Benchmarking ülés az autóipar jegyében

A Pollack Expo keretein belül a Dél-Dunántúli Gépipari Klaszter megtartotta 54. Benchmarking ülését, melynek fókuszában az autóipar állt, egyrészt a Dél-Dunántúl egyik meghatározó autóipari beszállítójának, a Matro Kft.-nek az üzemlátogatásával, másrészt az autóipari beruházások jövőjét tárgyaló fórumtémával.

Tovább olvasom »
Vized program a Leőweyben: a víz mint a felelősségvállalás eszköze

„A víz minden élet forrása, mégis lelkiismeretfurdalás nélkül pazaroljuk és szennyezzük. A víz véges forrás, csak annyival gazdálkodhatunk, amennyivel jelenleg is rendelkezünk. A víz lényegesen több figyelmet érdemel, mint amennyiben részesül.” A víz fontosságáról szóló gondolatokkal szinte biztos, hogy már mindannyian találkoztunk valahol, ha máskor nem, a március 22-ei víz világnapjához kapcsolódóan. Azonban nem elég szembesülni azzal, hogy nagy a baj, tenni is kell annak megoldásáért. Mint ahogy cseppekből áll össze a tenger, a Föld vízkészletének megmentéséért tett apró törekvések is számítanak, akár egy pécsi középiskola közösségének felelősségvállalása is fontos szerepet kaphat a folyamatban. A Leőwey Klára Gimnázium 9. osztályos diákjai alkotta Vized csoport alig néhány hónapja kezdte a vízre fókuszáló munkáját, máris kézzelfogható siker koronázta törekvéseit: két vízszűrős-tisztítós hűtőberendezéssel gazdagodott az iskola és a diákok utántölthető ivókulacsot kaptak. Pedig a Vized program csak részben szól a vízről.

Tovább olvasom »
Study tour Kanadában start-upoknak

Az INPUT Programnak köszönhetően most részese lehet a világ Első számú egyetemi inkubátorprogram címet elnyerő, torontói székhelyű DMZ kéthetes soft landing programjának, ahol teljesen a projektedre szabott B2B találkozókon, workshopokon vehet részt, továbbá releváns célpiaci szereplőkkel – köztük befektetőkkel, fogyasztókkal, mentorokkal is találkozhat. Bővebb információ a programról: https://goo.gl/5Yt3J7  

Tovább olvasom »
Tevékeny, önálló életvitel program

Olyan infokommunikációs technológia alapú megoldások kifejlesztését támogatja a pályázat, melyek az idősödő társadalomnak készülnek. A megoldásnak illeszkednie kell a felhasználó (például helyi önkormányzat) stratégiájába. Kis és nagy együttműködési projekteket lehet végrehajtani: nagy projektek, 18-36 hónap, maximum 2,5 millió euró támogatás, kis projektek, 6-9 hónap, maximum 300 ezer euró támogatás.   Pályázati határidő: 2019. április 17. További információ: Pályázati kiírás

Tovább olvasom »
EU Datathon 2019 – pályázati kiírás

Csapatok pályázhatnak olyan appokkal, vagy interaktív megjelenítésekkel, melyek a lakosságnak, a közszférának vagy a vállalkozásoknak kínálnak új szolgáltatást vagy jobb hozzáférést a közérdekű információkhoz, adatokhoz az alábbi területeken: innovatív ötletek nyílt adatokkal új közgazdasági és pénzügyi ismeretek az éghajlatváltozás kezelése. Az első helyezett 15.000, a második helyezett 7.000, a harmadik helyezett 3.000 eurót kap. Pályázati határidő: 2019. március 24 További információk: Pályázati kiírás

Tovább olvasom »
Európai Vállalkozói Régió 2020 cím

Március 27-ig jelentkezhet méretétől, gazdagságától és konkrét hatásköreitől függetlenül bármely – szakpolitikai hatáskörökkel rendelkező és átfogó vállalkozói jövőkép megvalósítására képes – tagállaminál alacsonyabb szintű uniós terület (régió, város, megye stb.).

Tovább olvasom »
Interreg Közép – Európa

A kiírás célja, hogy kapcsolatot teremtsen a program és más közvetlenül finanszírozott uniós programok (Pl: Life, H2020) projektjei között és egyúttal támogassa az eredmények elterjesztését. A program kiválasztott projektjei pályázhatnak. A kiírás 10 milliós indikatív költségvetéssel rendelkezik és 24 hónap lesz a maximális megvalósítási idő. Legalább három egymás eredményeit kiegészítő projekt (amiből kettő Interreg Közép – Európa projekt) pályázhat együtt.

Tovább olvasom »
Életbe lépett az EU – JAPÁN gazdasági partnerségi megállapodás

A megállapodást 2018. júliusában írták alá. A gazdasági partnerségi megállapodás megszünteti a Japánba exportáló uniós vállalkozásokra háruló, évente mintegy 1 milliárd eurót kitevő vámok túlnyomó többségét. A megállapodás teljes körű végrehajtását követően Japán az EU-ból importált áruk 97%-a esetében eltörli a vámokat. A megállapodás emellett számos régóta fennálló szabályozási akadályt is megszüntet, például a személygépkocsikra vonatkozó nemzetközi szabványok elfogadásával. Lebontja a legfontosabb uniós élelmiszeripari termékeket és italokat exportáló vállalkozások előtt álló akadályokat, és számos más ágazat esetében is növelni fogja az exportlehetőségeket. Az EU és Japán közötti éves kereskedelem közel 36 milliárd euróval nőhet a megállapodás teljes körű végrehajtását követően.

Tovább olvasom »