Középiskolai felvételi (2 fontos időpont és egy kis bátorítás)
December 3, január 22. Pályaválasztási szempontból ez most két fontos dátum. Nézzünk bele jobban.
December 3, január 22. Pályaválasztási szempontból ez most két fontos dátum. Nézzünk bele jobban.
Minden gazdasági szereplő számára fontos, hogy tisztában legyen a területére vonatkozó jogszabályi előírásokkal, változásokkal. Alábbiakban az előző hetekben aktuális gazdasági témákat jeleztük, a Wolters Kluwer Kft. Magyar Közlönyből származó tájékoztatása alapján. A 46. héten a Magyar Közlöny 206 – 210., a 47. héten a 211 – 215. számai jelentek meg.
A Lányok Napja egy országos STEM területekhez közel álló szakmákat népszerűsítő pályaorientációs nap diáklányok részére. Ezen a napon felsőtagozatos általános- és középiskolás lányok látogatják meg az ország vállalatait, egyetemeit és kutatóintézeteit, ahol interaktív programokon keresztül, gyakorló szakemberektől ismerhetik meg a tudományok, a technológia és az informatika világát.
Újra mestereket avattak Pécsett. A kamara Zsolnay termében vehették át mesterleveleiket ünnepélyes keretek között, családtagjaik körében a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara által szervezett mestervizsgát sikeresen letett kozmetikusok, autószerelők, valamint a szobafestő, mázoló és tápétázók. – Az elmúlt csaknem két évben a világgazdaság is teljesen átalakult a pandémia hatására, szinte minden az online térbe került át, a kétkezi munka becsülete kezd megszűnni. A mesterek sokat tehetnek e kedvezőtlen folyamat megfordításáért. Magam, mint végzett közgazdász kerültem a kamara jelenlegi épületébe, amelyben akkor a Pécsi Kesztyűgyár működött. Ahhoz, hogy minél jobban tudjam végezni a rám bízott feladatot, kitanultam a kesztyűszabászatot – mondta köszöntőjében dr. Síkfői Tamás, a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara elnöke. – A pandémia miatt nagyon sok bizonytalanság övezte a mestervizsgát – hangsúlyozta ünnepi beszédében Várszegi Gyula, a kamara szakképzésért felelős alelnöke. – Nemcsak a felkészítő tanfolyamok megszervezőinek, előadóinak, de maguknak a mesterjelölteknek is nagy kihívás volt az eltelt fél év. A
A Szellemi Tulajdon Világszervezete (WIPO) megjelentette a tavalyi nemzetközi iparjogvédelmi statisztikákat tartalmazó kiadványát. A World Intellectual Property Indicators (WIPI) 2021 mintegy 150 nemzeti és regionális hatóság legfrissebb adatainak összegzése alapján készült.
Szinte minden ünnep közeledtével megszaporodnak az otthon, gyakran dekorációs céllal előállított termékek. Sokan ilyenkor szembesülnek avval is, hogy a végeredmény mennyire tetszik másoknak, és esetleg ezt értékesíteni is tudnák. Ezek minősítésével kapcsolatban sok kérdés érkezik a kamarához, ezért az erre adható megoldásokat az alábbiakban összefoglaljuk.
Jövő év februárban a PTE Közgazdaságtudományi Kara Management tréner szakirányú továbbképzés indítását tervezi pécsi és budapesti helyszíneken.
Hatalmas érdeklődés mellett tartottuk meg a szakképzési rendezvényünket.
A tulajdonos változik – a minőség és tudás marad! A Dél-Dunántúli Gépipari Klaszter (menedzsment szerve: PBKIK) tagja, a Gépszer Kft. megvásárolta a szivattyúk forgalmazásával, javításával, helyszíni szerelésével, beüzemelésével, felújításával és karbantartásával foglalkozó, 2010-ben alapított D-Aqua Kft. üzletrészeinek 100 %-át.
FELHÍVÁS A 2021. ÉV LEGJELENTŐSEBB INNOVÁCIÓS TELJESÍTMÉNYÉNEK ELISMERÉSÉRE A Magyar Innovációs Alapítvány – a Magyar Innovációs Szövetséggel közösen -– a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal főtámogatásával, az Innovációs és Technológiai Minisztérium, az Agrárminisztérium, és a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala támogatásával, 30. alkalommal hirdeti meg a MAGYAR INNOVÁCIÓS NAGYDÍJ pályázatot.