Lakásfelújítási támogatás
A Kormány által meghirdetett 3 millió Ft-os lakástámogatásról beszélt egy televízió interjúban Molnár Gábor az Építőipari Technológiai Klaszter (menedzsment szerv: PBKIK) elnöke.
A Kormány által meghirdetett 3 millió Ft-os lakástámogatásról beszélt egy televízió interjúban Molnár Gábor az Építőipari Technológiai Klaszter (menedzsment szerv: PBKIK) elnöke.
A március 27-én megjelent 52. számú Magyar Közlönyben található a veszélyhelyzet ideje alatt egyes gazdaságvédelmi intézkedésekről szóló kormányrendeletek módosításáról szóló 147/2021. (III. 27.) számú kormányrendelet
Minden gazdasági szereplő számára fontos, hogy tisztában legyen a területére vonatkozó jogszabályi előírásokkal, változásokkal. Alábbiakban az előző hetekben aktuális gazdasági témákat jeleztük, a Wolters Kluwer Kft. Magyar Közlönyből származó tájékoztatása alapján. A 12. héten a Magyar Közlöny 46-52. számai jelentek meg.
Sajnos a járványhelyzet több mint egy év után is hátráltatja mindennapi életünket, munkánkat, és egyre gyakrabban van szükség tesztelésre.
A Magyar Közlöny 52. számában – 2021. március 27-én szombaton – megjelent a Széchenyi Pihenő Kártya felhasználásának veszélyhelyzettel kapcsolatos különös szabályainak újbóli bevezetéséről szóló 150/2021. (III. 27.) Korm. rendelet, amely a kamaránk által is korábban javasolt szabályozást hozott.
A vírushelyzet miatt kamaránk áprilisra meghirdetett képzését nem tudja megtartani, így arra új időpontban májusban kerül sor.
A Magyar Közlöny 51. számában megjelent a védelmi intézkedések meghosszabbítása mellett a védelmi intézkedések lépcsőzetes feloldásának első fokozatáról szóló kormányrendelet is A védelmi intézkedések meghosszabbításáról a 143/2021. (III. 27.) kormányrendelet szól. Eszerint a kormány a védelmi intézkedéseket 2021. április 8. napjáig fenntartja. A rendelet szövege a 133/2021. (III. 19.) kormányrendeletével szinte teljesen azonos, ennek részleteiről szóló cikket itt olvashatja. A 143/2021. (III. 27.) kormányrendelet alapján ezen felül a felnőttképzésről szóló törvény szerinti kontaktórás oktatást és képzést személyes találkozást nem igénylő módon kell megszervezni, vizsga pedig nem szervezhető. A védelmi intézkedések lépcsőzetes feloldásának első fokozatáról szóló 144/2021. (III. 27.) kormányrendelet a feloldás első fokozatának bevezetését a 2.500.000. COVID-19 elleni oltóanyaggal történt védőoltás első dózisának beadásához köti. Az ezt követő napon lépnek hatályba a feloldások, melyek a következők: a kijárási tilalom időszaka este 10 óra és reggel 5 óra közötti időszak; a szolgáltatásokkal kapcsolatos ideiglenes védelmi intézkedések megszűnnek
2021 januárjától a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara koronavírus-járvánnyal kapcsolatos nemzetközi gazdasági hírlevelében az európai uniós szakpolitikai aktualitásokról és uniós gazdasági, üzleti vonatkozású hírekről is beszámol. A hírlevelek az alábbiakban országonkénti bontásban, a csatolt dokumentumok között találhatók.
A NAV március végéig nem szab ki mulasztási bírságot akkor, ha az áfaalanyok nem vagy nem megfelelően szolgáltatnak adatot azokról a számláikról, amelyek 2021. január 4-től újonnan kerülnek be az adatszolgáltatással érintett számlák körébe.
Eldőlt, hogy az M6/M60-as sztrádák csomópontjától Mohácsig vezető közút nyomvonalát kétszer két sávosra bővítik, valamint a Duna szigeti oldalán is ilyen út épül Csátaljáig.