Sikeres volt a KamarAAKadémia első online képzése
A kialakult válsághelyzetben az Ütős vagy hasraütős honlap? elnevezésű KamarAAkadémia képzésünk – a kisebb zökkenők ellenére – sikeres volt.
A kialakult válsághelyzetben az Ütős vagy hasraütős honlap? elnevezésű KamarAAkadémia képzésünk – a kisebb zökkenők ellenére – sikeres volt.
A március 27-én megjelent kormányrendelet továbbra is lehetővé teszi az autójavító műhelyek működését és az ügyfelek általi felkeresését.
Felnőttképzési intézmények számára képzéseik folytatásával, vizsgák szervezésével kapcsolatban a járvány idejére jogszabályváltozás lépett hatályba.
Egyedülálló tanulási lehetőség a 16 és 64 év közötti magánszemélyeknek (akik nappali tagozatos képzésben nem vesznek részt), illetve a hazai Kis – és Középvállalkozások részére.
A fiatalok többet akarnak adni! A Meló-Diák nagykorú diákok számára szervezetten, teremt lehetőséget arra, hogy az ország stabilitásának fenntartásában közreműködhessenek! A program azt hivatott elérni, hogy összekösse az önkéntes munkát vállaló diákokat a segítségre szoruló magánszemélyekkel valamint a nehéz gazdasági helyzetbe kerülő cégekkel. A vírus elleni védekezés leghatékonyabb módszerének tartott izoláció idején elektronikus és online megoldásokkal működtethetjük tovább az oktatást, a gazdaság bizonyos szektorait és az államigazgatást. A fiatalok ma olyan digitális tudás birtokában vannak, ami fokozottan felértékelődik. A bennük lévő tettrekészség és a magasfokú szociális érzékenységük arra ösztönzi őket, hogy segítséget nyújtsanak. A Meló-Diák az egész országra kiterjedő irodahálózatával és 37 éves szervezési tapasztalatával biztosít keretet ehhez az együttműködéshez. A programhoz csatlakozhatnak: diákok, akik segíteni szeretnének cégek, akik önkénteseket keresnek adományozók További információ, regisztráció az alábbi oldalon: https://eletero.melodiak.hu/
A HR területeken dolgozók fejében is gyakran összekeverednek a coaching és mentoring fogalmak. A Humán klub tagjai februári ülésükön többek között ezek jelentését is pontosították.
Egyedülálló tanulási lehetőség a 16 és 64 év közötti magánszemélyeknek (akik nappali tagozatos képzésben nem vesznek részt), illetve a hazai Kis – és Középvállalkozások részére.
A Pécsi Szakképzési Centrum, az országos munkaerőhiány, illetve a munkaerő utánpótlás problémáira való tekintettel 2020 márciusában képzést szervez kőműves és fogadós szakmában.
A minimálbér és a garantált bérminimum növekedésével összefüggésben emelkedtek egyes illetmények, járadékok, valamint szociális és egyéb ellátások összegei is.
A Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara fontosnak tartja, hogy a helyi vállalkozások üzleti közösségeket és partnerségeket tudjanak kialakítani, melyben a kamara sokszor közvetítő szerepet vállal. Több szegmensben, köztük a hatékonyabb közlekedés elérésében segíti a felek egymásra találását. Ennek a törekvésnek az egyik példája a Pécsi Ipari Parkban dolgozók napi munkába járásának javítása.