NAV igazolás nélkül nem megy
A Széchenyi Kártya hitelkérelmek befogadásakor gyakori probléma ügyfélszolgálatainkon, hogy a hitelt igénylő vállalkozásnak nincs adóigazolása.
A Széchenyi Kártya hitelkérelmek befogadásakor gyakori probléma ügyfélszolgálatainkon, hogy a hitelt igénylő vállalkozásnak nincs adóigazolása.
Baranya megye és a régió gazdasági, társadalmi fejlődése a XXI. században a tudásintenzív gazdaságon alapul. A helyi iparnak be kell kapcsolódnia a negyedik ipari forradalom technológiai fejlődési hullámába, elő kell segítenünk a digitális tudáson, az új technológiákon alapuló versenyképes szolgáltatások és termelőtevékenység kifejlődését Pécsett, Baranya megyében és a Dél-Dunántúlon.
A Kék Bolygó Alapítvány pályázatot hirdet környezetvédelmi és vízügyi gyakornoki programjának keretein belül. Gyakorlati helyként szolgál a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara is. Az alábbi cikk egyetemi hallgatóknak szól.
A Dél-Dunántúli Gépipari Klaszter (menedzsmentszerv: PBKIK) tagja, a nagyatádi Büttner Kft. 1992-ben kezdte szerszámgyártó tevékenységét 9 fővel, mára 248 fős állományával a térség egyik legjelentősebb munkaadója. Kiemelten fontos a cég számára az utánpótlás képzése, amely már 17 éve jelen van a cég életében. Az elmúlt években befektetett munkának köszönhetően mára létrejött a dél-somogyi régió legnagyobb gépipari képzőközpontja, gépgyártástechnológiai és forgácsoló tanműhelye.
A kormány az idei évre is meghosszabbította azt az intézkedését, amivel csökkenti a kis- és középvállalkozások helyi iparűzési adóját.
Közel 600 gyerek 194 csapat nevezett be idén az 5 ágazatban meghirdetett szakmaismereti versenyeinkre. Soha ennyien nem indultak még a versenyeinken!
A Bridge to Befeits 2022 Mesterkurzus célja a társadalmi felelősséget érző vállalkozásoknak gyakorlati támogatást nyújtani az üzleti és társadalmi missziójuk kiteljesítésében. A program keretében gyakorlati képzést nyújtanak kkv-k számára, nagyvállalatok és civil szervezetek egyidejű bevonásával.
A Kamarai Oktatási Központ 2022 tavaszán az alábbi képzéseket kínálja a Baranyában és a Dél-Dunántúli Régióban működő KKV-k számára
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara pályázatot hirdet az 1. sz. mellékletben szereplő szakképesítésekben a Mestervizsga Elnökök Országos Névjegyzékébe történő felvételre. A pályázatokat benyújtani legkésőbb 2022. március 21. 16:00 óráig lehet elektronikusan a felterjesztő területi kamaráknak, Baranya megyében a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamarának.
2021. december 5-én hatályba léptek a kkv-kra vonatkozó rezsicsökkentés szabályai. Az erről szóló kormányrendelet szerint azon mikro-, kis- vagy közepes vállalkozások jogosultak egyetemes szolgáltatóval határozott idejű, legfeljebb 2022. június 30-áig tartó villamosenergia-vásárlási szerződést kötni, amelyek mérlegfőösszege legfeljebb 4 milliárd forint, legfeljebb 10 főt foglalkoztatnak, és 2021. november 22-e előtt alapították a céget, egyéni vállalkozás esetén azt megelőzően vették nyilvántartásba.