőtte ki magát. A Körber Hungária elkötelezett amellett, hogy a régiós gazdaságban betöltött súlyát használva pozitív hatással legyen a kisebb hazai cégek fejlődésére és ezzel együtt a vármegye, valamint Pécs foglalkoztatására is. Gazdasági súlyát felhasználva aktív tagja a térség infrastrukturális fejlesztéséért küzdő térségi lobbinak. A Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara Angster József-díjjal ismerte el a Körber Hungária Kft. munkáját.
A komlói Anderson Group Hungary Kft. ügyvezetőjeként Teszárik Zoltán közel 20 éves tapasztalattal rendelkezik az értékesítés és az ügyfélszolgálat területén. Cégvezetőként elkötelezte magát a legmodernebb megoldások, technológiák felkutatása, használata mellett. Az Anderson Group Hungary képzett kollégái segítségével teljeskörű irodai adminisztrációs és ügyfélszolgálati tevékenységet nyújt partnereinek, ezzel biztosítva számukra a versenyelőnyt. Teszárik Zoltán célja, hogy a vállalkozás Magyarországon meghatározó szerepet töltsön be az ügyfélszolgálati, valamint a help desk területeken, sok új munkahelyet teremtve. Munkáját a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara Az Év Üzletembere Díjjal ismerte el.
Minden gazdasági szereplő számára fontos, hogy tisztában legyen a területére vonatkozó jogszabályi előírásokkal, változásokkal. Alábbiakban az előző hetekben aktuális gazdasági témákat jeleztük, a Wolters Kluwer Kft. Magyar Közlönyből származó tájékoztatása alapján. A 8. héten a Magyar Közlöny 18 – 20. számai, a 9. héten a 21 – 23. számai, és 10. héten a 24 – 28. számai jelentek meg.
Várszegi Gyula épületgépész mérnök, vállalkozó 2004 óta látja el a kamara szakképzési alelnöki tisztségét. Az elmúlt 20 évben mindvégig elkötelezett volt a minőségi vármegyei szakember-utánpótlás és a duális szakképzés mellett, melyet szakképzési bizottsági elnökként is segít. Szívügyének tekinti a kézműves szakmák népszerűsítését, a mester cím elismertségének folyamatos növelését, valamint a hátrányos helyzetű gyermekek szakmához juttatását. Az évek során aktívan támogatta a kamara pályaorientációs tevékenységét. Üzletiközösség-építő szerepe is jelentős. Pályatársai és kollégái mellett mindig kiemelt figyelmet szentelt a fiatal vállalkozók és szakemberek támogatásának is. Várszegi Gyula munkáját a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara Életmű Díjjal ismerte el.
A regionális tudományos és gazdasági gondolkodók olvasztótégelyeként funkcionál és a jövőbe mutató lehetőségekkel is foglalkozik a Farkas Ferenc Nemzetközi Tudományos Konferencia, amelyet 2024. június 7-8-án immár 4. alkalommal rendez meg a PTE KTK Vezetés- és Szervezéstudományi Intézete. A kiváló közgazdász professzor tudományos munkásságának emléket állító tanácskozás elősorban gazdálkodástani, közgazdaságtudományi kérdéskörökkel foglalkozik, ez évi egyik fontos szlogenje az „Inspiráló változások, jövőképek”, amely az előttünk álló kihívások és lehetőségek kapcsán egy tudományos és gazdasági szakemberekből álló nemzetközi közösség gondolkodásmódját tükrözi. A konferencia kulcstémakörei között szerepel a kkv-k menedzsmentje, különös tekintettel a családi vállalkozások generációváltására; a menedzsment makroökonómiai szempontjai; menedzsment a civil szektorban; regionális és turisztikai menedzsment; menedzsment- és vezetésoktatás, coaching; a jövőbeli irányok, különös tekintettel a mesterséges intelligenciára. Talán az egyik legérdekesebb jövőképfejtegetés lehet, hogy miként fogja megváltoztatni a mindennapi munkaszervezést, a menedzserek munkáját és a vezető fejlesztési irányokat a mesterséges intelligencia térnyerése.