Indul a Kamatmentes Újraindítási Gyorskölcsön
2021. március 8-tól elérhető a Kamatmentes Újraindítási Gyorskölcsön országszerte az MFB Pontokon.
2021. március 8-tól elérhető a Kamatmentes Újraindítási Gyorskölcsön országszerte az MFB Pontokon.
A március 4-ei kormányinfon bejelentésre kerültek olyan korlátozó intézkedések, melyek a vállalkozások működését is érintik.
A mikrohitel a nem bankképes, de piac- és életképes hazai mikrovállalkozóknak kíván az indulásukhoz, a vállalkozásuk fejlesztéséhez forrásokat nyújtani.
A kifejezetten a COVID-19 járvány miatti gazdasági nehézségek kezelésére bevezetett Széchenyi Kártya Program Kríziskonstrukciók változatlan főbb paraméterekkel igényelhetőek a továbbiakban is, és meghosszabbodott határidővel 2021. 12. 31–ig hatályba lépett hitelszerződéssel vehetők igénybe.
Korábban már hírül adtuk, 2021 évi programtervük összeállításával készülődnek a mohácsi kézművesek. Idén első vásárukat e hét végén tarják.
Új lendületet adhat a város és a térség gazdaságának, idegenforgalmának, az M6-os autópálya Bóly és Ivándárda közötti, mintegy húsz kilométeres befejező szakaszának nemrég megkezdett építése. E beruházás a Mohács 500 elnevezésű program első jelentős eleme.
Érdekli a kínai piac? Saját termékét, találmányát Kínában szeretné értékesíteni? A China IPR SME Helpdesk projektet az Európai Unió társfinanszírozza, és támogatást nyújt az európai KKV-knak Kínában vagy Kínával kapcsolatos szellemi tulajdonjogaik védelme és érvényesítése érdekében. Ingyenes információt és szolgáltatásokat kínál szakzsargonmentes, bizalmas tanácsok formájában a szellemi tulajdonról és a kapcsolódó üzleti kérdésekről.
2021 márciusában is érvényben maradnak a veszélyeztetett gazdasági ágazatokban működő vállalkozásokra vonatkozó kedvezmények. Az érintett vállalkozások munkaviszonyban foglalkoztatottak után fizetendő közterhei 2020. november 11-én csökkentek. A kedvezmények igénybevételére 2020 novemberében és decemberében, valamint 2021 januárjában és februárjában is lehetőség volt.
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Védelmi Ipari és Űrtechnológiai Szekciója 2020. július 30-án alakult meg.
Minden gazdasági szereplő számára fontos, hogy tisztában legyen a területére vonatkozó jogszabályi előírásokkal, változásokkal. Alábbiakban az előző hetekben aktuális gazdasági témákat jeleztük, a Wolters Kluwer Kft. Magyar Közlönyből származó tájékoztatása alapján. A 8. héten a Magyar Közlöny 26-31. számai jelentek meg.