A Neumann Társaság ismerte el munkásságát

Kemény János-díjjal ismerte el Lengvárszky Szabolcs, a VANNET Telekommunikációs Kft. ügyvezetőjének munkáját a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság. A társaság 1968-as megalakulása óta intézményektől független szakmai fórumként segíti hazánkban az informatika alkalmazását, fejlesztését, az eredmények elterjesztését, az informatikai oktatást, a területen dolgozók szakmai érdekeinek érvényre jutását. Mint a díj indoklásában szerepel, „Lengvárszky Szabolcs az országban egyedülálló módon műholdas, regionálisan mikrohullámú technológiával és Pécsen vezetékes távközlési szolgáltatásokkal szolgálja ki előfizetőit. Megálmodója és elkötelezett vezéregyénisége egy új, pécsi innovációs központ létrehozásának, amelynek alapja a helyi innovatív vállalkozások szoros együttműködése. A kamara ICT Bizottságának alelnöke, 2021-ben a bizottsági munkája nyomán a távközlési szektorra vonatkozó törvénymódosításban működött közre, amelynek eredménye, hogy országosan több száz ICT kis- és középvállalkozás mentesül anyagi és adminisztrációs terhektől.”

Tovább olvasom »
Külföldön dolgoztak, most visszatérnek a céghez

Az építőipari vállalkozások, hasonlóan a többi céghez mind inkább szembesülnek a szakemberhiánnyal. Számos módon igyekeznek orvosolni a helyzetet. Hirdetés útján pótolják a nyugdíjas kort elért munkatársaikat, a legtöbben azonban a tanulóképzést választják, s maguk nevelik ki az utánpótlásukat, ahogy ezt a pécsi Hőkarszer Épületgépészeti Kft.-nél is teszik. Mestervizsgával rendelkező szerelőik szerepet vállalnak a szakképző iskolai tanulók szakmai oktatásában is.

Tovább olvasom »
Autóteszt: Benovics Gábor- Dacia Spring

A Magyarországon és külföldön kerékpár-, gyalog-, vízitúrák és egzotikus kalandtúrák szervezésével foglalkozó Helian NaTour Utazási Iroda vezetője a Nyitrai Autóház Dacia márkakerekedésének elektromos autóját, az új Dacia Springet próbálta ki.

Tovább olvasom »
Elindult külföldi útjára a FruttaMax

Új szakaszba lépett a FruttaMax, a hidasi Yuva Kft. által kifejlesztett újhullámos szörpcsalád, hiszen megkezdődött külföldi karrierútja. A korábbi években a vállalkozás vezetői az 50%-os gyümölcstartalommal készített prémiumszörpök megismertetésére, az új koncepció (egy fél literes palackból 12 liter gyümölcslé nyerhető, így a környezetvédelmi szempontok is érvényesülnek) elterjesztésére, valamint a gyártás stabilitására helyezte a fókuszt, így már több hazai élelmiszerlánc és nagykereskedés is forgalmazza a termékcsaládot. Szabó Zoltán tulajdonos-ügyvezetőt a vállalkozásban megtett újabb jelentős lépésről kérdeztük.

Tovább olvasom »
Egészségipar, biotechnológia – a tudásmegosztásé a jövő

A jövő a laborokban születik – elég, ha csak a koronavírus-járvány elleni újhullámos vakcinák kifejlesztésére gondolunk, de mind az egészségipar, mind a biotechnológia elképesztő felfedezéseket tesz vagy végez fejlesztéseket az emberiség életben maradása, életminőségének javítása érdekében. Az elmúlt években egyre élesebben látható, hogy önmagában egyik tudományág sem képes hatékonyan működni, szükség van a tudásbázisok összekötésére, a szereplők összefogására. Baranyában is elindult egyfajta közeledés a terület szereplői, az intézmények és a vállalkozások között, hogy ez hol tart, milyen eredményei vannak, ezt foglaltuk össze ebben a cikkben.

Tovább olvasom »
Idén is 10 vállalat vehette át az Üzleti Etikai Díjat

Idén novemberben újabb 10 vállalat vette át az alapítók és az előző évben nyertesekből álló zsűritagok által odaítélt Üzleti Etikai Díjat. A 22. Üzleti Etikai Díjátadó Gála ünnepségen szép számmal jelen voltak az előző 21 év díjazott cégeinek vezetői, hogy ők is részesei lehessenek az idén díjat kapott cégek örömének. Velük immár 123 élő, működő cég viselheti büszkén az üzleti etikus jelzőt.Üzleti Etikai Díjat kapott a Kresz&Fiedler Kft. is.

Tovább olvasom »
Nemzetközi gazdasági hírek – 2021. 48. hét

2021. januárjától a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara koronavírus-járvánnyal kapcsolatos nemzetközi gazdasági hírlevelében az európai uniós szakpolitikai aktualitásokról és uniós gazdasági, üzleti vonatkozású hírekről is beszámol. A hírlevelek az alábbiakban országonkénti bontásban, a csatolt dokumentumok között találhatók.

Tovább olvasom »
Ellátási láncok fenntarthatósága – angol nyelvű felmérés

Az amerikai Massachusetts Institute of Technology (MIT) már harmadik éve végez felmérést az ellátási láncok fenntarthatóságáról, melyben most Ön is részt vehet. A felmérés teljesen anonim, és célja, hogy teljesebb képet kapjanak az ellátási lánc fenntarthatóságáról világszerte. Az ellátási lánc szakemberei körében végzett globális felmérésen keresztül készült jelentés iparágak, régiók és pozíciók szerinti bontásban tárja fel a fenntartható kereskedelemre való átállással kapcsolatos legfontosabb meglátásokat. A tavalyi felmérés tanulságait ide kattintva olvashatja. Amennyiben szeretne részt venni az idei felmérésben. kérjük az alábbi linkre kattintva töltse ki a kérdőívet: KÉRDŐÍV

Tovább olvasom »