Szakképzés

A hosszú távú gondolkodás a feltétele a talpon maradásnak

Újra mestereket avattak Pécsett. A kamara Zsolnay termében vehették át mesterleveleiket ünnepélyes keretek között, családtagjaik körében a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara által szervezett mestervizsgát sikeresen letett kozmetikusok, autószerelők, valamint a szobafestő, mázoló és tápétázók. – Az elmúlt csaknem két évben a világgazdaság is teljesen átalakult a pandémia hatására, szinte minden az online térbe került át, a kétkezi munka becsülete kezd megszűnni. A mesterek sokat tehetnek e kedvezőtlen folyamat megfordításáért. Magam, mint végzett közgazdász kerültem a kamara jelenlegi épületébe, amelyben akkor a Pécsi Kesztyűgyár működött. Ahhoz, hogy minél jobban tudjam végezni a rám bízott feladatot, kitanultam a kesztyűszabászatot – mondta köszöntőjében dr. Síkfői Tamás, a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara elnöke. – A pandémia miatt nagyon sok bizonytalanság övezte a mestervizsgát – hangsúlyozta ünnepi beszédében Várszegi Gyula, a kamara szakképzésért felelős alelnöke. – Nemcsak a felkészítő tanfolyamok megszervezőinek, előadóinak, de maguknak a mesterjelölteknek is nagy kihívás volt az eltelt fél év. A

Tovább olvasom »
Beszámoló az EuroSkills Graz 2021 versenyről

Magyarország 2021. szeptember 22-26. között hetedik alkalommal vett részt a Szakmák Európa-bajnokságán, a EuroSkills Graz 2021 versenyen, melyen 31 országból több mint 400 fiatal szakember mérte össze tudását 38 versenyszámban és további 10 bemutató szakmában.

Tovább olvasom »
WorldSkills Hungary program – pedagógus tájékoztató

A WorldSkills Hungary programban a pedagógusok kulcsfontosságú szerepet töltenek be a fiatalok motiválásában és szakmai felkészítésében. Segítségük és szakértelmük hosszú távon hozzájárul a szakképzés színvonalának emeléséhez. Ezért kiemelten fontos, hogy minden érdeklődő megismerkedjen a program nyújtotta lehetőségekkel.

Tovább olvasom »
WorldSkills Shanghai 2022 – versenyfelhívás ipari robotika versenyszámban

A FANUC Hungary Kft. a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarával együtt várja azoknak a fiatal szakembereknek, szakmai középiskolai képzésben résztvevőknek, főiskolai és egyetemi hallgatóknak a jelentkezését, akik szívesen megmérettetnék magukat a WorldSkills Shanghai 2022 nemzetközi verseny hazai válogatóján, ipari robotika versenyszámban, hogy a győztes csapat képviselje Magyarországot a Szakmák Olimpiáján, a WorldSkills Shanghai 2022 világversenyen 2022. október 12-17. között. A részletes versenyfelhívás az alábbi linken érhető el: Ipari robotika versenyfelhívás  (jelentkezési határidő: 2021. november 14.) Jelentkezni a WorldSkills Hungary honlapon, a következő linken lehet: https://worldskillshungary.hu/jelentkezes További információ elérhető: WorldSkills Hungary Program – tájékoztató A jelentkezéssel mit vállalok, mit kapok?  

Tovább olvasom »