A nagy hagyományokkal rendelkező Blázek & Anni Kft. folyamatosan keresi a megújulás lehetőségét, a klasszikus modellek mellett a műhelyben a mai divatnak megfelelő bőráruk is napvilágot látnak. E termékeket nem saját márka alatt forgalmazza a pécsi cég, sok árut bérgyártásban készítenek. A kereskedelmi vonalat is az újítás jellemzi: a pécsi fizikai boltot bezárták, mert meglátták az online kereskedelemben rejlő határtalan lehetőséget.
– Az utóbbi hónapokban átalakítottuk a Blázek & Anni kereskedelmi tevékenységét, amelyben jelentős szerepet kap az internet – mondja Kamu János, a cég ügyvezetője. – Továbbra is folytatunk nagykereskedelmi tevékenységet, az országban 150-200 kiskereskedőhöz juttatjuk el a termékeinket. Bezártuk a fizikai üzletet Pécsett, a Király utcában, az elemzéseink ugyanis azt mutatták, hogy fölösleges ebben a termékcsoportban fenntartani egy boltot. Erősítjük viszont az online kereskedői vonalat, ebbe az elmúlt félévben nagyon sok energiát fektettünk. Azt látom ugyanis, hogy ez a jövő. 2010 óta üzemeltetünk webshopot, most felvettem egy olyan szakembert, aki jól ért ennek a menedzseléséhez és a SEO-záshoz. Új domain neveket is regisztráltunk.
– Milyen változásokkal járt a vállalkozás életében, hogy az online értékesítés került előtérbe?
– A nagykereskedelmet nem saját alkalmazottal csinálom, szerződtem egy vállalkozással. Az online értékesítés erősítése ugyan néhány millió forintos beruházással jár, ugyanakkor látni kell, hogy ennyi volt háromhavi költségem a Király utcai boltban, ami nem hozta az elvárt bevételt. Itt egyszer kell megcsinálni a fejlesztést, a felületet pedig később én fogom kezelni. Feltettük magunkat több internetes platformra, megoldottuk a paypal-os fizetést, most azon dolgozunk, hogy bankkártyával is lehessen fizetni.
– Az újdonság bevezetése naprakész információkat igényel, rengeteget kell tanulni hozzá. Ezt hogyan oldja meg?
– Az a munkatársam, aki ezzel a projekttel foglalkozik, a meglévő tudása bővítésére tanfolyamokra jár, ő hozza az információkat. Megbeszéljük a stratégiát, hogy honnét hová szeretnénk eljutni, én csak kontrollálom a folyamatot.
– Az online kereskedelem előnye, hogy tulajdonképpen az egész világ a vásárlója lehet. A külföldi megrendelések esetén többletköltséget jelenthet a szállítás, nem?
– Nagyon sok külföldi érdeklődő, vásárló megtalál bennünket, köszönhető ez annak is, hogy jól van felépítve a 3 nyelvű webshopunk. A régi webshopunkat most újítottuk meg, más lett a dizájn, a struktúra, sokkal fiatalosabb is, mint volt korábban. A szállítási költségek nem emelik jelentősen a vételárat, főleg a külföldi megrendelők viszonylatában. Már ismerik a nevünket Európában, tudják, hogy kiváló minőségű árut küldünk, úgyhogy bíznak bennünk.
– Miként változik a vásárlók köre, az árukínálat azzal, hogy hangsúlyosabb lett az online jelenlét?
– Látjuk, hogy miként váltogatják évszakról évszakra a modelljeiket azok a kereskedők, akiknek beszállítunk, így mi is új termékeken dolgozunk. Most éppen újrahasznosított anyagból, bontott autók biztonsági övéből készítünk elő egy termékcsoportot. Arra reagálunk, amit a vásárlók keresnek, illetve dizájner kiállításokra járunk, ahol fiatalok által tervezett táskákat állítanak ki. Azt tapasztaljuk, hogy mindig a fiataloktól jönnek a legjobb ötletek.
– Korábban kiállítóként rendszeresen részt vettek kiállításokon. Most is mennek?
– Nem éri meg, tavaly is voltunk 2-3 kiállításon, nem hozták azt, amit vártunk. A dizájner kiállításokon megnézzük, hogy miket terveznek a startup-ok, így már több kapcsolatra is sikerült szert tennünk. Van olyan ismert márka, amelynek már mi vagyunk a gyártója. Tehát nem csak a direktértékesítésre fókuszálunk.
– Milyen speciális dolgokra kell figyelni a bőráruk értékesítésénél?
– Trendinek, újdonságnak kell lennie a terméknek, mert Indiával, Kínával még mindig nem tudunk versenyezni. Fontos, hogy rövid határidővel tudjak szállítani és kifogástalan minőségben. A folyamatos újítás, az új anyagok, a formák – ezekre mind szükség van az előrelépéshez. Minden évben keressük, hogy mi az, amit nem csinál más. Így gyártunk derékkorrekciós labdákat, súlyzókat, határidőnaplókat – ez is bőrdíszmű, nemcsak a táska.