A pécsi Webstaré Az Év Irodája

Könyvtárszoba, modern közösségi terek, saját kávézó, „telefonfülke” – ezek is helyet kaptak Az Év Irodája Kisvállalati-díját elnyert, szoftverfejlesztéssel foglalkozó pécsi Webstar Csoport Kft. újjávarázsolt központjában. Az országos versenyre olyan irodák, közösségi terek, új fejlesztések és vállalatok nevezhetnek, amelyek adott évben költöztek be vagy újították fel irodájukat. A Webstar tavaly alakította át a Pécsi Kereskedelmi Központ épületének legfelső emeletén elhelyezkedő irodáját, ahogy Bertók Attila tulajdonos-ügyvezető mondja, tulajdonképpen egy ablakcsere indította el a folyamatot.

Tovább olvasom »
Igyekeznek a mostani nehéz időszakot is átvészelni

A pandémia nem kímélte az autójavítással foglalkozókat sem. Már kezdtek éppen talpra állni, amikor a szomszédban kitört a háború, valamint az infláció is sújtotta az országot. A benzin az árstop feloldását követően sokaknak szinte megfizethetetlen lett, csak végszükség esetén járnak autóval. Mindez egyre nehezebb helyzetbe sodorja a gépjárműhöz kapcsolódó szolgáltatást végző vállalkozásokat is. A több évtizedes múltra visszatekintő Heinemann karosszéria-javítással foglalkozó pécsi cég is ezzel kell, hogy szembe nézzen. A megrendelőik köre lecsökkent. A karambolos autók is csak végső esetben kerülnek a műhelyükbe, jelentősen emelkedtek alapanyagárakat, egyre többe kerülő  a karosszéria  elemeket nem tudják megfizetni, a biztosítók által fizetett összeg nem fedezi a javítási költségeket.

Tovább olvasom »
„Elsősorban alázatra tanított a sport”

Az élete szerves része a foci, heti kétszer biztosan a pályán találjuk Till Balázst, a bólyi Aquacut Kft. tulajdonos-ügyvezetőjét. 10 éves kora óta igazolt sportoló, és bár közben volt némi kihagyás, most ismét igazolt játékosként van jelen a bólyi öregfiúk bajnokságában. A foci mellett, ha ideje engedi, hetente kétszer-háromszor saját testsúlyos edzést végez. Volt egy konditerembe járós időszaka, de hogy időt spóroljon, illetve egy sportsérülés után kímélje magát, otthon rendezett be magának egy edzőszobát.

Tovább olvasom »
Heti jogász 2023. 22. hét

Minden gazdasági szereplő számára fontos, hogy tisztában legyen a területére vonatkozó jogszabályi előírásokkal, változásokkal. Alábbiakban az előző hetekben aktuális gazdasági témákat jeleztük, a Wolters Kluwer Kft. Magyar Közlönyből származó tájékoztatása alapján. A 22. héten a Magyar Közlöny 79 – 81. számai jelentek meg.

Tovább olvasom »
„Amit édesapám felépített, annak a dupláját szeretném elérni”

Egy garázsból indult az 1980-as évek elején a pécsi Termoplast története, műanyag fröccsöntéssel készítettek klasszikus háztartásipari termékeket. A ma a vállalkozást vezető Siklósi Gábor édesapja, az alapító jó érzékkel tapintott rá azokra az irányokra, amelyek meghatározták a cég fejlődését. A 2000-es évek eleje óta műszaki gyártást végző nagyobb vállalatok beszállítójaként vannak jelen, magas minőségű termékeik garanciát jelentenek a piacon maradásra. Azonban akadnak olyan időszakok, amikor ez sem elég, a világban zajló folyamatok a pécsi cég működésébe is begyűrűznek.

Tovább olvasom »
Nemzetközi gazdasági hírek – 2023 22. hét

Az alábbiakban olvasható a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara nemzetközi gazdasági hírlevele, melyben az európai uniós szakpolitikai aktualitásokról és uniós gazdasági, üzleti vonatkozású hírekről is beszámol. A hírek az alábbi csatolt dokumentumban országonkénti bontásban találhatóak meg. Nemzetközi Gazdasági Hírlevél 2023.06.02. MKIK Külgazdasági hírek

Tovább olvasom »