Szakképzés

Helyi termékek és fenntarthatóság a középpontban a tanulmányúton

A sikeres májusi kiutazást követően, az Eramus+ projekt keretében október utolsó hetében újabb tizenöt Baranya megyei vendéglátós szakembernek és vállalkozónak volt lehetősége tanulmányi látogatást tenni Olaszországban a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara szervezésében. A tanulmányúton a résztvevők az olaszországi Friuli-Venezia-Giulia tartományára jellemző kitűnő alapanyagokat és azok feldolgozását ismerhették meg.   A projekt az Erasmus+ pályázatán keresztül került megvalósításra a Marco Polo Európai Csoport együttműködésével. Az 5 napos szakmai képzés folyamán betekintést nyertünk a helyi alapanyagokat termelő és feldolgozó, falusi turizmussal foglalkozó családi vállalkozások működésébe és kihívásaiba. Ezen felül megtapasztaltuk azt is, hogy mennyire jól és hatékonyan tud működni a „nulla” kilométeres árubeszerzés, melynek komoly közösségmegerősítő, helyi kis- és középvállalkozások összefogását elősegítő szerepe is van. A tematikus gasztronómiai programokat végigkísérte a fenntarthatóság szemlélete, mely tudatos gondolkodással teljes mértékben beépíthető egy-egy gasztronómiai, turisztikai vállalkozás tevékenységébe. A magas szintű programokat Barbara Bandiziol, a Marco Polo európai projektek programfelelőse készítette elő számunkra, aki külön figyelt

Tovább olvasom »
Szakképzettek munkaerőpiaci helyzete kutatás idei eredményei

Az MKIK GVI 2009 óta minden évben kérdőíves felméréssel vizsgálja a szakképzett pályakezdők munkaerőpiaci helyzetét. Míg a korábbi években ezen kutatások a tanulók szemszögéből vizsgálták a pályakezdők rövid távú munkaerőpiaci alkalmazkodását, 2022-ben a „Szakképzettek a munkaerőpiacon” kutatás célja a vállalkozások véleményének felmérése volt, a vizsgálat a pályakezdők mellett kiterjedt minden szakképzett munkavállalóra. A kutatás során szakképzett munkavállalók alatt olyan személyeket értettek, akik valamilyen szakmában bizonyítvánnyal rendelkeznek érettségivel vagy érettségi nélkül.

Tovább olvasom »
A mestercím a szakma felsőfoka

A kamara szervezésében, a sikeres mestervizsga után, vehették át mesterlevelüket ünnepélyes keretek között az autó-, gázfogyasztóberendezés- és csőhálózat-, és villanyszerelők, valamint öt esztendő után a kereskedő mesterek. Az ünnepi esemény keretében ketten koszorús mester cím tulajdonosai lettek.

Tovább olvasom »
Pályaválasztás egyéni tanácsadással

Idén korán elkezdődtek a középiskolai nyílt napok, sok iskola októberben megtartotta a pályaorientációs napját. A kamara munkatársai önismereti foglalkozásokkal, céglátogatásokkal, szülői értekezletekkel és pályaválasztási osztályfőnöki órákkal segítik, hogy minél szélesebb körben kaphassák meg az érintettek a pályaválasztáshoz elengedhetetlen mennyiségű és minőségű információt.

Tovább olvasom »
Egy nehéz döntés első lépései

Novemberben a pécsi és környékbeli általános iskolások a Mi a pálya?, a középiskolások pedig a Hovatovább pályaorientációs rendezvényeken ismerkedhettek meg a szakmákkal és a képzési lehetőségekkel. A kamara #ajelenajövőd programja, a Pályaválasztás Baranyában, valamint a kamara által menedzselt Dél-Dunántúli Gépipari Klaszter és az Építőipari Technológiai Klaszter is aktívan részt vett a programokon.

Tovább olvasom »
Mesteri szerelések

A Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara szervezésében autószerelő mestervizsga zajlott a Baranya Megyei SZC Angster József Szakképző Iskola és Szakiskola tanműhelyében november 17. és 19. között.

Tovább olvasom »