A cukrászat művészet

A Pécsi Tudományegyetem Pollack Mihály Műszaki és Informatikai Karán működő UNIV Étterembe már csak néhány hallgató érkezik. Vége az ebédidőre jellemző nagy forgalomnak, Kocsis Melinda cukrászmesterrel az egyik asztalnál foglalunk magunk is helyet.

Tovább olvasom »
„Szükséges bevezetni a projektszemléletet”

A mezőgazdasági gépek értékesítésében folyamatos innovációs tevékenységével kiemelkedő eredményeket ér el a Tomelilla Kft. A tapasztalataik ugyanis azt mutatták, hogy vevőik igénylik a legújabb technológiákat, gépeket, módszereket, ezért a vállalkozás munkatársai nem egyszer az iparban vagy más területeken használt berendezéseket adaptálják mezőgazdasági célra. Innovációs törekvéseik egy része a vegyszertakarékos vagy vegyszermentes irányba haladnak: a termelésben felhasználható vegyszerek mennyiségének mérséklése ugyanis uniós direktívában rögzített, de míg az uniós elvárás néhány %-os csökkenést irányoz elő, addig a Tomelilla által alkalmazott technológia már most is bőven 10% feletti értékeket eredményez. Így kevesebb méreg jut a környezetbe, a termények által pedig a fogyasztókhoz is. A gyakorlatukban már vannak olyan konvencionális (vegyszeres) technológiával megművelt kultúrák, ahol 50%-kal is tudták csökkenteni a felhasznált vegyszer mennyiségét. Mint a vállalkozás ügyvezetője, dr. Borsiczky István mondja, sokkal több ötletük van, mint amit képesek megvalósítani, ezek rendszerezéséhez is nagy segítséget jelentett a kamara szakemberei által végzett Improve felmérés.

Tovább olvasom »
Az online kereskedésé a jövő

A nagy hagyományokkal rendelkező Blázek & Anni Kft. folyamatosan keresi a megújulás lehetőségét, a klasszikus modellek mellett a műhelyben a mai divatnak megfelelő bőráruk is napvilágot látnak. E termékeket nem saját márka alatt forgalmazza a pécsi cég, sok árut bérgyártásban készítenek. A kereskedelmi vonalat is az újítás jellemzi: a pécsi fizikai boltot bezárták, mert meglátták az online kereskedelemben rejlő határtalan lehetőséget.

Tovább olvasom »
Új telephely új szolgáltatásokkal

Új táblák jelentek meg tavaly a Pécs régi Kertváros forgalmas utcájának egyik házán, ide költözött ugyanis a nyomdai és dekorációs szolgáltatásokat nyújtó DekorSprint Reklámnyomda. A régi telephelyet kinőtték, de az új házzal megteremtődtek a nyomtatásra, illetve az irodai, üzleti és lakásdekoráció, valamint ajándéktárgyak tervezésére és kivitelezésére az ideális körülmények. A nyomda és dekoráció területén a dél-dunántúli régió egyik meghatározó szereplőjévé vált cég vezetője, Demeter Attila azt mondja, az új hely új lehetőségeket is hozott a szolgáltatási palettájukon.

Tovább olvasom »
„Nincs lehetetlen”

Mintegy 7 éves kora óta foglalkozik sporttal, ekkor kezdte pattogtatni a labdát a többi gyerekkel a vajdasági grundon. Akkoriban még nem terjedt el annyira a tévénézés, nem voltak laptopok és mobiltelefon, sem közösségi oldalak, a gyerekek a grundon és a természetben töltötték az idejüket. Ez a szemlélet a mai napig megmaradt Gyermán Istvánban, az NRG Vitae Kft. ügyvezetőjében, ezért a munka mellett igyekszik minél több időt tölteni a természetben és nagy hangsúlyt fektet a sport fontosságára – nemcsak a saját, hanem a családja életében is. A sportcipő(k) és a ruházat állandóan a kocsijában van és amikor csak teheti, útnak indul.

Tovább olvasom »
Mátrix Benjámin üzletel és eszik 3.

Hogy miért is merül fel olykor a házigazdákban, hogy a külföldi vendégeket pont a saját nemzeti éttermükbe vigyék el, nem is igazán értette sosem. Külföldön még nem evett igazán jó pörköltet, ahhoz kell ez a pannon levegő is bizonyosan. Mátrix Benjámin most mégis a Balkán Bisztróba vitte el horvát üzletfeleit, de mégsem a csevap volt a lényeg.

Tovább olvasom »
A régiós borválogatott

Ha úgy tíz évvel ezelőtt kérdeztem volna, kinek mit mond a Pannon Borrégió elnevezés, valószínűleg még inkább csendbe fulladt volna a válasz, mint mostanság. A borrégiók kialakítása logikus lépés volt a szétaprózott, 22 borvidékből álló magyar borvilágban, aztán persze jó magyar szokás szerint sem koncepció, sem pénz nem volt a tényleges piaci bevezetésükre. Hogy a Pannon Borrégió talán mégis ismertebb, mint több társa, az annak a kezdeményezésnek is köszönhető, ami 2008-ban indult el.

Tovább olvasom »
SKODA Kodiaq RS – Kovács Tamás

Az AutóCity Zrt. Skoda márkakereskedésének kínálatából a gyár történetének legerősebb dízelautóját, a Kodiaq RS-t teszteltük. Az autó a versenypályán már bizonyított, a Nürburgringen a Skoda Kodiaq RS a leggyorsabb hétüléses. Kovács Tamás fotós elsőként kívülről járta körbe a kristályfekete tesztautót.

Tovább olvasom »
Egyéni egészség – szervezeti teljesség

Az elégedett és egészséges munkatárs jobban végzi a munkáját és kevesebbet hiányzik, mint az, aki testi vagy mentális betegségekkel küzd. A munkaadók egyre inkább azzal szembesülnek, hogy a szervezeti teljesség eléréséhez szem előtt kell tartani az egyéni egészséget is, hiszen maguk az egyének adják a komplett szervezet egészét. A vállalatok többségét érintő munkaerőhiány kezelése már túlmutat a bérek kérdésén, a munkáltatóknak olyan lehetőségeket is érdemes felkínálniuk a korrekt javadalmazás mellett, amelyek segítségével hozzájárulnak dolgozóik szellemi és fizikai egészségéhez. Hogy ezt milyen módon tehetik meg, a különböző cégeknél milyen jó gyakorlatokat vezettek be a munkaerővel kapcsolatos kihívások és az egyén egészsége érdekében, illetve a munkavállalók egészségébe történő befektetés miként csökkentheti a fluktuációt – többek között ezekre a kérdésekre is keresik a választ a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara Humán Klubja által 2019. május 21-ére szervezett IV. Dél-Dunántúli Humánerőforrás Konferencián.

Tovább olvasom »